Circulares literae dioecesanae anno 1908 ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae

I.

3

Krisztus összes kegyelmeinek meg nem szakított folyamát. Tizenkilenc század választ el a mi Urunktól, Jézustól, de X. Pius pápához ragaszkodván s őt szeretve s tisztelve, Krisztussal közösségben maradunk. E hitben akarunk élni s meghalni s tanítónkat s vezérünket soha meg nem tagadjuk. Jó nekünk vezetése, áldás útmutatása ; e vezetést követve s szavát megfogadva haladunk lelkünk örök hazája, Isten felé. A szentszékre, Rómára alkalmazva énekeljük a zsoltáros szavát: Ha elfeledkezem rólad, Róma, legyen elfeledve jobb kezem; torkomhoz ragadjon nyelvem, ha meg nem emlékezem rólad s nem teszlek fővigasságomnak. (Zsolt. 136, 5.)

II. De nemcsak hitünk, hanem egész lelki életünk fűzi sziveinket Szentséges Atyánkhoz s örömnapját épp az egyházban élvezett nagy, isteni kegyelmeknek emléke teszi mindnyájunknak közös ünnepévé ; hisz e kegyelmekben e házban lesz részünk s azokat az ő közvetítésével vesz- szük.

A Megváltó ugyanis az egyházat kegyelmek tárházává avatta, melynek központja s legnagyobb kincse ő maga. Ez az ő háza, elsősorban azért, mert itt lakik ő maga s evangéliumán kivül, mely lelkének fényessége, itt fakad szivéből a szentségekben a kegyelmek hét forrása. E házban születünk újjá, ez lelkünk atyai háza; e házban áll megterítve folytonosan az az asztal, melynél a szeretet újszövetségét kötötte meg tanítványaival; itt áll s mi körülötte esszük az Úr vacsoráját; itt e házban mossa meg lelkünket foltjaitól, itt adja meg nekünk, tékozló fiainak bünbánatunkban az engesztelésnek bűnt s büntetést felejtető atyai csókját; leheleté, mellyel apostolaira lehelt, mondván : Vegyétek a Szentlelket, e házban leng körülöttünk s mint pünkösdi tűz s baj- vivók kenete közöltetik velünk a szent bérmálásban; szóval ez a ház az Isten gyermekeinek háza, azoknak, kik nem test és vérből, sem a kevélység ösztönéből, hanem Istentől születtek. Itt környékez minket Jézus láthatatlanul, áldása eltölti templomainkat s fölszenteli oltárainkat, ott reng a szentelt-vizen, gyertyán s pálmáinkon, hullámzik a harangszóban s szétárad a tömjénfüstben. Itt van, ott van ő maga; s az egyházban, az ő házában, mi már nemcsak ruhájának szegélyeit érintjük, hanem szentségeiben őt magát s áradozó kegyelmeit élvezzük. Krisztust az egyházban birjuk igazán; az egyház számunkra, a késői nemzedékekre nézve Jézus köztünk való jelenléte. Sőt az apostol az egyházat Krisztus titokzatos testének hívja s nyomában mi azt méltán a világ legnagyobb kegyelmének tartjuk. Igen, a világ legnagyobb kegyelme a megváltás s ami ezt a nemzedékekkel közvetíti, az egyház. Boldogok azok, kik gyermekei, ha igazán életét élik. Ez az a mennyegzős ház, hol mécsek égnek s lelki vígság lakik, e házon kivül pedig sötétség van s ebben szomorúság s aggodalom ijeszt s mi fájdalommal tekintünk e külső sötétségbe s imádkozunk a lelkekért, kik az egyháztól elidegenedtek.

De minek is hozzuk emlékezetetekbe K. h. e ház kegyelmeit s ez otthon melegét?! Azért, hogy fokozott lelkesüléssel szeressétek Krisztus helytartóját, a pápát, mert Íriszen e kegyelmek mind kezeire vannak bizva s az ő közvetítésével nyerjük meg mi is azokat. O feje a háznak s sáfárja Krisztus kincseinek. Az apostoli