Circulares literae dioecesanae anno 1909 ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
XIII.
143 dön? Ha a pap nem ad feloldozást, hogyan nyerjen bocsánatot a bűnbánó? Ha a pap ahelyett, hogy a gyóntatószékben, a haldokló beteg ágyánál töltené idejét, a kártya-asztal mellett ül s világi foglalatosságokban, mulatságokban keres szórakozást: ki fogja a végső harcot küzdő hivét vigasztalni, bátorítani, utolsó útjára előkészíteni? Ha a pap élete nem tükrözi vissza a tanítást, melyet hirdet, honnan merítsenek hívei példát a követésre? és ha a kisértet idején elbukik, ki emelje őt fel? ki kötözze be sebeit? ki támassza uj életre? . . . Valóban „misericordiae Domini, quia non sumus consumti, quia non defecerunt miserationes eius.“ (Thren. 3., 22.) Ha valakinek, a papnak van szüksége Isten különös irgalmasságára és könyőrületére, hogy nehéz hivatása emberi gyaróságai- val szemben ne váljék számára a botlás kövévé és romlás okozójává. De ép úgy szüksége van a papnak az irgalmasságra, mint keresztény erényre, hogy könyörületességet gyakoroljon híveivel, hogy az ő lelkűk üdvéért kész legyen mindenkor feláldozni kényelmét, idejét, vagyonát, sőt ha kell életét is. Bonus pastor animam dat pro ovibus suis. (Joann. 10, 11.) Azért szent Pál Apostol szavaival a kegyelmes főpásztor üdvözleteként ismétlem : „Kegyelem, irgalmasság és békeség legyen velünk az Atya Istentől és a mi Urunk Jézus Krisztustól.“ Ezt a kegyelmet magunkban feleleveníteni, gyarapítani, tevékenységre ébreszteni; Isten végtelen irgalmasságát a magunk részére leesdeni; szivünket megtölteni szeretettel és könyörületességgel híveink iránt: célja összejövetelünknek. Isten áldása kisérje elmélkedéseinket. A záró beszéd: Tisztelendő Testvérek! Isten segítő malasztjával szerencsésen . befejeztük ez évi közös lelkigyakorlatainkat. Mindenek előtt Istennek adok hálát azon bőséges kegyelmekért, melyekkel minket a szent lelki magányban elhalmozott, fényt derítve lelkünk belső állapotára, jó feltételeket keltve, erős elhatározásokat érlelve az életjavulásra, hibáink leküzdésére, a kegyelmi életben való elő- haladásra, szent hivatásunk pontos és kifogástalan teljesítésére. Isten után hálatelt szívvel kell megemlékeznünk 0 Eminenciájáról, kegyelmes főpásztorunkról, ki ezen lelki megújhodásra nekünk alkalmat nyújtott, a lelki magányba főpásztori szózatával meghívott és annak megtartását lehetővé tette. Azután pedig köszönetét kell mondanunk bölcs és buzgó vezetőinknek, kik mint szent Ignác hű gyermekei, az ő nagy szellemétől áthatva s égve a vágytól, hogy Isten országát bennünk és általunk füveinkben terjesszék, fáradságot nem kíméltek, sőt a pihenésükre szánt időt feláldozták s hozzánk fáradtak, hogy lelki ügyeinkkel foglalkoznának s a lelki életben való jártasságukkal a megújulás nagy és nehéz munkájában minket kalauzoljanak. Ha sikeresnek mondhatók ez idei szent gyakorlataink, ha sikerült az Isten kegyelmében, a megszentelő malasztban gyarapodnunk, ha sokféle gyarlóságaink és gyöngeségeinkkel szemben sikerült Isten irgalmasságát a magunk számára megnyerni s a béke, mint a kegyelem szülöttje s az irgalmasság ajándéka lelkünk mélyére leszállóit s azt földöntúli édességé21*
