Circulares literae dioecesanae anno 1902 ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae

VII.

hogy határt nem ismerő makacssággal elpusztítani próbálják az értelmi rendben a meny- nyei tanok kincsét és aláásni az erkölcsi rendben a legszentebb és legüdvösebb intézményeket ? Hisz ti magatok kézzelfoghatólag látjátok ezeket a dolgokat naponkint; hiszen ismételten nyilvánítottátok előttünk aggodalmaitokat és gondjaitokat és felpanaszoltátok az előítéletek, hamis rendszerek és tévedések tömegét, melyek akadálytalanul terjesztetnek a népsokaságban. Mennyi kisértés fenyegeti mindenütt a hivő lelkeket! Mennyi akadálylyal igyekeznek napról-napra az egyház jótékony működését gyöngíteni és lehetőleg tönkretenni! És hogy a kárt gúnynyal is tetézzék: ugyanannak az egyháznak vágják szemébe azt a vádat, hogy régi erejét visszanyerni és a viharszerüen ránk törő szenvedélyeket, melyek mindent végső pusztulással fenyegetnek, megzabolázni nem tudja. Szívesen szólnánk hozzátok, tisztelendő testvérek, valami örvendetesebb, és az örvendetes alkalomnak, mely szólásra késztet, megfelelőbb dologról. De ezt nem engedik sem az egyház nehéz szorongatásai, melyek sürgetően kívánják az orvoslást, sem a mostani társadalom helyzete, mely midőn a nagy keresztény elvektől elfordulván, már is súlyosan beteg, erkölcsileg és anyagilag még rosszabb állapotnak néz elébe, mivelhogy a Gondviselésnek a történelem által bizonyított törvénye, hogy a nagy vallási elveket nem lehet lábbal tiporni anélkül, hogy az állami jólét alapjait alá ne ássák.

Hogy ily körülmények közt korszerű módon erővel, bátorsággal és bittel újra felfegyverezzük a lelkeket, hasznos dolog, ha a háborúságot, mely az egyház kárára kitört, annak eredetében, okaiban és különböző alakjaiban szemléljük, annak szomorú következményeit kiemeljük és azok orvosságait megjelöljük. Szóljon tehát — bár

megismételve olyan dolgokat, melyeket már másszor is mondottunk, — hangosan a mi szavunk és pedig nemcsak a katholikus egység engedelmes gyermekeihez, hanem a más- hitüekhez is, és azonfelül a hitetlenekhez, akik épen nem hisznek; mert mindannyian egyazon Atyának gyermekei vagyunk, egyazon legfőbb czélra rendelve; és szóljon ez a mi szavunk mint végrendelet, melyet mi, kik oly csekély távolságban vagyunk immár az örökkévalóság kapujától, a népeknek átnyújtani kívánunk a közös üdvösség után való vágyakozással és kívánsággal.

Krisztus Anyaszentegyházának az igazságért és igazságosságért minden időben ellenmondást és üldözést kellett szenvednie. Tőle magától arra lévén alapítva, hogy a világon az Isten országát terjeszsze és az evangéliumi törvény világossága által a bukott emberiséget természetfölötti czélra vezesse, tudniillik a halhatatlan, az Isten által megígért, de erőinket túlhaladó javak elérésére: szükségképen összeütközött azokkal a szenvedélyekkel, melyek az ó pogány pusztulás és enyészet következményeképen előtörtek, igy nevezetesen a kevélységgel, a földi élvezetek után való vágyakozással és ezek zabolátlan szeretetével és az ezekből származó bűnökkel és rendetlenségekkel, melyek az egyházban mindenkor a leghatalmasabb akadályra találtak. Ezen üldözések ténye nem is ejthet csodálkozásba, hiszen az isteni Mester a mi tájékozásunkra megjövendölte azokat és mi tudjuk, hogy azok tartani fognak, valameddig csak állani fog a világ. Mit is mondott Ö tanítványainak, midőn felszólította őket, hogy tanításainak kincsét elvigyék az összes nemzetekhez ? Ivi-ki tudja: „üldözni fognak benneteket egyik városból a másikba, gyűlölni és megvetni fognak az én szavaimért, a törvényszékek elé fognak hurczolni benneteket és halálbüntetésre