Circulares literae dioecesanae anno 1904 ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae

VI.

49 «> használja, hogy igy a hívek újra közre­működve vegyenek részt az egyházi tény­kedésben, mint hajdan történt. 4. Az említett tulajdonságokat nagy mértékben felleljük a klasszikus polifóniá­ban is, különösen a római iskoláéban, mely a XVI. században Palestrinai Péter Lajos működésében a tökély tetőpontját érte el, később is kitűnő liturgikus és zenei szem­pontból kifogástalan alkotásokat hozott létre. A klasszikus vegyeshangu ének (polifónia) elég jól illeszkedik az egyházi zene legfőbb mintájához, a gregorián énekhez és ezért a gregorián énekkel együtt az egyház leg­ünnepélyesebb szertartásaiban is lett alkal­mazva, amilyenek a pápai kápolnában szok­tak végeztetni. Ezt az éneket is bőven kell tehát használni az egyházi szertartások­ban, különösen a nevezetes bazilikákban, a székesegyházakban, a papnevelő- és más egyházi intézetek templomaiban, hol a szük­séges eszközök nem szoktak hiányozni. 5. Az egyház mindenkor elismerte és elősegítette a művészetek haladását, helyt adván az istenitiszteletben mindannak, a mi jót és szépet az emberi szellem a századok folyamán feltalált, természetesen mindig a liturgiái törvények sérelme nélkül. Követ­kezésképpen a legmodernebb zenének is van helye a templomban, ha alkotásai annyira jók, komolyak és méltóságteljesek, hogy a szertartások általuk sérelmet nem szenvednek. Mindazáltal, minthogy a modern zene főleg világi czélokra szolgál, annál nagyobb gonddal kell ügyelni arra, hogy a modern ízlésű zenészed alkotások, melyek bebocsá­tást nyernek a templomba, minden világias­ságtól mentek legyenek; ne emlékeztessenek a színházakban alkalmazott motívumokra és még külső alakjukban se tartalmazzanak semmit a modern szerkezetű darabokból. 6. A modern zene különféle fajai kö­zül az istenitisztelet szertartásaihoz legal­kalmatlanabb az a színházi stílus, mely a múlt század folytán volt leginkább divatban, különösen Olaszországban. Ez a zene egész minemüségénél fogva a legkiáltóbb ellentét­ben áll a gregorián énekkel és a klasszikus polifóniával és igy minden jó egyházi zene legfőbb törvényeivel. Különben is ezen stí­lusnak belső szerkezete, rithmusa s u. n. konvencionalizmusa vagy éppen nem, vagy csak igen rosszul alkalmazkodik az igazi liturgiái zene kívánalmaihoz. III. Liturgiái szöveg. 7. A római egyház nyelve a latin nyelv. Ennélfogva ünnepélyes szertartások köz­ben tilos bármit is a nép nyelvén éne­kelni; ez annál inkább szól a mise és az officium változó és közös részleteiről, (parti variabili o communi.) 8. Minthogy minden szertartásos tényke­désben meg vannak határozva a zenével előadható szövegek és azoknak sorrendje, ennélfogva nem szabad sem e sorrendet felforgatni, sem ezen szöveget másokkal felcserélni, sem egészen, sem részben el­hagyni, hacsak a szertartási szabályok nem engedik meg, bogy orgonával lehessen pó­tolni néhány kis verset, mig azokat a kar egyszerűen elmondja. Csak az van meg­engedve a római egyház szokása szerint, hogy a Benedictus után az ünnepi énekes szent misében egy mottetát lehessen elő­adni az Oltáriszentségröl. Az is megvan engedve, hogy a mise előirt Offertoriuma után, ha még van idő, énekelni lehessen egy rövid mottetát valamely az egyház által jóváhagyott szöveggel. 9. A szertartások szövegét úgy kell énekelni, ahogy az a könyvekben előfordul,

Next

/
Thumbnails
Contents