Circulares literae dioecesanae anno 1903 ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
V.
28 « csöpp, csitt, itt, hitt, fűttet, hättet, taníttat, fordíttat, lődd, hidd, engedd, fuss, áss, evezz, azzal, jobb, kevesebb, lobban, zökken, addig, avval, ehhez, eíféle, síppal. A kétjegyű betűkben, minők Ív, ny, gy, ty, cs, zs, sz, nyújtás esetén könnyebbség okáért csak az első jegyet kettőztetjük, p. könny, szenny, rossz, meggy, annyi, könnyű, poggyász, hattyú, szivattyú, loccsan, szisszen, vesszük, öccse, asszonnyal, királlyá. De csonkítatlan kiírjuk a kettős betűt, ha sor végén a két szótag elválik egymástól; köny-nyez, rosz-szal, öcs-cse, pogy-gyász, király-lyá; —- és összetételekben: észszerű, jegygyűrű. Az alapul szolgáló kiejtés. 4. §. írásunk alapjául általában a müveiteknek hagyományos kiejtése szolgál. Nem követjük tehát az írásban azt a kiejtést, mely csak egyes vidékeken, egyes nyelvjárásokban dívik. Nem írjuk: fejtöget, dühösön, kormány, mútat, hir, viz, húz, tanittó, hamisittatlan, füttet- len stb. Jegyzet. A hosszú magánhangzó szabályos a nyelvjárások többsége szerint az ilyen szókban: tűz. víz, kút, húsz, szűk, bíró, írás, fűz. tűr stb. De a névszók közül néhánynak kötőhangzós alakjaiban rövid a tőbeli magánhangzó: tüzet, vizet, uram, rudat, huszadik (másokban akkor is hosszú: sípot, szüzet, búsan). Az -it igeképző hosszú i'-vel Írandó: tanít, feszít, 5. §. Vannak esetek, melyekben a müveitek kiejtése is annyira megoszlik, hogy kétféle írásmódot kell jogosultnak elismerni: 1. Az e (e) mellett az ö is helyes e szókban: fel, föl; felett, fölött; megett, mögött; csepp, csöpp; per, por; csendes, csöndes; veres, vörös stb. 2. A névszóknak régibb -jók, jök, és -ok, ök személyragja mellett helyes az újabb -juk jük és uk ük is: ruhájok, ruhájuk; kedvük, kedvük. 8. Az u, ü hosszúsága ingadozik az u, ü végű névszókban, továbbá az -ul, -ül igeképzőben s az -ul, -ül névragban : hosszú, hosszú ; keserű, keserű, félkezü, félkezű; fordul, fordúl; vitézül, vitézül. 4. Még egyes szókat is kétfélekép írunk: jűni és jönni; nehány és néhány stb. (Ezekről a szójegyzék ad felvilágosítást.) 6. §. Végre némely esetben az irodalmi hagyomány olyan erős volt, hogy megmaradt a régi forma, noha a többség ma már máskép ejti, sőt néha az írásban olyan alakot is fönntartunk, amely egyáltalán eltűnt már a magyar nép kiejtéséből. így: 1. A honnan kérdésre felelő névragokat ó ó'-vel írjuk: -bél -bői, -ról -ről, -tói -tői. Jegyzet. A honnan kérdésre felelő névutókat így írjuk: alól, elől, mellől, közül, mögül, (láb alól. szemem elől), a hol kérdésre: alul. fölül, elül, belül stb. (Pesten alul, alulírott, elöljáró). A -stul, -stül ragot u ü-vel írjuk: tőstül, gyökerestül. 2. Az e végű személyragos névszók ragozásában é-t írunk: kezébe, kezéből, kezét, noha a kiejtésben inkább az újabb i hangú forma dívik : kéziből, kezibe, kézit. 3. Az ly hang helyett többnyire j-1 (néhol 7-et) ejtenek; p. lyuk, selyem, fáklya, gömbölyű, imbolyog, hely, sekély, sirály, Mihály, ilyen, melyik, veszély, apály (lásd a szójegyzéket.) 4. Az írás megőrzi a régi 7-et a következő szókban: bolt, folt, holt, volt, volna, told, old, olvas, nyolc, holnap; zöld, föld, völgy, költ, tölt, öltözik (ámbár a magyar nép legnagyobb része 1 nélkül mondja ezeket: bót, vóna, ződ stb.) A szóelemző írás esetei. 7. §. Az ö s s z e t e 11, továbbá a képzős és rágós szókat nyelv érzékünk szerint iparkodunk írni, úgy t. i., hogy azok a szóelemek, amelyeket a szóban érezünk, az írásban is mind kitűnjenek. Ennélfogva az ilyen szókat, hacsak igen nagy változást nem szenvedtek, úgy írjuk le, ahogy a szóelemek külön-külön hangzanak, nem mint az egész szónak egységes hangzása szerint kellene írni. Példák: a) összetételek: mennyország, önálló, zsebkendő, tősgyökeres (pedig ezeket így ejtjük ki: meny ország, önnálló, zsep- kendő, tőzsgyökeres); — b) képzős szók: biztat, hazudtol, többség, egészség, költség, (pedig így mondjuk ki: bisztat, hazuttol, töpség, egésség, kölcség, ill. kőccség); — c) rágós szók: azt, fogtam, csukd be, kezdtek, atyja, botja, fonja, egyszer (holott így ejtjük: ászt, fokiam, csugd be, kesztek, attya, bottya, fonnya, ecceij. 8. §. Ha valamely hang a ragozásban vagy képzésben egészen más hangnak adott helyet vagy pedig nyomtalanéi elveszett, nem írjuk többé az eredeti hangot, hanem az újabb, megváltozott hangzást. — Ide tartozik:
