Circulares litterae dioecesanae anno 1933. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae

III.

16

melynek falai közt az idők végezetéig biztos menedéket találhatunk. Volt-e valaha magasz- tosabb templom, királyibb palota, mint a krisztusi vérrel alapozott és épített Egyház? Volt-e valaha vihar, melynek árja az erősítő és összekötő krisztusi vért el tudta volna mosni e falak kövei közül ?

Csodálatos ez a halál, mely ennyi életet hozott. Megváltva tehát az emberiség, áll az Egyház, eltörölve az örökös rabság, nyitva az út a mennyek országába, isteni vérrel megpecsételve a minden koroknak szóló üdvös tanítás.

Mégis sokan ellenségei az áldásthozó krisztusi keresztnek. Bárcsak Judás hálátlanságával és az elpártolt nép „Feszítsd meg!“ kiáltásával vége lett volna az áskálódásoknak a megváltó Krisztus ellen! Sajnos, azonban most is sokan vannak, akiknek szemében a kereszt botránykő és ostobaság. Ma is sokan iparkodnak — nem tudván mit cselekszenek — újra keresztre feszíteni Krisztust, megalázni az Anyaszentegyházat és szétzilálni a keresztény erkölcsöket. Csodálatos, hogy a legalázatosabb, a legmegbocsátóbb és legszelídebb Üdvözítő ellen a legádázabb gyűlölettel harcolnak. Fegyverük gyakran a toll, máskor a szó és nem ritkán a valósággal öldöklő fegyver. Hány templomot rombolnak le, hány szerzetesházat gyújtanak fel, hány szolgáját és hívét ölik meg az isteni Üdvözítőnek? Bárcsak e szerencsétlenek belátnák, mint később már oly sokan belátták, hogy mikor Krisztus ellen harcolnak, önmaguk és a szebb jövő ellen emelnek fegyvert; bárcsak visszatérnének a kereszthez, ahol irgalmas megbocsátással várja őket is a kegyes Megváltó!

Gondoljuk meg végezetül, Kedves Híveim, hogy Krisztusnak ily nagy áldozata és az áldozat oly sok eredménye számos kötelezettséggel jár számunkra. Valamikor Krisztus ellenei kiáltották ezt a borzalmas átkot: „Az ő vére mirajtunk és fiainkon!“ Nagy felelősséget vettek ezzel magukra elvakultságukban. l)e nemcsak a megfeszítőknek, a hamis tanuknak, a gonosz bíráknak s a néptömegnek volt számolnivalója Isten előtt, mi is számadással és felelősséggel tartozunk Krisztus véréért: egyénenként, az egész emberiség és a nemzetek is. Nézzünk lelkűnkbe, Kedves Híveim, és vizsgáljuk meg magunkat, nem veszett-e kárba rajtunk Krisztus vére? Akik elkárhoztak, azokért is meghalt Krisztus, de kiontott vére kárbaveszett rajtuk. Most a kegyelem idején különös módon hív az Úr, hogy ne keményítsük meg szivünket, hanem siessünk a megbocsátás trónjához, a kereszt karjaihoz, hogy felemeljen bennünket. Tisztuljunk meg bűneinktől, keljünk fel rabláncainkból, új lelki élet éledjen bennünk. Alázatos gyónással szabaduljunk meg bűneinktől, hogy Krisztus örömmel lássa megtérésünket s lássa azt, hogy nem vetjük meg irgalmát. így lelkileg megtisztulván, nem is vész kárba rajtunk kiontott szent vére.

Hívja a szent kereszt az egész világot, magyar népünket, kicsinyt és nagyot, szegényt és gazdagot, alattvalót és elöljárót; azokat, akik milliók sorsa felett döntenek. Mindnyáját hívja, hogy a kereszt szelíd uralma alá helyezzék egész életüket és vizsgálják meg lelkűket, miben tértek el a keresztáldozat életet adó tanításaitól.

Nem lehet kétség benne, hogy ha Krisztus megváltó halálát és annak az emberiség földi és örök életére sorsdöntő következményeit komolyan fontolóra vesszük, akkor szükségképen megtaláljuk az Istent : ha pedig Istent megtaláltuk, akkor bizonyosan megtaláljuk önmagunkat és embertársainkat is. De ha megtaláljuk Istent, lehetetlen őt nem szeretnünk, ha pedig Őt szereljük, önmagunkat és embertársainkat is szükségképen szeretni fogjuk: szeretni úgy, amint 0 akarja, azt szeretvén jobban önmagunkban és embertársainkban, amit érdemesebb szeretni: a halhatatlan lelket, a lélek miatt a testet és ezek után az élethez szükséges földi javakat is. Ilyenformán az Istenhez való visszatérés visszaállítja a helyes viszonyt Isten és ember, ember és ember között: visszaállítja az egyedek bensejében a békét, a lelkiismeret nyugalmát, az egyesek, a családok, a társadalmi osztályok, az államok és az egész emberiség békéjét.