XIII. Leo pápa Ő Szentségének apostoli körlevele a szabadkőművességről (Esztergom, 1884)

IO

vallási és állami rendet, s helyébe saját kényük szerint a puszta természetelviség tanainak alapján újat létesíteni.

A mit a szabadkőművességről eddig mondottunk és mondani fogunk, azt nem annak egyes követőiről mondottuk, hanem általában az egész, sok rokon társulatot egyesítő szabadkőműves szövetkezetről. Mert az egyes követők közt lehetnek számosán, a kik, bár bűnösök, azért mert ilyen társulatokba léptek, mind- anozáltal a társulat gonosz tetteiben közvetlenül nem részesek, s annak föczélját nem is ismerik. Hasonlókép az egyes társulatok közt is lehetnek olyanok, melyek bizonyos végső következtéseket nem helyeselnek, pedig azokat mint közös elveikből szükségképen folyókat, hacsak undokságuk vissza nem riasztaná, el kellene fogadniok. Továbbá némely társulatoknak idő- és helyviszonyok miatt kevesebbel kell beérniök, mint a mennyit maguk óhajtanának vagy más társulatok elérnek: ámde azért nem szabad hinni, hogy ezek nem tartoznak a szabadkőműves szövetkezethez, mivel ezt nem annyira a végrehajtott és bevégzett tények, mint inkább a tanok szerint kell megítélni.

Már pedig a természetelvieknek, mint ez elnevezés maga is mutatja, főtételük az, hogy mindenben és mindenütt az emberi természet és emberi ész az egyedüli tanító és irányadó. Ezt állitván, az Isten iránti kötelességekkel mit sem törődnek, vagy pedig azokat téves és ingatag véleményeikkel fölforgatják. Tagadják ugyanis, hogy az Isten valamit kinyilatkoztatott volna, vallási hitczikkelyt el nem fogadnak, semmit, a mit az emberi ész föl nem fog, igaznak nem tartanak, semmiféle tant, melynek a hivatal tekintélye miatt hinni kellene, el nem ismernek. Minthogy pedig a kath. egyháznak egyedül sajátos kötelessége az Istentől nyert tanokat, a tanítás tekintélyét az üdvösség egyéb égi segédeszközeivel együtt teljesen fölhasználni és sértetlenségében megőrizni és megvédeni,