Circulares literae dioecesanae anno 1918. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae

II.

25

S az evangélium, mint az ólet könyve, egy cseppet sem hagy minket az álhie- delemben, mintha a földön az örök béke országa, az emberiségnek lényeges megváltozása nélkül — megvalósítható volna. Krisztus Urunk az utolsó Ítéletről szóló beszédében röviden vázolván a világtörténelem lefolyását, jelzi az elkövetkezendő „háborúkat és lázadásokat, melyekben nép-nép ellen, ország-ország ellen támad“ s erről ugyanoly értelemben, mint a botrányokról, azt mondja: „ezeknek a vég előtt kell jönniök.“1 S tudjuk, hogy ugyanaz a szent hit, mely a legáltalánosabb felebaráti szeretetet és a legmesz- szebb menő békeszeretetet hirdeti, kötelességünkké teszi, hogy megtámadott tűzhelyeinket és oltárainkat hősies elszánt- sággal védelmezzük. A keresztény vallás a békének, a szeretetnek, de nem egyúttal a gyávaságnak vallása. Az önfeláldozó hősiesség, az igazi hazaszeretet erényei, melyek már a természetes ész világát követő nemesebb pogány népeknél is virultak, a keresztény vallásból még erősebb tápot nyertek. Hisz Krisztus Urunk tanítja, hogy az igazi szeretet „életét is kész odaadni barátaiért“,1 2 a közügyért ő maga is elszánt léptekkel haladt a kálvária utjain, s önfeláldozó hősiességét még nem értő tanítványait alacsony „földies gondolkozásuk“3 miatt megrótta.

A mennyire magasra kell tartanunk tehát a világbóke gondolatát, mint a keresztény népcsaládok által mindjobban megközelítendő eszményképet, annyira nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy e világ „a rossznak jegyében áll“,4 miért

1 Luk. 21, 9.

8 Ján. 16, 13.

3 Máté 17, 23.

4 1. Ján. 5, 19.

is a hazaszeretet erényét is, mely az államok létfentartó eleme, ápolnunk kell, és keresztény szellemmel telíteni. Mert keresztény hit és az örökkévalóságba vetett remény nélkül a jogos önvédelmi harc is csak köznapi vérontáshoz hasonlítana, mig annak, ki hiszi, hogy Krisztus „elvette a halál fullánkját“, nemcsak szükséges rossz, hanem adott körülmények között szent kötelesség, hőskölteménybe illő erény.

Amig csak lesz hírmondója a lefolyt világháború borzalmainak, aligha lesz bármely európai nemzetnek kedve egyhamar felborítani a békét. De maradandó világbékére igazi biztosítékot csakis az evangélium szellemének, az igaz kereszténységnek a népek lelkében való meggy ökeresedése nyújthat. Azért áldásos és állandó békeszerződésben Krisztus földi helytartójának, a „béke fejedelme“ helyettesének kizárásával nem tudunk hinni. Fönséges látvány volt: mint áll rendületlenül a világháború tomboló viharai közepette .Péter kősziklája, a római szentszék, az egyedüli igazán semleges szellemi nagyhatalom, mely közvetíteni mert a hadakozó felek között, mely újra meg újra — igazi krisztusi szeretettel és türelemmel — kibékülésre szólította fel az egymást pusztító népeket. A véres világháború történetének aranylapja lesz a fejezet, mely dicsőségesen uralkodó Szentatyánk, XV. Benedek pápa tevékenységéről fogja megírni mindazt, amit a háború folyamán a béke egyengetésére, a nyomor enyhítésére, a foglyok és sebesültek sorsának enyhítésére mondott, irt és tett. Az egész világ tekintete valláskülönbség nélkül Róma felé irányult e nehéz napokban ; a Vatikán volt az egyedüli I mentsvár a világ vihartól korbácsolt ten-