Circulares literae dioecesanae anno 1903 ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae
V.
29 a) a t végű igék fölszólító módja s a z, sz, s végűek fölszólító módja és tárgyas ragozása: tarts, önts, taníts, fuss, vess; eressz, fess; hozz, érezze, esszük, olvassátok (e. h. tart-j, fut-j, ereszt-j, hoz-j stb.); h) a -val, vei és -vá vé rag: síppal, dobbal, karddal, bolonddá, asszonnyá;—(szintúgy ríttak, hittak, ríni, hí na, e. h. rí v iák, hívtak, rívni, hívna);— c) az az, ez névmás rágós és képzős alakjai (kivéve a tárgyesetet): annak, erről, azzal v. avval, ehhez, akkor; annyi, efféle, akkora (de anélkül, emellett). 9. §. A szóelemzés nem lehet irányadó, mikor a szóelemek valami okból annyira el vannak homályosodva, hogy többé nem érezzük őket. így p. keszkenő, menyegző, ámbár régente kezkenő, menyekező volt; hadd mint indulatszó, noha eredetileg a. m. hagyd; aggat, szaggat, nem pedig akgat, szakgat, (Iktat, és labda helyett igtat és lapda rosszak, mert a bennük jelölt szófejtés ig'-ből és lap-ból teljesen alaptalan. Ejtszaka, korántsem, ezeket hibásan rövidítik a közkiejtés ellenére így: éjszaka, koránsem.) 10. §. Még néhány megjegyzés szükséges egy es rágós és képzős alakok hosszú (kettőz- tetett) mássalhangzójáról. A befejezett cselekvésnek -tt jele (akár az igében, akár az igenévben), továbbá a -tt helyrag és a fokképző -bb csak magánhangzó után tartja meg hosszúságát : állott, adott, liíttam; Győrött, közötte, éretted; több, magasabb. Mássalhangzó után mindig egyszerűen írjuk és ejtjük őket: álltam, állt, kért, folyt; Kolozsvárt, Vásárhelyt, köztünk, érte; magasb, szorosb. Vétenek a közszokás ellen, akik ilyeneket írnak: menté (igenévül), Kolozsvárit, Vásárhelyit, érttem, továbbá bont- tat, rejttet, hamisíttatlan e. h. bontat, rejtet, hamisítatlan. Szintoly kevéssé jelöljük az eredeti kettöz- tetést az ilyen fölszólitó formákban: hozd, vésd, ereszd, nyisd (nem hozzd, véssd stb., pedig eredetileg hozzad, véssed, nyissad). — Ellenben megtartjuk az eredeti kettőztetett betűt a d végű igetőknek ugyanazon alakjában, habár a hangot röviden ejtjük ki; p. hordd el magad, küldd oda. Isten áldd meg a magyart! Szintúgy írjuk kettőztetve: játsszatok, fogódzzál, (mint másszatok, utazzál). Egyszerűsítések. 11. §. Egyes esetekben, kivált a leggyakrabban előforduló szókban és alakokban, az egyszerűsítés vagy rövidítés szüksége arra vezetett, hogy a kiejtés vagy a szóelemzés rovására rövidített írásmódot alkalmazunk. A kiejtés ellenére kettőztetett mássalhangzó helyett egyszerűt írunk a következőkben: egy; olyan, ilyen, milyen, oly, ily, mely; csinosát, magasan, erősebb, kisebb, eső; utánam, rólam, belőle, lesz (ámbár így ejtik: eggy, kissebb, és igen sok vidéken: ollyan, r. ojjan, magassan, esső, utánnam, róllam, lessz.) Jegyzet. Rossz, könny, friss helyett nem szabad rosz-at, küny-et és fris-et írni. Uj, újabb, újonnan, újság, újít egy j’-ve 1) ámbár igy is mondják: ujjahb, ujjak); ellenben két j-vel írjuk a kéz ujját s a ruhaujjat. A szóelemzés ellenére, de a kiejtésnek megfelelően, egyszerűsítjük az ilyeneket: állt, Kolozsvárt, hozd (e. h. állott, Kolozsvárott, hozzad, 1. 10. §.) Továbbá a fönn, benn, lenn, kinn szókat is egy n-nel írjuk, ha a szóképzésben mássalhangzó következik rá: fönség, benső stb., és fönt, bent, lent, kint (de fennen, és az összetételben mindig jobb a kettős nn, tehát nemcsak fönnáll, hanem fönntart, fönnhatóság, fönnhangon, fönnszóval, bennsül is, noha az utóbbiakat is egyszerűsítik némelyek). — Tulajdonkép egyszerűsítés van az ilyen szóalakokban is: tollal, könnyel, jobbá e. h. tolllal, könnynyel, jobbbá (a sorvégén is tol-lal, köny-nyel,job-há). Ide tartozik végre a kétjegyű mássalhangzónak kettöztetés esetén való úgyn. csonkítása, 1. 3. §. Az idegen szók. 12. §. Az idegen szóknak egy részét magyarosan (vagyis a magyaros kiejtés szerint), más részét az idegen írásmód szerint kell írni. 1. Magyarosan: a) azokat, a melyek a nép nyelvében is közhasználatúak, pl. eklézsia, prédikáció, március, kánikula, kolera, dikció, fíllokszéra, doktor, finánc stb.; — b) azokat, amelyek az irodalomban közhasználatúak, pl. akadémia, próza, klasszikus, frázis, cinizmus, múzeum, intrika, reakció, miniszter, delegáció, kvóta, konzul, óda, fizika, filozófia stb. — Ez utóbbiak közűi a teljesen magyaros írástól csak azokban térünk el, amelyekben eh vagy x van; ezt a két idegen betűt megtartjuk, pl. technikus,
