Circulares literae dioecesanae anno 1915. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
I.
7021 1914. sz. 0 Felségének a bíboros hercegpri- máshoz intézett legkegyel mesebb kézirata a hadi segély ügyében. Ni-. 2. Archiepi- scopi allocutio ad Clerum in principio anni. Megőrizni óhajtván körleveleimben emlékét ama legmagasabb királyi kegynek, melynél fogva 0 Felsége az Apostoli magyar Király a magyar római és görög katholikus egyházi nagyjavadal mások által felajánlott hadi segélyért legfelsőbb elismerését nyilvánítani méltóztatott, alábbiakban közlöm az erre vonatkozó legkegyelmesebb kéziratot. Kedves Csernoch bibornok ! Elénk megelégedéssel vettem tudomásul, hogy a magyar római és görög katholikus egyházi nagyjavadalmasok a hadi állapot által előidézett csapások enyhítésére közös elhatározással eddigi adományaikon felül három millió korona hadi segélyt ajánlottak fel, továbbá, hogy a pannonhalmi főapát, a zirczi apát és a jászóvári prépost a Hadbavonultak Családjainak Országos Segélyalapja javára már előzőleg nagyobb összegekkel adakoztak. Ezen példás áldozatkészségért, a mely- lyel Ön és a többi egyházi nagyjavadal- mas újólag tanúságot tettek a trón és a haza iránti hűségükről és Velem s a nemzettel való együttérzésükről, teljes Elismerésemet nyilvánítom. Kelt Bécsben, 1914. évi deczember hó 3.-án. Ferencz József s. k. VENERABILES FRATRES ET FILII IN CHRISTO DILECTISSIMI! Dum primo exorientis anni die Vos alloqui intendo, gratias Vobis ante omnia ago pro fraterna ac filiali benevolentia et caritate, qua occasione vicis annuae mei meministis in Vestris tum precibus, tum pro nuncupatis pro incolumitate mea votis ex toto cordis affectu precando Vobis et mihi, ut SS. Cor Jesu, cui nos et fideles nostros hac die sollemniter consecravimus, sit in acerbissimis his temporibus nostrum gaudium, sit et futurum praemium. Paterna, quam cum munere episcopali in Vos fidelesque Vobis concreditos susceperam, sollicitudo nullo quidem tempore curis ac laboribus vacare me sinebat; hisce tamen probationis diebus fortius cor meum voce divini Magistri ad vigilandum et orandum exhortantis percelli sentio. Cum igitur in limine vertentis anni quasi in intermedia jam peracti et adhuc peragendi itineris statione constitutus gregem in via salutis a me ducendum circumspicio, anxia animum subit cogitatio, quanam gressus sint figendi, ut inter ambages, quibus circumdamur, propositam nobis quo plenius certiusque assequamur salutis metam. Semitae quidem peregrinationis nostrae a Domino disponuntur, sed ut haec supremi Ducis nostri directio emolumento nobis esse queat, humiliter a nobis est accipiend a obed i enti que sequenda animo, quemadmodum sub tremendo sacrae missae sacrificio orare consuevimus : „In spritu humilitatis et in animo contrito suscipiamur a te Domine.“1 Primo itaque occipientis anni die, cum terrenorum, quae nobis incumbunt, ordinem stabilimus negotiorum, omnino consonum videtur, ut aeternae — cui illa ancillari debent — nostrae destinationis quoque apprime consideremus rationem. Et hoc quidem eo magis, cum plurimum a consuetis praesentium temporum differant circumstantiae. Spectaculi enim sumus testes, quo — ut verbis utar Summi Pontificis — „nullum fortasse nec atrocius post hominum memoriam fuit, nec luctuo1 Missale Roman.
