Circulares literae dioecesanae anno 1915. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
II.
10 mények között kedve volna valakinek táncmulatságot rendezni, vagy azon részt- venni s mintegy szemébe nevetni annak a komolyságnak, mely megnemesiti minden hazája sorsáért aggódó polgárnak a vonásait. Hazánk e súlyos időkben oly anyagi áldozatokat kiván tőlünk, hogy valóságos bűn felesleges költekezésekbe bocsátkozni. Ki venné azt hazafiui lelkiismeretére, hogy százakat adjon ki báli ruháért, amikor hős testvéreink, akik a mi sza- szabadságunkért és nyugalmunkért harcolnak, napról-napra kénytelenek elszenvedni az időjárásnak legmostohább vászon- tagságait s mikor a csatatéren küzdő, vagy ott elesett hozzátartozói nélkülözik a meleg hajlékot és nagyon sok esetben a mindennapi kenyeret! Hiába mondja valaki, hogy a táncmulatságok jövedelmet hoznak, amely bármely jótékony célra fordítható. Merem állitani, hogy ez a jövedelem alig lesz nagyobb, mint egyetlen egy báli ruhának az ára. Aki a haza- fiságot komolyan veszi, az, ha feleslege van, azt a haza oltárára teszi le, vagy legalább annyit, amennyit a táncmulatságra szánt volna. Aki élvezetet akarna szerezni azon, amire a hazáért szenvedőknek szükségük van, az a mai viszonyok közt kétszeresen vétkeznék a haza ellen. Hazánk sorsa hős fiaink kezébe van letéve, akik ezer veszély és nélkülözés között éjjel-nappal szembenéznek a halállal, hogy megvédelmezzék hazánk megszentelt földjét s azt a családi tűzhelyet, amelytől a kötelesség s a haza iránti lelkesedés elvonta őket. Hogyan érezhetnők magunkat jól a kivilágított báli teremben, hogyan élvezhetnők a zene vág hangjait s az ily szórakozás kellemeit, mikor tudjuk, hogy fiaink és testvéreink feje fölött gyilkos lö vegek robbannak fel. fejők körül süvít a pusztító golyó s szivüknek szegződik az ellenséges szurony!? Azt legalább is elvárhatják tőlünk, hogy mikor ők annyit szenvednek értünk, velük való együttérzésből ezidén legalább ne farsangoljunk. Ezt követeli tőlünk a keresztény önmegtagadás szelleme is. Az önmegtagadás mindig egyéni áldozat, amelyet magasabb célok elérésére hozunk. Vannak idők, amikor a nagy közcélok annyira lépnek előtérbe, hogy egyesektől szokatlan áldozatokat követelnek. Ily időket élünk ma, amikor kockán forog minden, ami anyagi és szellemi erőinknek saját javunkra való akadálytalan kifejtését biztosítja. A kereszténység szelleme, amely az örök élet eszményéért feláldozza a földi életet is, arra ösztönözzön minket, hogy a mostani nehéz időkben tudjunk lemondani az egyéni élvezetről, hogy e kis áldozat révén is biztosítsuk hazánk legszentebb javainak megvédését. Felhívom t. papságomat, hogy a világi hatóságokat a táncmulatságok betiltására vonatkozó rendeletének keresztülvitelében erkölcsi befolyásának teljes súlyával támogassa, a híveket ez irányban felvilágosítsa, buzdítsa s oda hasson, hogy nemcsak nyilvános táncmulatságok ne tartassanak, hanem hogy a magánosok is hozzák meg az áldozatot, hogy házi- táncmulatságot sem rendeznek. Ezzel kapcsolatban serkentsék híveiket arra, hogy a táncmulatságokra szánt kiadásokat, vagy legalább azoknak egv részét jótékony háborús célokra ajánlják fel. Egyébként meg vagyok győződve róla, hogy híveink most inkább a templom és Isten után áhítoznak, mint bármiféle mulatozások után.
