Circulares litterae dioecesanae anno 1938 ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae
IX.
Et nunc rogamus Vos, Fratres Venerabiles, ut nobiscum gratias Deo postrati agatis pro tam sublimi beneficio nobis impertito! Nam Deus hoc facit, cuius Filium Unigenitum in Ssma Eucharistia pia gens Hungara splendidissimo cum triumpho brevi ante concelebravit et venerabatur. Magna Domina Nostra pro nobis intervenit, cuius tutelae Scfus Stephanus Protorex noster et Apostolus ante novem saecula patriam nostram integramque nationem commendavit. Sacra Dextera Sancti Stephani hocce iubilari anno solemni cum pompa in toto regno circumferebatur et ab immensa multitudine fidelium inter lacrimas et fervidas invocationes ubique honorabatur. Et ecce: voluit Deus, ut haec nostra fiducia in auxiliis coelestibus non confunderetur... Pro exemplo quoque Nobis haec omnia, Fratres, evenerunt: ut nempe sciamus, quibus mediis salus nostra et patriae et archidioecesis operanda sit. Non tantum armis et curribus bellicis et aeroplanis, sed imprimis oratione, labore, vita honesta et Christiana! Operemini ergo, ut gentem sanctam Deo exhibere possitis! Grandis nobis adhuc restat via, ut videre possimus plenam salutem patriae et archidioecesis nostrae. Confortamini ergo Pane coelesti et pascite gregem (cui forma semper estote!) eodem frumento vitae, ut in avita tide et piis moribus maiorum nostrorum firmi omnes stent, Regnumque Marianum mox iterum reflorescat! Datum Strigonii, die 5. Novembris 1938. .Justinianus m. P. Cardinalis, Archiepiscopus. Kedves Híveim! Mikor az Eucharisztikus Világkongresszus alkalmával az idegenek ezrei itt jártak, dicsérőleg emlékeztek meg magyar népünk jámborságáról és buzgóságáról. Valóban Isten dicsőségére és nemzetünk jóhírének emelésére szolgáit az a bensőség, mely ájtatosságaink- ból kisugárzott. Az idegenek, akik ezt látták, talán sejtették, hogy fohászainkat a hiten kívül az a hazafiúi reménység is hevíti, mellyel húsz év óta hazánk sorsának jobbra- fordulásáért imádkoztunk, és amely reménység most Szent István évében különösen erős tápot nyert. Bíztunk abban, hogy a Szent Király csodát tesz! Körülvittük Szent Jobbját, és amerre a Szent Jobbot vivő Aranyvonat ment, letérdeltünk, fohászkodtunk: „Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga! Hol vagy István király? Téged magyar kíván!“ Kiáltottunk és nem csalatkoztunk. A csoda hamarabb megjött, mint reméltük! Mi kis nemzet, lefegyverzett nép, szegén}' ország, vérontás nélkül, csak az igazság fegyverét használva, visszanyertük hazánk és főegyházmegyénk területének egy jelentékeny részét! Ó, ki tudná leírni azon érzéseket, melyek szivünket eltöltötték! Az öröm, a hála, a lelkesedés, a jövőbe vetett további bizalom dagasztják keblünket! Megindultunk a templomokba ! Leborultunk az Isten előtt! Főszékesegyházunk széles méretű csarnokai a jó hír vétele után, hogy visszakapjuk elszakított véreink százezreit, egyetlen hívó szóra rögtön zsúfolásig megteltek a hívek tömegével, kik egybegyűltek, hogy velem, a főpásztorral együtt mondjanak ünnepélyes Te Deumot Isten nagy jóságáért! , „
