Circulares litterae dioecesanae anno 1886 ad clerum archi-dioecesis strigoniensis a Joanne Cardinale Simor principe primate regni Hungariae et archi-episcopo dimissae

XVII.

124

Csak mivel Budát, nyugati Európa kulcsát kezükben tartották, merték másodszor is nyugat egyik legnevezetesb városát, Bécset, megrohanni, ostrom alá venni. A törökök számra 270,000 indultak Magyarországon át, hol tűzzel-vassal pusztítottak, Bécs elfoglalására. A fővezér, Karamusztafa, kiáltványából megérthették a bécsiek, mi vár rájok, ha Bécs elesik: „a hatalmas török császár küldött engem“ — mondja Karamusztafa — »hogy a korán szentséges vallását terjeszszem. Ha rögtön megadjátok magatokat, megmenthetitek életeteket, szabadságtokat, ha pedig oly eszeveszettek lesztek, hogy ti, maroknyi nép, megszámlálhatatlan sokaságu hadseregemnek ellenszegültök, — közületek senki, még az anyja méhőhen levő kisded sem fog életben maradni.“

Ha Bécs elesik, a bécsiek sorsa az lett volna, a mi a konstantinápolyiaké volt 5 ott csak az ája Sofiában százezer polgár gyilkoltatott le. S mi lett volna Ausztria sorsa és a német tartományoké ? az, a mi lett Ázsia, Afrika azon országaié, melyek a félhold hatalmába kerültek. Amint azon, egykor oly müveit országok, s azoknak oly müveit városai elpusztultak úgy, hogy a műveltségnek nyomai is elenyésztek — ép úgy pusztulásnak indultak volna ezek is.

De hát miért említem én ma Bécsnek a török ostrom alóli 1683-ban történt felszabadulását? Azért, mert ha Bécs ez ostrom alól fel nem szabadul, hanem török kézre kerül, három év múlva Budavár sem szabadul fel, s Isten tudja, mikor fogott volna felszabadulni? De azt is elképzelhetjük, hogy ha Bécs elesik, mi lett volna hazánkból. A Bécs ellen szervezett török hadjárat veszélyeit hazánkra nézve fölismerte s az 1683-ik év marczius 18-án a vármegyékhez intézett levelében jelezte is a nádor. „A török kegyetlenséggel feni fogát szegény édes hazánk ellen, nagy hadi készületekkel lévén azon van, hogy elsőben is ezt a megromlott s már nagyobbrészt igája alá hozott országot semmivé tegye. Noha némelyeknek köztünk hives, álnok praktikája s szava által szabadságot igér, bizonyára utolsó rabszolgaságunkra czéloz. Elégséges példát mutat a görög birodalom sok más keresztény országokkal együtt, melyek birtoka alatt vannak, ahol gyalázatos rabszolgaságban tartatik a kereszténység.“1)

Az iszonyú vereségnek és kudarcznak, melyet a törökök Bécs alatt szenvedtek, hazánkra nézve is kiszámlálhatatlanok voltak a következményei. Még ugyanazon évben, de csak véres csata után, melyben 20,000 török esett el Párkánynál, szabadult föl Esztergom; fölszabadultak más várak és városok is; általában a keresztény hadaknak Bécs alatt kivívott győzelme Lipót császár és király hadi szerencséjének forduló pontja volt. A bécsi győzelem főtényezőinek mi sem volt hőbb óhajtásuk, mint felszabadítani Budavárát. Többször megkisértetett ez már azelőtt is, de soha sem sikerült, s 1684-ben sem sikerült. Pest ugyan kardcsapás nélkül foglaltatott el, Budavár ostromlása azonban 109 napig tartott, a kísérlet húszezer embert emésztett föl, s a dolog még sem ment; az ostromot abban kellett ismét hagyni.

Ha a törökök Budavárát úgy tekintették, mint a nyugat kulcsát, a keresztények azt viszont a kelet kulcsának, s a nyugat védfalának tartották. A törökök, de a keresztények is, tudták, hogy Budavár sorsa fogja eldönteni a kérdést : a *)

*) L. Szalay Magyarország története V. köt.