Circulares literae dioecesanae anno 1914. ad clerum archidioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Csernoch principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae

I.

6

azoknak lényegét megismerte, akkor ez által azt is meg kellett állapítania, hogy a kegyuraság dologi-e vagy sem? mert ez utóbbi kérdés is tisztán és kizárólag ugyanazon tényeknek, körülményeknek, feltételeknek mikéntjében találja megoldását.

Ez okból miként a kegyuraság keletkezése, úgy annak jellege is a köz- igazgatás hatáskörében állapítandó meg. Egy lényegileg azonos kérdésben két külön államhatalmi faktor nem itólkezhetik.

Az alispán határozatának azon kijelentése, hogy magánjogi kérdésről van szó, midőn az forog kérdésben, vájjon a kegyuraság dologi terhet képez-e, helytelen és téves már csak azért is, mivel a dologi kegyuraságot nem lehet egyszerűen „magánjognak“, „dologi jognak“ minősíteni. A kegyúri jognak jogtörténeti fejlődéséből nyilvánvaló, hogy az egyrészt „egyházjogi“, másrészt pedig az apostoli magyar király részére fenntartott legfőbb kegyúri elemekből fejlődött. Mindkét elem pedig közjogi és nem magánjogi. A panaszos tehát nem egyszerűen dologi jogot érvényesít, hanem az az igatlanra dologi teherként nehezedő, de lényegileg különleges, a királyi főkegyúri jogból származó egyházi jogát érvényesíti. Sőt az egyház, a plébánia másféle jogot egyáltalán nem is érvényesíthet kegyúri kérdésekben úgy, hogy szabályként állhat, hogy valahányszor az egyház lép fel kegyúri ügyekben panaszosként, ezek az ügyek eo ipso speciálisan közjogi természetűek, amelyekben a bíráskodást kifejlett jogrendszerünk értelmében 0 Felsége az apostoli király a felelős végrehajtó hatalom utján gyakorolja.

De nemcsak a kegyuraság dologi

vagy személyi jellegének megállapítása tartozik a közigazgatás hatásköréhez, hanem azon további kérdés elbírálása is: fennáll-e, létezik-e ezen dologi kegyuraság jelenleg is? terheli-e jelenleg is a . . ,-i uradalmat avagy megszünt-e az az uradalom mostani birtokosára nézve?

Kimondotta ezt 32,915/1897. sz. alatt hozott elvi jelentőségű határozatában a m. kir. minisztertanács, mint hatásköri ügyekben az 1869. IV. t.-c. 25. §-a alapján az akkori időben egyedül illetékes döntő fórum. Félreérthetetlenül kimondotta e határozat, hogy a plébániára vonatkozó kegyuraság létezése, tehát nem csupán keletkezése kérdésében az eljárás közigazgatási útra tartozik, hogy köz- igazgatási úton állapítandó meg az is, hogy ki a kegyúri jognak az alanya, hogy a kegyúri viszonyból származó kötelezettségek teljesítésére, vagyis olyan jellegű vagyonjogi következményekre irányuló kereseteknél is, melyeknél a kötelmi viszony alapját épen maga a kegy- urasági kapcsolat képezi, a hatáskör ugyancsak a közigazgatási hatóságokat illeti, mivel a hatásköröket a jog és kötelezettség kérdéseiben elválasztani nem lehet.

Megjelöli egyszersmind a miniszter- tanácsi határozat indokolásában azon ügyeket, melyek a kegy urasággal való kapcsolat folytán csupán a polgári bíróságok elé tartozhatnak. Ezen ügyek : a kegyúri jog átháramlásának magánjogi alapon eldöntendő kérdései; vagyis azon kérdések, melyek onnan származnak, hogy a kegyúri kötelezettségeket valamely érvényes magánjogi cim, birtokra vonatkozó adásvételi szerződés vagy még a birtokos jogelőd végrendelete másra hárította.

Mivel pedig a jelen esetben nem ilyen magánjogi alapon támadt kérdés