Circulares literae dioecesanae anno 1897 ad clerum archidioecesis strigoniensis a Claudio Francisco Cardinale Vaszary principe primate regni Hungariae et archiepiscopo dimissae

VII.

68

Ez oknál fogva, de azért is, mert az egyházi autonómia megalkotása körül nagy horderejű kötelességek várnak Reátok, szükségesnek tartottam jelen levelemben Hozzátok néhány atyai szót intézni, és az autonómia mibenlétét, lehető' hatáskörét rövid vonásokban jelezni.

Ti vagytok, Krisztusban Kedvesim! a hívek közvetlen lelki, egyházügyi vezérei, és mivel az autonómia egyházi ügy, a hívek teljes joggal várják Tó'letek, hogy nekik a kérdésben forgó tárgyat megmagyarázzátok, tó'lük a téves felfogást távol tartsátok ; hogy ó'ket felvilágosítva, kioktatva arra vezéreljétek, miszerint bizalmukkal oly férfiakat ajándékozzanak meg, kik a legközelebb összehívandó országos autonómiai kongresszuson az egyház ügyét szolgálni, előmozdítani képesek, készek is. Ez által nagyfontosságu kötelességteknek feleltek meg, melynek buzgó, bölcs teljesítésétől édes hazánkban az egyház java függ; és a melynek elmulasztása, avagy felületes végzése beláthatlan bajokba sodorhatja az egyházat és hazát.

Azt tudom, és ez mindnyájunk vigasztalása, hogy hiveink vallásosak, és hogy hitükből kifolyólag hűségesen ragaszkodnak az Anyaszentegyházhoz; hogy azt mint Isteni Mesterünk földi küldetésének folytatására alapított, tehát isteni, változ- tatbatlan intézményt hódolattal tisztelik s lelkűk mélyéből óhajtják, hogy minél akadály - talanabbul, minél sikeresebben fejthesse ki hazánkban is áldásthozó tevékenységét, népboldogitó hatását. Tudom azt is, hogy vallásos népünk, ha megismeri az autonómia czélját, azt szivéből üdvözli és szavazatával rajta lesz, hogy valóban az egyház javára szolgáljon.

Képünk iránt- tehát teljes-bizalommal Lehetünk, ha kellőkép kioktatva lesznek.

De azok között, Krisztusban Kedves Testvéreim! kik az autonómiát szervező kongresszusba bejutni kívánkoznak, találkozhatnak olyanok, kiknek keresztlevelükön kívül más képesítésük alig van; olyanok, kiket szereplési vágy és nem az egyház szeretete, feltűnni akarás és nem vallásos buzgalom hevít; olyanok, kiket nem egyházias tudás, hanem világias felfogás és törekvés igazgat; olyanok, kik „ámbár megismerték az Istent, nem úgy dicsőítik mint Istent, hanem hiúkká lettek gondolataikban és meghomályosodott az ő szivök“ (Rom. 1, 21.), olyanok, kikről az Apostol ínondja, hogy „önszeretők, kevélyek, háládatlanok, szeretetlenek, békéteknek, istenes (életet szinlők ugyan, de annak erejét megtagadják“ (II. Tim. 3, 2, 3, 4, 5.). Már pedig félő, hogy „valamint Jannes és Mambres ellenállottak Mózesnek, úgy ezek is ellenszegülnek az igazságnak“ (II. Tim. 3, 8.), sőt hogy „az Isten igazságát hazugsággal cserélik fei“ (Rom. 1, 32.) más alapot akarván vetni Krisztus Urunk egyházának, mint amelyet 0 vetett. Tehát ilyenek jelentkezhetnek, aminthogy sajnos, az 1870. évi autonómiai kongresszuson jelentkeztek. Voltak ugyanis a hiterős katho- likus nép képviselői között olyanok is, kik még katholikus álláspontot sem foglaltak el, hanem önakaratukból lelkűkben az egyházon kívül helyezkedtek, és bár hozzá, az egyházhoz nem tartoztak, mégis az egyházon belül jogokat gyakorolni akartak.

Azért, hogy ilyenek az összehívandó kongresszusba be ne jussanak, Nektek kell résen lennetek, első sorban önmagátokért, hogy „valaki titeket meg ne csaljon a világi bölcseség és liiu ámítás által, mely az emberek hagyománya után e világ elemei szerint, és nem Krisztus szerint vagyon“ (Kolos 2, 8.); résen kell lennetek másodsorban a hívekért, buzgón, tapintattal felvilágosítván, hogy „senki se csalja meg