Circulares literae dioecesanae anno 1902 ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae

VII.

54

iránt való részvétet, mindenki jogainak és méltóságának tiszteletét és igy, amennyire ez az emberi lét áramlatai között lehetséges, azt a békés polgári életet, mely a szabadság és az igazságosság legjobb ki- egyeztetéséböl származik.

És mégis, belső jóságainak annyi nyilván való, mindig ismétlődő és magasztos próbája után, ezt az egyházat hozzánk közelebb fekvő korszakokban is, éppen úgy, mint a közép- és újkorban bizonyos tekintetben még keményebb és kínosabb harczokba látjuk bonyolódva! Közismert történeti okok sorozatából a 16. század úgynevezett refor- mácziója fölemelte a lázadás zászlaját és arra vállalkozott, hogy szivén találja öt, a pápaság ellen intézett vad küzdelemmel; és miután széttépte a régi egységnek, az egyházi bíráskodásnak és a hitnek kötelékét, mely a népeket az ö anyai szárnyai alatt egyetlen egy nyájként gyűjtötte össze és igy a szándékok és czélok egyetértésében gyakran azok erejét, tekintélyét és dicsőségét megkettözte ; a keresztény társadalmi osztályokban siralmas és fölötte vészes visszavonást honosított meg. Nem akarjuk ezzel azt mondani, hogy mindjárt kezdetben az volt a szándéka a reformácziónak, hogy a természetfölötti igazságok uralma a világból kiküszöböltes- sék; ámde miután egy részről elvetették a római Szentszéknek az egység ezen létesítő és föntartó okának rangbeli elsőbbségét, és más részről fölállították a szabadkutatás elvét: ezzel az isteni épület szerkezetét alapjaiban megrendítették és tág kaput nyitottak számtalan változtatásnak, kétkedésnek és tagadásnak, még a legfontosabb ügyekben is, úgy, hogy ez tulment maguknak az újítóknak a reményein is.

Miután ekként megnyitották a pályát, fellép a XVIII. század gunyolódóinak gőgös bölcseleté és még tovább megy. A szent

könyveket gúny tárgyává teszi és teljességgel elveti az összes istenileg kinyilatkoztatott igazságokat azzal a végső szándékkal, hogy a népek tudatából minden vallásos hitet, a keresztény szellem minden fuvallatát kiirtsa. Ezekből a forrásokból fakadtak a raczionalizmus, a pantheizmus, a naturalizmus és a materializmus végzetes és pusztító rendszerei, melyek az újnak látszata alatt régi, már az első keresztény idők atyáitól és hitvédöitöl diadalmasan meg- czáfolt tényeket ismét fölmelegitenek, úgy, hogy a büszke modern szellemek, mialatt túlságosan akarnak saját világosságukkal látni, elvakultak és a pogánysággal még a saját lelkűk tehetségeire és az azt kitüntető halhatatlanságra vonatkozólag is badarságokat hoznak föl.

Az egyház ellen való háborúság ily módon a támadásnak úgy hevessége, mint általánossága folytán élesebb lön. Mert a mai hitetlenség nem éri be azzal, hogy ezt, vagy azt a hitigazságot kétségbevonja, vagy tagadja, hanem küzd a kinyilatkoztatás által megszentelt és a józan bölcselet által helybenhagyott összes elvek ellen, azon sérthetetlen és alapvető igazságok ellen, melyek az embert létezésének legfőbb czéljára tanítják, a kötelességben megtartják, neki bátorságot és megadást adnak és meg nem vesztegethető igazságosságot és tökéletes boldogságot ígérve a síron túl. elméjébe vésik, hogy az időt az örökkévalóságnak, a földet a mennyországnak alárendelje. És mit tesznek ezen tanítások a hit ezen hasonlithatatlan vigasztalásainak helyébe? Irtózatos szkepticziz- must, mely a sziveket jéggé fagyasztja és minden nagylelkű törekvést elfojt.

És ezek a pusztító tanok, sajnos, amint látjátok, tiszt, testvérek, az eszmék köréből behatoltak a külső életbe és a közviszonyba. Nagy és hatalmas államok azokat folyton