Circulares literae dioecesanae anno 1918. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae

II.

23

akkor is, amikor sötétség borul szenvedésektől zaklatott lelkére, irányítja s elűzi a kételyek árnyait s rendületlenül bízván Isten igazságosságában, igy kiált föl a zsoltárossal: „Te benned bízom Uram, ne szégyenüljek meg mindörökké.“1

A béke vágya talán még sohasem szállotta meg annyira a népek lelkét, mint a hosszú világháború alatt. Ez megmutatta, hogy a nemzetek fokozódó fegyverkezése, válságos esetekben nem rövidíti meg, mint remélték, a háborút, hanem a vérontást és pusztítást szinte pokoli mértékre emeli. Más alapokon kell tehát keresni a világbékére vezető utat.

A világbéke eszméje, épúgy mint a szabadság és társadalmi fejlődés eszméi, mind az evangéliumból erednek. Krisztus Urunkat már születése előtt századokkal „a béke fejedelmének“1 2 nevezik a próféták, kinek idejében „a kardból ekevasat, a dárdából sarlót fognak kovácsolni.“3 Az ő születésekor a Janus-tem- plom kapuja Rómában zárva volt: béke uralkodott az egész földön. A születését hirdető angyalok is békét hirdettek a világnak : „béke a földön a jóakaratú embereknek.“4 És mégis sokan, kik a világ- béke kérdésével saját jószántukból, vagy talán hivatalból is foglalkoznak, Krisztus nélkül, az evangélium nélkül, az egyháznak, vagy az egyház fejének kirekesztésével akarják a világbéke nagy ügyét megoldani.

Ám a világbékének is, Kedves Híveim, épúgy mint a háborúnak, vannak gazdasági, társadalmi, katonai és egyéb vonatkozásai. De miként a háborúnak,

1 30. Zsolt. 2.

2 íz. 9, 6. Mich. 5, 6.

3 íz. 2, 4.

4 Luk. 2, 14.

úgy a békének gyökerei is az emberi szív mélyére nyúlnak s vallás-erkölcsi talajból táplálkoznak. Maradandó a béke csak úgy lehet, ha nem csak papiron íródik, hanem az emberek szivébe lesz vésve, mint szent Pál apostol oly szépen mondja: „nem téntával, hanem az Isten szellemével Írva; nem kövön, hanem a szív tábláján.“1 Hisz megtörtént nem régen a jelen század elején, hogy az egyik nemzetközi békekonferencia után nyomban kitört a háború két nagyhatalom közt, melyeknek megbízottai a békegyűlésen barátságosan együtt tárgyaltak.

Krisztusnak és az egyháznak kirekesztésével a világ nem fog a hőn óhajtott békéhez jutni. A mint Krisztus és a a kereszténység nélkül nincs igazi boldogság, úgy nem lehet nélkülük világbéke sem; a világ „nem adhatja meg a békét. “2

A mint a görög bölcseletnél mélyebben gondolkodott, a római jognál nemesebben érzett és az ókori művészetnél is finomabban alakítja a lelkeket Krisztus, az igazság királya: úgy a világbéke apostolainál is mélyebbre lát és a szivekre erősebb vonzó erővel hat Krisztus, a „szegletkő,“3 akit az építők itt-ott ugyan elvetnek, de aki azért kipróbált és kimozdithatlan alapja minden idők égető kérdéseinek, mert ő égmagasságnyira emelkedik minden emberi nagyság fölé4 és csak a törpelelkűek, az örökké kiskorúak nem képesek felismerni benne a történelem vezércsillagát, a „világ világosságát. “ 5

Az evangélium maga, Kedves Hi1 II. Kor. 3, 3.

2 Ján. 14, 27.

3 Luk. 20, 17.

4 íz. 2, 17.

6 Ján. 8, 12.