Ordines Circulares ad Honorabilem Clerum almae Dioecesis Csanádiensis de anno 1932.

III.

15

a szabadságot és üdvös tevékenység lehetőségét azoknak a szent intézményeknek, melyek Krisztus leghívebb harcosait egyesitik kebelükben.

„Szóljak bár az emberek vagy az angyalok nyelvén, — Írja Szent Pál, — ha szeretetem nincsen, olyanná lettem mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom. És legyen bár prófétáló tehetségem, és ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt és legyen bár oly teljes hitem, hogy a hegyeket áthelyezzem : ha szeretetem nincsen, semmi sem vagyok.“1) A nemzetek apostolának e mélyen járó szavait kellene mindenkinek megszívlelni, aki az emberi megelégedés vagy boldogság müvén kíván fáradozni. De ép az a baj, hogy akik magukat világboldogitóknak vélik és mondják, többnyire csak szép szavakkal kívánnak embertársaikon segíteni s nem azzal az eszközzel, mellyel egyedül lehet bajokat orvosolni, tudniillik a lélek jóságának és segítő szeretetének szétárasztásával. Ugyanazon a helyen mondja a szent apostol, hogy a szeretet „nem keresi a magáét“2) szóval nem szerezni kíván, hanem csak ad. Akik jó szóval tartják a világot vagy pedig ígéretekkel kívánják boldogítani embertársaikat, akik mindent ócsárolnak és kicsinyeinek, amit az egyház a lelkek vigasztalására müvei, akik szenvedélyes lelkűk minden erőfeszítésével rombolják azon szent hagyományokat, melyeket apáinktól örököltünk s melyekben előttünk élt annyi nemzedék becsületét és boldogságát megtalálta, nem segíteni akarnak másokon, hanem tulajdonkép Ígéretekkel és meddő bírálatokkal saját hatalmuk alapját törekszenek megvetni. Akik a jótettet hatalmi eszköznek tekintik, akik embertársaik nyomorúságát maguk hasznára gyümölcsöztetni törekszenek, akik annál boldogabbnak és megelégedettebbnek érzik magukat minél többen nyomorognak és nélkülöznek, mert akkor az ő vetésük érik s az ő napjuk emelkedik a látóhatár fölé, azok nem barátai az embereknek s nem vigasztalói a szegényeknek, hanem haszonélvezői a köznyomornak s önzésük méltán kiált bosszúért az égre.

Az emberiség igaz barátai s a bajok

!) I. Kor. XIII. 1—2.

2) II. Kor. XIII. 5.

orvosai azok a jámbor lelkek, akik Krisztus követségében járva fölkeresik rejtek helyein a bajt és a bűnt egyaránt, hogy amazt enyhítsék, az utóbbinak mérgét pedig jóságukkal ártalmatlanná tegyék. A szentek dicsőséges sora, a Szent Istvánok, Szent Ferencek, Szent Erzsébetek és Pauli Szent Vincék egész a legújabb kori névtelen hősökig, kik a Szent Szív Szövetségben és Szent Ferenc harmadrendjében, vagy a Mária Kongregáció, Credo, Szent József és Szent Vince szere- tet-egyesületében — vagy szervezeten kívül állva is — egyedül lelkűk jóságától hajtva és semmi jutalmat nem remélve, sőt az elismeréstől félve, teljesitik szegények, betegek és árvák között a felebaráti szeretet parancsát, azok a nagy lelkek, akikről Krisztus szól, hogy az ítélet napján az O jobbjára fognak uralomra elhivatni, mert nem magukat keresték, nem saját hatalmukat szolgálták, nem a földi dicsőséget hajszolták, hanem abban biztosították nagyságukat, ami az emberben legértékesebb: a lélek áldozatos szeretetének ragyogtatásában, Krisztus Urunk e legméltóbb követésében s az emberi társadalom e legáldásosabb szolgálatában. Akik hangos szóval, kíméletlen bírálattal, követelőzéssel és Ígérettel hiszik vagy legalább mondják, hogy segíteni tudnak, századrész annyi megnyugvást sem szereznek, mint az az egyszerű szegény ember, ki néhány fillérjét jó lélekkel bocsátja még nagyobb szegénységben sínylődő embertársa rendelkezésére, vagy a fájdalmát szent megadással viselő beteg, ki vigasztaló szóval enyhülést szerez még nehezebb kórral birkózó bajtársának. Krisztusban Szeretett Híveim, ne a népámitókra, hamis ígéretekkel hitegető népszónokokra, minden szentet és kegyeleteset sárral dobáló szájhősökre hallgassatok, hanem a jó lélekkel, csendes áldozatkészséggel és önzetlenséggel oktató istenfélő lelkek iskolájába járjatok életbölcsességet tanulni, s akkor egész biztosan több bajt fogtok gyógyítani és tisztább életörömet szerezni, mint a hangos Ígéretek hősei minden nagy fogadkozásukkal és fenyegetésükkel.

A keresztény felebaráti szeretet őszinte gyakorlata el fogja hárítani azokat az akadályokat, melyek az emberek lelki egységének útjában állanak s létre fogja