Circulares literae dioecesanae anno 1910 ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
XIV.
150 nak a papi hivatásról, annak kötelmeiről, annak az életben való gyümölcsöztetésó- ről egykoron alkottunk? Itt az idő az összehasonlitásra, az elszámolásra. Kell ezt teljesítenünk saját lelkiismeretünk megnyugtatására. Kívánja ezt híveink lelki üdvösségének érdeke, kívánja az Isten dicsősége, kinek szolgálatába szegődtünk. Hasonló esetet találunk feljegyezve az evangéliumban is. Az apostolok ugyanis első kiküldetésükből visszatérve összegyüle- kezénelc az Ur Jézus körül és hűségesen elbeszélők neki küldetésök részleteit, a sikereket, melyeket arattak, tapasztalataikat, melyekkel gazdagodtak. „Et convenientes apostoli ad Jesurn, írja szent Márk evangéliumában, renunciav erunt ei omnia quae egerant et docuerant(Marc. 6, 3.) Tehát beszámoltak neki arról, amit cselekedtek és amit tanítottak. Jobban mondva csak akartak neki beszámolni. Azonban a népek tolongása és körülözön- lése miatt ezt nem tehették meg. Azért az Ur Jézus igy szólt hozzájuk: „Venite in desertum locum et requiescite pusillum. Erant enim, teszi hozzá az evangélista, qui veniebant et redibant multi; et nec spatium manducandi habebant.“ (u. o. 31.) így vannak önök is Tisztelendő Testvérek ! a lelkipásztori teendők, a tanítói hivatal ellátása, a prédikációk, a hitoktatás a templomban és iskolában, a gyóntatószék, a betegek látogatása és ellátása, a házasulandók oktatása és esketése, temetések és keresztelések, a kath. iskolák vezetése és gondozása minden bonyodalmaikkal és keserűségeikkel, a békétlen- kedő házasfelek egyeztetése, a szegények és elhagyottak felkarolása, az irodai munka és még egyéb ezernyi kisebb és nagyobb fontosságú ügyek annyira lefoglalták minden idejüket és munkaerejüket, hogy Önök is elmondhatják magokról „erant enim qui veniebant et redibant multi“ ; lelkészi residentiájok ajtaja nyitva állt minden nap híveik mindegyikének, kik azt igénybe is vették bőven, alkalmas és alkalmatlan időben, úgy hogy tudom nem egyszer megtörtént önökkel is, amit az evangélista az isteni Üdvözítő körül összegyülekezett apostolokról feljegyzett, hogy „nec spatium manducandi habebant. “ A nép sokaságával való érintkezés, az evangéliumi munka nem alkalmas a magábaszállásra, a teljesített munkáról való beszámolásra. Magok az apostolok sem teljesíthették azt, azért mondá nekik az Ur Jézus:. „Venite seorsum in desertum locum, et requiescite pusillum.“ A köznapi munkától való megpihenésre és egy desertus locusra, az emberek közlekedésétől külön vált helyre van szükség, hogy magunkba szállva számot vethessünk magunkkal, arról, amit cselekedtünk és tanítottunk. A magány, különösen alkalmas a visszaemlékezésre, a megfontolásra, tervek szövésére, erőgyűjtésre, lelki megújulásra. Az édes Üdvözítő is e végre egy magányos helyre, az emberek közlekedésétől távol eső pusztaságba vezeti tanítványait. „Et ascendentes in navim, fejezi be elbeszélését az evangélista, abierunt in desertum locum seorsum.“ (u. o. 32.) Kegyelmes főpásztorunk személyesen nem jöhetett közénk, az aggkor és gyöngélkedő egészsége akadályozzák ebben, mit különben oly szívesen és örömest teljesítene; azonban felhívásával alkalmat szolgáltatott arra, hogy az apostolok módjára az Ur Jézus köré gyülekezve, ki itt velünk van a legméltóságosabb Oltáriszent- ségben, ezen szent magányban lelki vezé-
