Circulares litterae dioecesanae anno 1931. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae
XI. Pius pápa apostoli körlevele
— 16 — b) Az enyhébb irány megtartotta a szocializmus nevét. Enyhülés az osztályharcban és a magán- tulajdon támadásában. ezt. Mennyire ellensége az egyháznak és magának az Istennek, azt a tettei bőségesen bizonyítják és mindenki tudja. Az egyház jó és hü gyermekeit tehát fölösleges volna az istentelen és igazságtalan kommunizmustól óvni. Azonban mély fájdalommal nézzük azok köny- nyelműségét, akik a fenyegető szörnyű veszedelemmel mit sem törődve, nyugodtan tűrik az erőszakos és véres fölforgatók törekvéseinek elterjedését az egész világon. S még szigorúbb bírálatot érdemel az a tunya gondtalanság, amely bekötött szemmel továbbtűri azokat az állapotokat, amelyek a lelkeket elkeserítik és a társadalom fölborítóinak szállást csinálnak. Másként áll a dolog a mérsékelt szárnnyal, amely ma is a szocializmus nevet viseli. Ez a szocializmus nemcsak a nyers erőszak használatát veti el, hanem az osztályharcot és a magántulaj donellenességet is többé-kevésbbé mérsékelte, ha nem is adta föl egészen. Elijedt a saját elveitől és azok következményeitől, amelyeket a kommunizmus hiánytalanul levont, s látszólag visszaindul olyan igazságok felé, amelyek a kereszténység hagyományos kincsei, legalább is lépéseket tesz feléjük. Tagadhatatlan, hogy a szocialisták sok programmpontja nagyon közeláll a keresztény társadalmi reformnak követeléseihez. Az osztályharc, ha a nyílt ellenségeskedést és a gyűlölködést föladja, lassan átváltozhatik tisztességes és az igazságosságon nyugvó tárgyalássá és vitává, amely ugyan még nem az óhajtott boldog társadalmi béke, de már kezdete lehet és kell is lennie a társadalmi foglalkozási ágak együttműködése felé vezető útnak. A magántulajdonnak megüzent háború is lassankint csitul és annyira enyhül, hogy már nem is a termelő eszközök birtoklását mint magántulajdont támadja, hanem inkább azt a társadalmi hatalmaskodást, amelyet a magán- tulajdon jogtalanul igényel és bitorol. S ez a hatalom tényleg nem is illeti meg a tulajdonosokat, hanem a közhatalmat. így fokonkint eljuthatunk oda, hogy a mérsékelt szocializmus követelései már nem különböznek az emberi társadalmat a keresztény elvek alapján megújítani akaróknak kívánságaitól és követeléseitől. Hiszen bizonyos fajta javaknak a közösség számára fenntartását teljes joggal lehet követelni, mert a velük járó túlságos hatalmat a közjónak veszedelme nélkül nem szabad magánosoknak átengedni. Ilyen indokolt törekvések és követelések már nem állnak ellentétben a keresztény fölfogással és annál kevésbbé kizárólagosan szocialista sajátosságok. Akik tehát csak ilyeneket akarnak, azoknak nincs okuk a szocializmushoz csatlakozni. Ne gondolja senki, hogy az összes szocialista irányok és pártok, amelyek nem kommunisták, elméletben és gyakorlatban már megtették az utat a jobb belátás felé. Legtöbbnyire még sem az osztályharcról, sem a magántulajdon elvetéséről nem mondtak le, hanem csupán mérsékelték némileg. Mégis, ha a hamis elveik enyhülnek és elhalványodnak, fölmerül a kérdés, illetve egyesek helytelenül fölvetik a kérdést, vájjon nem lehetne-e a keresztény igazságokat is némileg legyöngíteni és leépíteni, hogy a szocializmushoz közeledjünk s vele az út közepén találkozzunk. A kérdés fölvetői abban a reményben ringatják magukat, hogy a szocialistákat így megnyerhetjük magunknak. Hiú reménység ! Akik a szocialisták közt apostolok akarnak lenni, azoknak az egész és teljes keresztény igazságot nyíltan és becsületesen kell vallaniok és feles igazságokkal nem szabad kacérkodniok. Ha tényleg az evangélium igazi hirdetői akarnak lenni, akkor inkább törekedjenek a szocialistákat meggyőzni, hogy jogos követeléseik a keresztény hit elvei alapján jobban megvédhetők és a keresztény szeretet erejével hatásosabban megvalósíthatók. De mi lesz, ha a szocializmus az osztályharc és a magántulajdon kérdésében annyira megenyhül és megjavul, hogy már semmi kifogásolható nem lesz benne? Vájjon ezzel a keresztény vallással szemben minden ellentétét levetette-e? Ez a kérdés sokakat mélyen érdekel. Éppen azok a katholi- kusok, akik jól tudják, hogy a keresztény elvek feláldozásáról vagy elalkuvásáról soha szó nem lehet, kérdő tekintettel néznek az Apostoli Szentszék felé és óhajtva várják a döntésünket, vájjon az ilyen szocializmus a téves tanaiból úgy kigyógyult-e már, hogy egyetlen keresztény igazságnak föláldozása nélkül elismerhető és úgyszólván megkeresztelhető. A kérdezőknek atyai lelkipásztori minőségünkben felelünk és kinyilvánítjuk : a szocializmus, mint tan, mint történelmi tény, mint mozgalom, ameddig igazi lényegében szocializmus marad, a katholikus tannal összeegyeztethetetlen, ha egyes kérdésekben az igazsághoz és igazságossághoz el is jutott, mert az alapfölfogása az emberi társadalomról a keresztény igazságtól eltérő. A keresztény tan szerint az Isten az embert mint társas lényt a földre helyezte, hogy a társadalomban az Istentől rendelt tekintély alatt (v. ö. Róm. 13, 1.) élve minden tehetségét a Teremtőnek dicséretére és dicsőségére tökéletesen kiművelje és kifejlessze, és hivatását hűségesen Van-e középút? A társadalmat és az ember társas voltát a keresztény igazságtól eltérően fogja föl.
