Circulares literae dioecesanae anno 1925. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
A Magyar Püspöki Kar közös főpásztori körlevele a különféle szektákról
3 sz. Pál s az anyaszentegyház hirdet? Mit szóljunk ahhoz, ha Novák Antal szabómester Pesten s Hornyicsek kőmives Nyíregyházán megint mást hirdet? Mit szóljunk ahhoz, hogy egyszerű asszonykák a Kert-utcában külön kis gyülekezetét kerekítenek maguknak s nem kell nekik szentmise s szentáldozás s ha a metodisták a Felsősoron, az adventisták pedig az Alsósoron csinálnak külön anyaszentegvházat s ha a spiritisztáknál ki-bejárnak megbízhatatlan s kéteshírű szellemek ? Ha az Isten angyalának sem szabadna hinnünk, mit mondjunk akkor erről az Oncken—Hor- nyicsek-fóle, no meg a spiritiszta járványról ? Lehetséges az, hogy az Úr Jézus 1846-ig sötétségben hagyta a világot minden szentjeivel s hogy Oncken Jánosnak s Hornyicseknek kellett eljönnie, hogy eszméljünk? Lehetséges-e az, hogy az ember az isteni üdvözítés módját s útjait maga süsse ki az írásból s hogy ne igényelje gyarlóságával s önbizalmával szemben is az objektiv, az intézményes vezetést ?! Annyi bizonyos, hogy ez a végzetes szabadság nem adatott a régi híveknek, mert ott azt olvassuk, hogy ők „állhatatosak valának az apostolok tanításában, a kenyérszegés közösségében és az imádságokban.“ (Ap. Cs. 2, 42.) Nekünk is K. H. állhatatosan kell megállnunk az apostoli tanban s nem szabad tűrnünk, hogy azt jött-ment, de nem Istentől küldött emberek csűrjék-csavarják, hogy egy darabot elfogadjanak belőle, mást meg elutasítsanak. Ez a szabadság nem volt meg az apostolok idejében s ugyancsak nincs meg most, haláluk után. Ha pedig az nincs meg, akkor rettenetes bűn a hitet megtagadni s a kereszténységben szakadásokat csinálni! Egyik szakadás így a másik után áll be, amit az egyik tanít, azt a másik tagadja, amit az egyik evangéliumnak ad ki, azt a másik az ördög szemfényvesztésének mondja. Egy dolog azonban biztos, hogy mikor az anyaszentegyház ezt a vallási gvülevész vásárt kárhoztatja, akkor teljesen annak az ősi, egy, szent, apostoli, katholikus, v. i. mindent összefoglaló s egybefogó, keresztény gyülekezetnek szellemében jár el, mely nem ismert sok krisztusi hitet, hanem csak egyet s nem ismert sok krisztusi gyülekezetét, hanem csak egyet, a kath. anyaszentegyházat! De hogy mennyire nem-keresztény érzület ez az összevisszaság a tanban, hogy egyik azt s a másik mást vagy az ellenkezőt tanítja s mily nem-keresztény eljárás az, hogy akik az Úr Jézus evangéliuma szerint akarnak élni, azok különféle s folyton szétszakadozó gyülekezetekbe verődnek össze, azt legjobban mutatja az apostoli, első egyháznak, az igazi krisztusi gyülekezetnek története. Aki azt szemügyre veszi, az nem lesz naza- rénus, metodista, adventista vagy baptista, egyszerűen azért, mert ezektől a szakadásoktól irtózott az apostoli egyház. Akik pedig ily szakadásokat eszközöltek, azokat bár szomorú szívvel, de mégis elszántan zárta ki magából. Nem lehet erre nézve hivatottabb tanú mint sz. Pál apostol, aki minden levelében bizonyságot tesz az egységről s a szakadások kárhozatos voltáról. Az ő szemefénye az Evangélium s az az egységes, összetartó gyülekezet, az anyaszentegyház. Szerinte egy az Isten, egy a Krisztus, egy a keresztség s egy a gyülekezet, mely Krisztus titokzatos teste s maga az Úr Jézus annak a testnek a feje. Krisztus e titokzatos testét szétszakítani nem szabad. Sz. Pál felhasználja minden tekintélyét s arra buzdítja utódjait is, amilyenek Timoteus és Titus voltak, hogy a szakadást a tanban s a külön gyülekezeteket kárhoztassa és megszüntesse. Ilyen külön-írásmagyarázók, külön- keresztelők és külön-gyülekezők természetesen akkor is voltak, de halljuk csak, hogy bánik el velük szent Pál. Sorba vesszük az akkori hitközségeket. A korintusiakhoz így ír: „Kérlek pedig atyám fiai a mi Urunk, Jézus
