Circulares literae dioecesanae anno 1902 ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae

VII.

Ítélni.“ És őket ily megpróbáltatásokra bátorítani akarván, önmagára utalt, mint példára: „ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt.“ (Ján. 15, 18.) Ezek az e földre nézve megígért örömek, ezek a jutalmak.

Bizonyára a dolgok igazságos és értelmes megítélése mellett senki se tudta ezen eset indító okát megmagyarázni. Kit bántott meg, miben hibázott az isteni Megváltó ? Az emberekhez leszállva végtelen szerétéiből, mocsoktalan, vigasztaló, az embereknek békében és szeretetben való egyesülését czélzó tant hirdetett; sem földi nagyság, sem dicsőség után nem törekedett, senkinek jogát magához nem ragadta; ellenkezőleg, igen résztvevő volt a gyöngék, a betegek, a szegények, a bűnösök, az elnyomottak iránt, úgy, hogy élete csak arra való volt, hogy az emberek közt nagylelkű bőkezűséggel jót cselekedjék.

Azt kell tehát mondanunk, hogy az emberi gonoszságnak túlontúl nagy mértéke volt az ok, és pedig mennél igazságtalanabb, annál siralmasabb, ha 0 mégis, Simeon jövendölése szerint, „olyan jel lett, melynek ellenmondottak.“ (Luk. II. 34.)

Csoda-e tehát, ha a katholikus egyház, mely az Ö isteni küldetésének folytatója és az 0 igazságainak meg nem vesztegethető őrzője, ugyanabban a sorsban osztozik ? A világ mindig hasonló marad önnönmagához; az Isten gyermekei mellett mindig ott vannak az emberi nem azon nagy ellenségének követői, aki kezdettől fogva fellázadván a Magasságbeli ellen, az evangélium által e világ fejedelmének neveztetik, — és ezért a világ a törvénynyel szemben és azzal szemben, aki azt Isten nevében eléje adja, mértéktelen gőgben újra érzi egy oly függetlenségnek a szellemét, amelyhez semmi joga nincs. Hányszor szövetkeztek viharos időkben, hallatlan kegyetlenséggel, a legszemtelenebb igazságtalanságokkal és az egész társadalom nyilvánvaló kárára ellenségként arra a balga vállalkozásra, hogy az isteni müvet megdöntsék? És, ha nem sikerült az üldözésnek az egyik alakja, megpróbálták a másikkal. A római birodalom, három hosszú évszázon át visszaélve a nyers hatalommal, telehintette tartományait vértanúkkal, és ezen szent városnak, Rómának minden talpalattnyi földjét az ö vérével áztatta. Majd ismét az eretnekségek sürü sokaságában, majd ál- czázva, majd szemérmetlenül föllépve, kísérletet tettek, hogy legalább az összhangot és az egységet megtörjék. Mint pusztító viharok követik egymást északról a barbárok csordái, és délről az Izlám, romokat és pusztaságokat hagyva magok után. És igy századról századra átszáll a Krisztus jegyese ellen való gyűlölet szomorú öröksége. Következett egy imperium, mely gyanakodásában, hatalmi tultengésében és az idegen nagyság iránt való féltékenységében, jóllehet maga is előnyt húzott belőle, szüntelenül ismételte támadásait, hogy az egyház szabadságát lábbal tiporja és annak jogait bitorolja. Vérzik az ember szive, ha látja, hogy az egyházat mily gyakran érték kimondhatatlan szoron- gattatások és szenvedések. Ámde diadalmaskodva minden akadály, erőszakosság és elnyomatás fölött, tovább és tovább terjesztvén ki békés sátrait, a művészetek, a történelem, a tudományok, az irodalom dicsőséges örökségét megőrizve és az emberi társadalom szerkezetébe mélyen belevésve az evangélium szellemét, megalkotta mégis azt a czivilizácziót, melyet kereszténynek neveztek, és a nemzetekre, melyek azt elfogadták, a legjótékonyabb befolyást gyakorolta, és nekik meghozta a törvények méltányosságát, az erkölcsök szelidülését, a gyöngék oltalmát, a szegények és szerencsétlenek