Circulares literae dioecesanae anno 1918. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae

II.

26

gerón. Népek parlamentjeiben, hol azelőtt alig említették a pápa nevét, dicsőitő beszédeket mondottak róla, nagy világlapok, melyek azelőtt csak ellenszenvet tanúsítottak a pápaság intézménye iránt, most magasztalták, mint „az egyedüli népek és pártok felett álló nagyhatalmat, mely erkölcsi méltóságánál fogva a kellő pillanatban sikeresen közvetített a civódó nemzetek között; országok, melyek századok óta minden összeköttetést megszakítottak a római szentszékkel, a háború folyamán újra követséget állítottak a Vatikánnál.

S bár XV. Benedek pápa augusztusi fenkölt békeszózatát csak az egyik fél fogadta „fiúi hódolattal,“ mint apostoli királyunk válaszában mondja, mégis e békeszózat tanácsa: a kölcsönös megegyezésen alapuló béke lön a mag, melyből a hőn óhajtott békének egyik része virágzásnak indult. A római pápa tehát a világháború folyamán a béke leghiva- tottabb őrének, szinte égi követének bizonyult; az ő tekintélye és közreműködése azért a jövőben is legfontosabb tényezője lesz a világbékének. A kik a római pápát ki akarják zárni a béke ügyének bármely szervéből, azok nem igazi barátai a világbékének.

Talán még soha sem volt annyi kereszthordozó és annyi fájdalmas anya Európában, mint jelenleg. Gryászos földrészünk a prófétával felkiálthat: „Nagy, mint a tenger az én szomorúságom, ki fog meggyógyitani engem?!“1 Milliókra rúg az elesettek száma, milliókra a sebesült és rokkant hősöké; ugyanannyi az elárvult vagy szomorkodó család; mérhetetlen az anyagi kár és veszteség, szinte elviselhetetlen a drágaság. A há1 Jer. sir. 2, 13.

ború első napjaiban emberektől szorongó templomaink közönsége is mintha megritkult volna: „Sión utai gyászolnak, mert nincs, aki jöjjön a ünnepségekre.“1

„Ki fog gyógyítani engem?!“ Ki fogja megvigasztalni a sok csapás és veszteség sújtotta családot? Ki fogja megorvosolni a sok sebet és fájdalmat, mit a háború ütött az emberek testén-lelkén ? Az állam és a társadalom már a háború folyamán sokat tett a szerencsétlenség által leginkább sújtott vidékek és családok felsegélyezésére; nagyszámú egyesületek alakultak, melyek a háború nyomán támadt bajokat külön-külön orvoslás alá vették.

Tudom, Kedves Híveim, hogy ti is kiveszitek részeteket a háború sebeinek gyógyításából. Kifogyhatatlanok vagytok a jócselekedetek gyakorlásában; nem szükösködtök az adományokkal. Valahányszor, és hányszor történik ez most, kérést intéznek hozzátok, szívesen, örömmel és bőségesen is adtok. Akárhány akadt köztetek, ki mint az evangéliumi szegény asszony, utolsó garasát is odaáldozta a háborús jótékonyság oltárára. Isten fizesse meg jóságtokat. Az árvák fölszántott könyei, a szegény özvegyek hálálkodó imái, Istennek bőséges malasztja kisérik nemes tetteiteket. A majdan visszatérő hőseink örömmel fogják látni, hogy velük éreztetek, velük szenvedtetek s kitartottatok és segitségökre voltatok a végleges győzelem kivívásában. E nemes emberbaráti tevékenységet a háború után még fokozottabb mértékben kell folytatnunk. Nem szabad egyetlen egy esetben sem ismétlődnie a régi idők szomorú képének: hogy féllábú rokkant hősök az utcasarkon koldulnak kenyérért.

1 Jer. sir. 1, 4.