Circulares litterae dioecesanae anno 1932. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae
II.
í) előle. De ha már kikerülhetetlen, legalább csináljunk erényt abból, amit úgysem kerülhetünk el. Vagy szenvedtél már, vagy fogsz szenvedni. Keresztény vagy ? Krisztushoz méltó akarsz lenni? Kell szenvedned! Halljad csak szavait: „Aki nem viseli keresztjét és nem jő utánam, nem lehet az én tanítványom.“1 Majd ismét 0 szól hozzád e szavakkal: „fin vagyok a világ világossága; aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem az élet világossága lesz nála.“,2 * Tehát a szenvedés királyi útján te nem vagy kidobott, elhagyatott! Te Krisztus társaságában vagy, utána mégy, követője vagy, miként Péter apostol írja: „Krisztus is szenvedett érettünk, példát hagyván nektek, hogy az ő nyomdokait kövessétek.“8 De megnyered, hívő lélek, a követésben jutalmadat is, mert szent Pál szerint: „amint társak vagytok a szenvedésben, úgy lesztek a vigasztalásban is“.4 Látod, emberi lélek, nem azt ígérte neked a te Urad, hogy folyton vigadni fogsz. Krisztus életében egyszer volt kánai menyegző, azután sok-sok fáradalom, üldöztetés és végül a kereszt. Ahogy O állt bele a szenvedésekbe, azt akarja, hogy te is erősen, fölényesen állj be ebbe a küzdelemmel teljes életbe, ebbe a mai sötétségbe, siralomba, éjszakába. De, kérded, miért szenvedek, hiszen nem tettem semmi rosszat? Azonban, ha csakugyan úgy volna is, tudnod kell, kedves keresztény testvérem, hogy az ártatlan szenvedést is meg kell tanulnod; ha bűneidért szenvedsz, még megérted, de ha nem tettél semmit és mégis testi, lelki szenvedés kínoz, megrágalmaztak, megaláztak, mellőzlek, jót tettél és hálátlansággal űzettek: gondolj a krisztusi szavakra: „Boldogok, kik üldözést szenvednek az igazságért.“5 Mert aki ártatlanul szenved, leginkább az követi igazában isteni Mesterünket. Az ilyen bűntelenül szenvedő legtökéletesebb képmása Krisztusnak, aki szenvedett, pedig ő volt az ártatlan bárány, aki éppen szenvedésével vette el a világ bűneit. Vigasztaljanak meg, szegény, ártatlanul szenvedő Testvérem, szent Ágoston következő szavai: „Mi által szerezzük meg az Isten országát? Szegénység által az uralmat, fájdalom által az örömet, fáradság által a nyugalmat, alázat által a dicsőséget, halál által az életet.“ A szenvedő Üdvözítőt követték az egyház szentjei, akik igazán megérdemelték volna áldott életük szerint a békét és nyugalmat, de ha életüket tanulmányozzuk, kutathatunk olt a folytonos öröm, kényelem, jólét után, ilyet alig találunk, hanem mindegyiknél bőségesen megtaláljuk a szenvedést, a sokszor minden emberi fogalmat meghaladó gyötrődést; sőt mivel ismerték a szenvedés értékét, nemcsak eltűrték a keresztet, hanem gyakran keresték is és a feltalált keresztet vágyódó lélekkel üdvözölték. „Oh jóságos kereszt — kiáltott fel valóságos keresztjének láttára szent András apostol — kereszt, melynek az Űr tagjai szereztek dicsőséget, te, amelyet régen kívántam, buzgón szerettem, melyet folyton kerestem s mely már végre itt van vágyódó lelkem előtt: szakíts el hát végre e világtól s adj vissza Mesteremnek.“ A későbbi századok szentjei is a kiválasztás jelének tartották a keresztet, mint pl. villanovai szent Tamás, aki azt szokta mondani: „Az az Isten szeretetének és a jövendő boldogságnak jele, ha a szenvedés kelyhét adja innom.“ Paulai szent Vince féltette azokat, akik folytonos jólétben vannak; mikor tehát társulatát semmi viszontagság sem zavarta meg, aggódva mondotta: „E nagy csend a tengeren félelemmel tölt el; mert az Űr megpróbálja szolgáit a türelemben, fenyíték alá veti azokat, akiket szeret.“ 1 Luk. 14, 27. s Ján. 8, 12. 5 Pét. I. 2, 21. 4 Kor. II. 1, 7. 5 Máté 5, 10. 2' A szentek és a szenvedés.
