Circulares literae dioecesanae anno 1918. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae

II.

22

háborúk? Nemde bűnös kívánságaitokból?!“1 A világ nagyszínpad, a világtörténelem pedig az emberiség nagy szin- játéka. E nagy színpadon szabad akarattal biró emberek a szereplők, Isten pedig a világszinjáték itélőbirája, ki megjutalmazza a jót és megbünteti a gonoszt, ítészben már is ítélt, hisz szemünk láttára országok törültettek le a térképről s újak vannak alakulófélben. Koronák hullottak porba s a háború felidézői közül néhányan nyomorultan pusztultak el. De még Ítélni fog, mert a végső kiegyenlítést fenntartja magának a világítóiét nagy napjára. Isten a sok erkölcsi rosz- szat, melyek közé tartozik a háború is, ha igazságtalan, csak azért tűri: „nehogy a konkollyal együtt kénytelen legyen kitépni a búzát is.“2

Sok szó esett már eddig is, Kedves Híveim, s még többet fognak pazarolni ezután: a világháború okairól! Bizonyos, hogy az előidéző okok közt vannak gazdasági, kereskedelmi, nyelvi és egyéb ellentétek és súrlódások az egyes népek között. De ezek mind csak külső, felszínen levő körülmények, nem igazi mély okai a világháborúnak. A magánélet perlekedéseinek és véres viszálykodásainak is vannak külső okai, minők az ellenszenv, nézeteltérés, örökség. De mig egyes felek ilyen, sőt nagyobb ellentéteket békésen tudnak kiegyenlíteni, ha pedig az nem sikerül, a törvényes bíróság elé viszik ügyüket, addig másoknál családi háborúság és szerencsétlenségek fejlődnek belőle. Amint a magánéletben sincs okvetlen szükség veszekedésre és emberölésre, úgy a népek életében támadó ellentéteknek sem kellene szükségszerűen háborúra vezetniük.

1 Jak. 4, 1.

2 Máté 13, 29.

A háború igazi okait tehát mélyebben kell keresnünk, kedves Híveim. Az emberi szívnek romlottságában találjuk meg azokat, mint a szentirás is mondja: „a szívből erednek a gonosz gondolatok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések.“1 „Honnan a háborúságok? Nemde bűnös hajlamaitokból.“2 Amint Krisztus Urunk kálváriájának, úgy a világháború kínszenvedésének is irigység, féltékenység, gőg, pénzszomj és árulás volt az oka.

A tárgyilagos történelem majd annak idején felfedi a gyászos világháború összes okait. De egy történetírónak sem fog eszébe jutni, Istent felelősségre vonni e nagy szerencsétlenségért. Ellenkezőleg az isteni gondviselés vezetése, melyet a nagy elmék már most is tisztán láttak a világháború eddigi folyamán, a nagy színjáték lezajlása után az egész világ előtt nyilvánvalóvá lesz.

Tény azonban az, hogy a szenvedés, kivált ily példátlan nagy szenvedés, legerősebb próbája a hitnek. A kinek hite, kedves Híveim, a bajban meginog, annak nincs erős hite. Az ilyen, ha váltig is állítja, talán sohasem volt erős az igaz Istenben való hitben. Legfeljebb valami „faragott“ önalkotta Istent imádott, valami érzelgős, gyönge Istent, ki a bajban levők első segélykiáltására csodát köteles művelni, kit csakhamar letaszíthat trónjáról, mihelyt nem az ő kénye-kedve szerint kormányozza a világot. Azért kedves Híveim, „csak az, ki mindvégig állhatatos marad — hitében — csak az üdvözül! “3 Más szavakkal csak az igazodik el az isteni gondviselésnek nehéz kérdésében, kinek hite világitó fáklya, amely

1 Máté 15, 19.

2 Jak. 4, 1.

3 Máté 10, 22.

I