Circulares literae dioecesanae anno 1918. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
II.
19 729. sz. Nagybőjti főpásztori körlevél. Kereszténység és világbéke. Szigorú nagyböjtje van a világnak negyedfélév óta, böjtöléssel és nélkülözésekkel, a minőket a világtörténelem még nem látott és a szenvedések oly borzalmaival, minőket toll és ecset nem képes elég megrázóan festeni. Egész Európa nagy Kálvária lett, sűrűn telehintve kis és nagy keresztekkel. Negyedfélév óta mindennap halottak napja volt; a világháború áldozatainak száma néhanap messze felülmúlta az egész világ rendes halandóságának napi átlagát. Azért a lefolyt három év nagyböjtje elején nem szűntem meg vigasztaló szózatommal felkeresni benneteket, Kedves Híveim, a magam részéről is könnyíteni iparkodván háborús keresztetek viselésén. Most, hogy már a béke angyalai kezdtek lebegni hőseink sírjai felett, most hogy a világ remélleni kezdte, hogy a nagy szomorujáték utolsó felvonásához érkeztünk: az emberek mintegy halálos dermedtségből felocsúdva a nagy megpróbáltatások rémületével arcukon tekintenek egymásra és magukba szállva kezdenek gondolkozni a nagy világégés okairól, valamint az eszközökről, melyek segélyével a jövőben ily nagy világszerencsétlenséget el lehetne kerülni. A béke, még pedig a maradandó világbéke alapjairól és biztosítékairól gondolkodik ma mindenki. Sokat lehet e nagy kérdésről Írni és beszélni katonai, jogi és más egyéb szempontból, melyek nem tartoznak ide. Van azonban a kérdésnek mélyebb, valláserkölcsi oldala is, melyre főpásztori kötelességemnél fogva nem mulaszthatom el rámutatni. Miként ugyanis az emberi testet át- meg átszövik, mint a lélek vezetékei, az idegrendszer szálai, melyek nélkül testünk élettelen hulla volna, úgy érvényesülnek az emberi társadalomban a vallás-erkölcsi eszméknek ható erői, amelyek sok, előttünk nehéz, sőt érthetetlennek látszó jelenségnek végső okaira vezetnek. Enélkül sem a világháború igazi okait, sem a világbéke biztos alapjait meg nem ismerhetjük. És ily világraszóló nagy szerencsétlenségek ugyancsak alkalmasak arra, hogy a népeknek és a népek vezetőinek felnyissák szemeit, hogy tisztábban lássanak; mint az agg Simeon Krisztus és a fájdalmas anya nagy szenvedéseitől reméli a népek tisztább látásának kegyelmét midőn mondja: „a te lelkedet pedig a fájdalom tőre fogja általjárni, hogy napfényre kerüljenek sok szívből a gondolatok.“1 1 Luk. 2, 35. 3