Circulares literae dioecesanae anno 1916. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
IV.
48 e dicső honvédelem sikerében; a rájuk való gondolat, az irántuk érzett szeretet élesztette a hősök bátorságát és kitartását, mert édes hónukkal együtt családi tűzhelyüket is védték. Mint a kertészek büszkeségüknek tartják, ha üvegházukban egy-egy melegebb éghajlatból való, kiváló fajú virágot mutogathatnak, hasonlóképen tekintse megtiszteltetésének e honnak bármily előkelő családja, ha egy-egy elesett hős árváját ölelheti keblére, ha egy vértanú gyermeket mondhat magáénak, egy sasfiókot, kinek szemei hős atyja honszerelmének ragyogó napjára vannak irányozva. Irgalmas jó lélek, Istennek, az árvák atyjának, igazán szive szerinti gyermeke, halljad és értsed, mit üzen neked a te édes Megváltód, ki vére árán tett téged Isten fogadott fiává. Azt üzeni, hogy „aki befogad egyet e kicsinyek közül, engem fogad be.“1 És ha a befogadott hadiárvával a Megváltó tér be hajlékodba, neked is, házadnak, családodnak is azt fogja mondani, mint egykor Zakeus házának: „Ma lett üdvössége e háznak.“2 Egy ruhácskával, egy cipőcskével, egy cipócs- kával, egy kanálkával több kell majd, de ne ijedj meg, ez nem tesz szegénnyé, sőt gazdagabb lettél egy jó cselekedet boldog öntudatával, gazdagabb a Mindenhatónak, az árvák atyjának, mennyei áldásával. Édes hazád pedig, a te szülőfölded, a te második anyád, melynek anyasága révén te annak a szegény hadiárvának testvére vagy, ez az édes anya büszkeséggel fog téged fiának vallani, mint aki nem hiába eszed a hősök vérével áztatott földnek kenyerét, mely benned a hősök vérévé válik, téged hősies elhatá1 Luk. 9, 48. 2 Luk. 19, 9. rozásra, nemes cselekedetre, arra képesít, hogy a hősök talajának kenyerét szívesen megosszad a hősök ivadékával. Hazánk múltját a jövővel áthidaló jelen korszakunknak eme fiatal, érzékeny lelkű tanúi még késő öregségükben is hadd tekintsenek büszke öntudattal erre a hidra, melyet a világháború mennykövei, az alatta zajló vérfolyam nem tudott megingatni, mert a nemzeti nagyság igaz pillérein, az erkölcsi erőből fakadt honszerelem s áldozatkészség oszlopain nyugodott. e) Lelkierő és a nők. Most még hozzátok, magyar asszonyok és leányok, mint a karitász angyalaihoz, a küzdő hősökkel együtt szenvedett derék honleányokhoz volna egy-két atyai szavam. Talán a lelkierőről szóló soraim reátok a gyöngébb nemre nem vonatkoznak? Valóban úgy érzem, hogy az én buzdító szavamat nálatok a tettek előzték meg. Eddig csak azt hittük rólatok, hogy melegebb a szivetek, csillogóbb a könnyetek, édesebb a mosolytok és gyengódebb a kezetek. S ime e mostani világháború az erők mérkőzésének pokoli örvénye fölött megjelenítette a karitász erős lelkű angyalát, a bibliai erős asszonyt1, ki a legnagyobb hatalommal, a halállal száll szembe, hogy tőle minél több áldozatot elragadjon. Megmutattátok, hogy a Dobó Katicák, a Zrínyi Ilonák nemzetének vagytok leányai. De nem csoda, hisz úgy mint őket, titeket is az a másik, az új szövetségi erős asszony, a kereszt alatt álló Mater Dolorosa, a fájdalmas Anya fönséges példája lelkesített. Ti is erős lélekkel álltatok és álltok a háború 1 Péld. 31, 10.
