Circulares literae dioecesanae anno 1911 ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
XIII.
125 5808. sz. Az esztergomi közös papi lelki- gyakorlatok. XIII. Örömmel vettem tudomásul, hogy a folyó évi augusztus Író 21—25. napján P. Fónay Gábor és P. Kehrling János jézustársasági atyák vezetésével az esztergomi érseki papnevelőben tartott lelki- gyakorlatok nagy látogatottságnak örvendettek. Azok számára, kik azon részt nem vehettek, megszivlelésül ideiktatom dr. Rajner Lajos püspök, érseki ált. helytartónak a lelkigyakorlatok alkalmából mondott szívből fakadt szózatát. A lelki- gyakorlatokon resztvettek névsorát jelen körlevelem végén közlöm. A megnyitó beszéd: Tisztelendő Testvérek! Az Ur Jézus Jairus zsinagóga főnök leányát feltámasztandó, mindenekelőtt elűzte a gyászházból a zajongó, siránkozó tömeget, a síposokat, kik a gyászoló család által azért hivattak meg, hogy gyászdalok előadásával megadják a megholtnak a végtisztessóget s kesergő dallamaikkal könyeket csaljanak ki a rokonok, szomszédok, barátok szemeiből. Ambr. in cap. 8. Luc. 21. 52. „Távozzatok, szólt az édes Üdvözítő, mert nem halt meg a leányzó, hanem aluszik. És kineveték őt, folytatja az evangélista. És miután kiutasittatott a sereg, beméne, megfogá kezét; és fölkelt a leányzód4 (Mát. 9, 24. 25.) „Ejicienda est de corde saecularium curarum multi- tudof ut anima mortua resurgat44, jegyzi meg ezen helyet magyarázva Nagy Szent Gergely (1. XVIII. Moral, c. 28.). Nekünk, kik az Ur oltárának szolgálatára hivattunk, tulajdonkép semmi közünk sem volna a saecularium curarum multitudo-hoz, a világi gondokhoz és azok lélekemésztő rozsdájához. Mi a világtól elválasztott, Istennek szentelt papság vagyunk, kik egykoron lelkünk teljes odaadásával, felbuzdultságunk örömével mondtuk az egyházi rend kötelékébe való felvételünk alkalmával ezen boldogságtól áradozó szavakat: „Dominus pars haere- ditatis meae et calicis mei, tu es qui restitues haereditatem meam mihi.44 Istenem! mily boldogok is voltunk ezen megszentelt órában, midőn a papi rendbe belépve, magunkat teljesen Isten szolgálatára lekötöttük. A világ minden kincseit, minden dicsőségét, minden boldogságát lábainkkal megtaposva, megvetve éreztük magunk alatt, mert a ki a mienk lett, a ki a mi örökségünk lett: maga az Úristen volt minden gazdagságával, dicsőségével, boldogságával. Hogyan is fért volna még valami a földi vágyakból, a világ hiúságaiból abba a korlátolt, gyarló, gyönge szívbe, melyet 20
