Circulares literae dioecesanae anno 1920. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
II.
10 országai tönkrementek, az uralkodókat elűzte a szenvedélyektől vezetett népharag, a társadalmi rend megingott, vagy itt-ott teljesen felbomlott. Kelet felől mint rettenetes vihar, mely szerencsétlen országunkon már is végigsöpört, fenyeget egy nagy rém, halált kiáltva minden állami rendre, minden tekintélyre, a társadalom minden rendfenntartó intézményére. Az emberek nem törnek ugyan karddal egymás életére, de annál kegyetlenebb harcot folytat az emberi önzés, kiölve a szivekből a szeretet összekötő erejét. Haladás nincs, csak visszafejlődés s a társadalmi romok napról-napra szaporodnak. Az Egyház nem nézi tétlenül Európa nemzeteinek vonaglását. Amint a bolse- vizmus idején mint az egyedüli intézmény dacolt a rombolás pusztító szellemével s tartotta hatalmában a lelkeket, úgy most sem felejti el hivatását, hogy neki építeni kell; sugalmazza, segíti, vezeti a jövő keresztény társadalmának kialakulását. Most is az egyedeket fogja meg, azokat az embereket, kik éveken át küzdöttek Oroszország hómezőin s az Alpesok bércein, ezekből a katonákból akar csinálni keresztény harcosokat, miles christianus- okat. Lovagokká akarja őket ütni, a jövő társadalmának lovagjaivá, kik nem alacsony, önző érdekekből fogják vívni az élet harcát, a kereszténység nagy eszméi lesznek vezérlő gondolataik s diadaluk a szeretet diadala. A kardot leteszik ezek a derék harcosok, mert remélik, hogy a békés fejlődés idején nem hívja őket többé a riadó a harcmezőre, a polgári élet nagy fegyvereivel, a munkával és egyéni becsülettel harcolják majd az élet harcát. Az egyház megjelöli a ma harcosának nagy ideáljait, a társadalmi rend szeretéiét, a, család jogainak védelmét, nem szűnik meg buzditani az új világ lovagjait, hogy akár szóval, akár tollal, akár bármiféle munkával küzdjenek eszményeikért és semmisítsék meg azoknak ellenségeit, sújtsanak le rájuk a régi lovagvilág őserejével s a kereszténység eszményeiben megújhodott lélek lelkesedésével. A társadalmi rend Isten akarata. Hogy meglegyenek mindazok az eszközök, melyeket az emberi élet és haladás megkíván, azért rendelte a Teremtő, hogy a családok egyesüljenek nagyobb társadalmakban, államokat alakítsanak. Mint ennek az egyesülésnek összetartó elemét adta az Isten a tekintélyt, a kormányzó hatalmat, mely vezeti, irányítja az állam életét. Aki ezt a társadalmi rendet szétrobbantani akarja, vagy megakadályozza, hogy az helyreálljon, ellenszegül Isten akaratának s legnagyobb ellensége ennek az agyongyötört magyar népnek, mely éppen azért szenvedett annyit az utolsó években, mert lelketlen emberek felborították az államélet rendjét s még lelketlenebbek még ma is azon vannak, hogy a rend helyreállítását megakadályozzák. Ezekkel a romboló elemekkel kell szembeszállni a mai újjászülető keresztény társadalom harcosainak, félretéve minden széthúzást, keresztény bensőséggel kell fel- vésniök pajzsaikra jelmondatul: Istenért és a társadalomért! A keresztény harcos másik nagy eszménye legyen, K. Híveim, a családi élei szentélyének védelme s a szülői jogok és kötelességek érvényesítése. A családi élet alapja szentség; a férfi és a nő egyesülése a házasságban olyan, mint Krisztus szeplőtelen viszonya arájához, az Egyházhoz. Örök hűség láncolja a férfit a nőhöz ; amint Krisztus soha sem fogja elhagyni titokteljes jegyesét, az Egyházat, úgy a férfi és a nő frigyét se bontsa fel csak a halál. S a veszedelmes törekvésekkel, melyek a házasságot és a családi életet meg akarták fosztani természetfölötti jellegétől, ki akarták forgatni fel- bonthatatlanságából s így nemcsak a férfi és nő frigyét tették tönkre, de közvetve a családi élet szótzüllesztésóvel sírásói lettek az egész társadalmi rendnek, szálljon szembe a megújuló kereszténység harcosa, legyen a házassági hűségnek rendíthetetlen bajnoka. A családi élet kötelességeket ró a szülőre a gyermekkel szemben. A gyér-
