Circulares literae dioecesanae anno 1908 ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae

I.

4

küldetés, melynek erejében apostoli férfiak, püspökök és papok járnak köztünk Krisztus nyomaiban, tőle indul ki. Az ő keze köt és old úgy, hogy a mennyben is megvan kötve vagy föl van oldva lelkünk //

köteléke. O a családatya, ki elsőnek osztja ki a kenyeret Krisztus házi népe közt. Övé a kulcsok legfőbb hatalma, melyek az Istenországa kapuihoz szolgálnak; ő eleven központja a hitnek s szeretetnek, ő kapcsa és feje a sok nyelvű s fajú kereszténységnek; szóval ő Krisztus helyett áll és tesz, megteszi azt, amit a dicsőséges, búcsúzó főpásztor bizott rá: legel- 1 tesd az én bárányaimat, legeltesd az én juhaimat.

III. Tizenkilenc század óta áll már Krisztus helyett a kereszténység élén a pápa; áll, tanít, vezet, gondoz, imádkozik, szeret. Krisztus áldása van rajta s kegyelme benne; különös gondviselése óvja s vezeti. Ha a gondviselés útjaira tekintünk, melyeken Isten a pápát vezette s fokról fokra emelte s a nemzetek előtt dicsőségessé : tette, örömtől megdobban szivünk, s nemes önérzet tölti el lelkünket. Látjuk ugyanis, hogy a római szentszék a keresztény nemzetek történelmében az isteni tekintélynek köztünk való trónja s uralma. Döntéseinek a hit dolgában engedelmeskedik a világ. Tekintélye nem Rómára, nem egy országra vagy világrészre, hanem az egész világra kiterjed. Ahol az apostoli hitvallást mondják s a közönséges, katho- likus anyaszentegyházat hiszik, ott tiszte- J lettel s hódolattal viseltetnek sz. Péter széke iránt is; ott a pápa nem idegen, J hanem atya családja körében s szeretett pásztor nyája fölött. A faji, nyelvi, nemzeti, műveltségi különbség nem ver éket közéje s közénk, miután a lelkek kapcsa,

Krisztus hite s az ő kegyelme köt össze minket vele; tiszteletét s szeretetét az Isten hitünkkel csepegtette belénk; kinek lelkében a hit él, az tudja tisztelni s szeretni e hit pátriárkáját s őrét. Nem korlátozza e hódolatot sem idő, sem tér; a kultúra alacsony s magas fokán álló népek, a néger rabszolga s a művelt hivő egyaránt tiszteli sz. Péter székén Krisztus helytartóját s benne azt a hatalmat, mely Istentől való.

Ez a hit hódoltatta meg a népeket sz. Péter utódjának; ez a hit buzdította a nemzeteket, hogy a pápa lábaihoz tegyék le a szeretet s hódolat adóját. Létük alapjait e kőszálhoz kötötték, királyaik koronáit a szentszéktől kérték. Szent István királyunk is II. Szilveszter pápától kérte s kapta a szent koronát, s azóta is a pápák szerették, óvták, segítették a magyar nemzetet; áldó s védő kezüket a sz. korona s a magyar nép fölött kiterjesztve tartották, úgy ahogy épp a sz. korona, nemzeti s állami létünk e szent szimbóluma s egy ezredéves történetnek jótéteményei kötik ezer és egy szállal nemzetünket a pápához, Magyar- ország őrangyalához.

íme, igy idézik ma a hit világossága s a történelem emlékei lelki szemeink elé Szentséges Atyánk képét, s fölébresztik bennünk a lelkes hit, a ragaszkodó tisztelet s a viszont áldozni tudó hála érzelmeit fölséges személye iránt. Újuljon meg s erősbüljön ragaszkodásunk ez ünnep révén is hitünk s egyházunk kőszálához. Töltsön el nemes, bátor öntudat, hogy e sáfár alatt élve Krisztus velünk való létét élvezhetjük; a pápa fején látjuk a gondviselés sugárfényét, mely biztat s hirdeti, hogy Krisztus van velünk, nem félhetünk. Mint hű hazafiak pedig egyesítsük a ha