Dénesi Tamás: Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején II. - Studia ex Archivo Sancti Martini edita II. (Pannonhalma, 2018)

Soós Viktor Attila: „Az ellenséges arculatú vezetést politikailag loyális, együttműködésre kész vezetés váltotta fel.” A bencés rendre vonatkozó megyei rendőr-főkapitánysági jelentések az 1970–1980-as évekből

242 SOÓS VIKTOR ATTILA személyekhez érkező nyugati és vatikáni látogatókat. 57 Megfogalmaztak to ­vábbi operatív ellenőrzési, elszigetelési feladatokat, azaz: „Operatív lehetősé ­geinket felhasználva támogatjuk a Bencés Rend lojális vezetésének egységét, a rendi reakció vezetőinek hatalmi és befolyásolási törekvéseit elszigeteljük, megakadályozzuk. A központi osztállyal összehangolt feladat alapján intéz­kedéseket teszünk a bencés emigráció további bomlasztására, lehetőség szerint e célból kiutaztatásokat hajtunk végre.”58 Évente nem új feladatokat, terveket fogalmaztak meg, hanem egy folyamat részeként igyekeztek eredményt el­érni az állambiztonság munkatársai. Erre az évre vonatkozó összefoglaló jelentésben jelentős tartalmú és terjedelmes beszámoló készült az egyházi­reakció-elhárítás vonaláról, de ezek általános információkat és az egyházme­gye működésére vonatkozó adatokat tartalmaznak, amelyek nem jelen írás témái. A bencés renddel kapcsolatban csekély, ugyanakkor nagyon fontos eseményt rögzítettek: „Hálózati lehetőségeink felhasználásával erősítettük operatív pozícióinkat Pannonhalmán a Bencés Gimnáziumban, melynek so­rán egyik hálózati személyünk vezető beosztásba került.” 59 Az 1978-as évben az állambiztonság munkatársai operatív lehetőségeik felhasználásával tovább kívánták erősíteni a bencés rend számukra kedvező egységét. A reakciós személyek hatalmi és befolyásoló tevékenységét fel kí­vánták deríteni és intézkedéseket kívántak tenni azok megakadályozására. Tanulmányozást terveztek folytatni a rendi vezetői utánpótlásra alkalmas személyek felderítésére.60 Emellett az operatív technikai eszközök alkalma ­zását igyekeztek biztosítani. Ez a bencés rend vonatkozásában azt jelentette, hogy az 1978-ban nem üzemelő 3/e. rendszabályt61 üzembiztos állapotba kí ­vánták helyezni.62 Az 1978-as évre vonatkozó összefoglaló jelentésből a ben­cés rend vonatkozásában megtudhatjuk, hogy „a Pannonhalmi Bencés Rend 57 MNL GyMSML GyL XXIV. 12. (7. d.) Győr-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 0689/1976. Munkaterv a Győr-Sopron megyei RFK 1977. évi tevékenységére, Győr, 1977. február 2. 20. 58 Uo. 20–21. 59 MNL GyMSM GyL XXIV. 12. (9. d.) Győr-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 0623/1977. Összefoglaló jelentés a Győr-Sopron megyei RFK 1977. évi tevékenységéről, Győr, 1978. január 5. 18. 60 MNL GyMSM GyL XXIV. 12. (7. d.) Győr-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 0623/1977. Munkaterv a Győr-Sopron megyei RFK 1978. évi tevékenységére, Győr, 1978. február 2. 21. 61 Objektum, lakás, helyiség lehallgatására alkalmas technikai eszköz. 62 MNL GyMSM GyL XXIV. 12. (7. d.) Győr-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 0623/ 1977. Munkaterv a Győr-Sopron megyei RFK 1978. évi tevékenységére, Győr, 1978. február 2. 25.

Next

/
Thumbnails
Contents