Circulares literae dioecesanae anno 1914. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
II.
25 II. Nr. 218. Főpásztori körlevél a mi Urunk J ézus Krisz tusról. Omnibus, ad quos spectat iniungimus, ut sequentes litteras pastorales Dominica Quinquagesimae fidelibus suis in lingua vernacula perlegant et non obliviscantur fideles suos de lege jejunii et abstinentiae litt. circ. I. (Nr. 28. pag. 3.) stabilita debite edocere. A keresztény katliolikus anyaszent- egyliáz a nagyböjtben a szenvedő Megváltónak képét állítja szemeink elé azzal, hogy minden gondolatunkat és érzésünket, minden tevékenységünket és egész életünket, Krisztus Urunk szenvedésének és halálának képében mintegy tükörben szemléljük és mérlegeljük. Azt akarja, hogy a fájdalmak emberének, Krisztusnak láttára, vessük le az előbbi élet szerint való embert, ki romlandó a vétkező kívánságok szerint és ujüljünk meg lelkűnkben és elménkben, és öltözzünk uj emberré, ki Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben.1 Az ugyanis a mi kívánságunk és életfeladatunk, hogy Krisztus „ábrázatához hasonlókká legyünk“,1 2 mert „a kik Krisztussal vagyunk megkeresztelve, mindnyájan Krisztusba öltöztünk“3 4 és „a törvény vége“ -— azaz végső célja — „Krisztus, minden hívőnek megigazulására.u4 Nehéznek látszik ugyan a feladat, melyet az egyház e napokban ránk ró, de az Isten kegyelmével és saját jóaka- ratu közreműködésünkkel még sem az. 1 Efez. 4, 22—24. 2 Rom. 8, 29. 3 Gál. 3, 27. 4 Róm. 10, 4. Mert velünk született gyöngeségünknél fogva sokat tekintünk magunk körül, de keveset bensőnkbe, lelkűnkbe, mely igy sokak előtt ismeretlen rejtély is marad. És ha be is tekintünk bensőnkbe, nem vagyunk-e éppen gyarlóságunknál fogva ama veszedelemnek kitéve, hogy a kellemetlen igazságot önmagunk előtt titkoljuk s önmagunkra hallgatva magunkat jobbaknak tartsuk a valóságnál? Takarni szeretjük hibáinkat s olyan erényekkel ékeskedni, a melyekkel éppen nem bírunk. Tükörre van tehát szükségünk, mely minket összes gyarlóságainkkal, hibáinkkal, vétkeinkkel és nyomorúságainkkal együtt a magunk valóságában mutat be. S vájjon lehetne tisztább, fényesebb tükröt képzelnünk, mint a minő a szenvedő és dicsőséges Megváltónak a képe? Ennek okáért Kedves Híveim, intlek szent Pál apostollal, tekintsünk e szent időben mindnyájan „a hit elkezdőjére és bevégzőjére Jézusra, a ki az előtte levő öröm helyett elszenvedte a keresztet, megvető a gyalázatot és most az Isten székének jobbján ül.“1 Keressük azt a képet, Krisztus valódi, igaz képét, a melyhez hasonlókká 1 Zsid. 12, 2. 4
