Dénesi Tamás: Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején I. - Studia ex Archivo Sancti Martini edita I. (Pannonhalma, 2017)
Soós Viktor Attila: Egy szigorúan titkos tiszt, Kovács István egyházügyi tanácsos egy évtizedes (1966–1977) felügyeleti munkájai és jelentései a bencés rendről
EGY SZIGORÚAN TITKOS TISZT, KOVÁCS ISTVÁN... 197 III/III–1. alosztály vonalán végzett munkája is eredményes és meghatározó volt, még ha nehezebben mutatható is be. 5 A kommunista diktatúra egyházpolitikájának elméleti megalapozását és ennek gyakorlati kivitelezését szovjet mintára az állampárt – a Magyar Dolgozók Pártja, majd a Magyar Szocialista Munkáspárt – vezető szerveiben helyet foglaló, és annak belpolitikáját meghatározó politikusok dolgozták ki. A Párt határozatainak végrehajtásában, megvalósításában minden párt-, állami és társadalmi szervezet részt vett. Az egyházak működésének ellehetetlenítését elsősorban az Állami Egyházügyi Hivatal6 (ÁEH) volt hivatva végrehajtani, azonban komoly feladat hárult az Elnöki Tanács, a Minisztertanács, a Belügyminisztérium, a Külügyminisztérium, az Igazságügyi Minisztérium, a Hazafias Népfront szerveire, az ott dolgozó káderekre is. Az ÁEH létrehozásáról az 1951. évi I. törvény rendelkezett, amelynek részletes végrehajtási szabályait a 110/1951. (V. 19.) Minisztertanácsi rendelet tartalmazta.7 Ennek értelmében a Hivatal a Minisztertanács közvetlen felügyelete alatt állt.8 Az ÁEH az addigi Vallás- és Közoktatásügyi Minisz térium egyházakkal kapcsolatos ügykörét vette át, az országban működő összes egyház és felekezet felügyelete volt a feladata. Ennek során a legapróbb részletekre kiterjedően adminisztrálta az egyházi ügyeket, sőt lényegében döntött minden kérdésben, névlegessé téve az egyházak, felekezetek önállóságát. Az ÁEH önállóságát az 1956. évi 33. törvényerejű rendelet megszüntette,9 munkáját a rendelkezés hatálybalépését követően mint a Műve lődésügyi Minisztérium Egyházügyi Hivatala látta el 1959-ig, amikor is az 1959. évi 25. törvényerejű rendelet előírásai folytán ismét a Minisztertanács 5 Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején című konferenciára készített elő adás, majd azt követő kutatás során nagyon sok dokumentumot sikerült fellelnem az MNL Országos Levéltára (a továbbiakban OL) Állami Egyházügyi Hivatal iratanyaga, valamint az MNL GyMSML GyL Egyházügyi Tanácsosi iratok között Kovács István egyházügyi megbízott bencés rendre vonatkozó jelentéseiből. Ezek az anyagok kivétel nélkül Kovács István győri egyházmegyére és a bencés rendre vonatkozó jelentései, összefoglalói, amelyek elszórtan, nem összefüggő irategyüttesként találhatók. Közös bennük, hogy a bencések életével, tevékenységével kapcsolatos információkat tartalmaznak. Nagy terjedelme miatt az iratanyag teljes körű feldolgozása és ismertetése szétfeszítené jelen tanulmány kereteit, azonban bízom abban, hogy a közeljövőben önálló forrásfeldolgozásban lesz alkalmam megjelentetni Kovács István Győr-Sopron megyei egyházügyi tanácsos 1966–1977 között keletkezett, a bencés rendre vonatkozó jelentéseit. 6 Köbel Szilvia: „Oszd meg és uralkodj!” Az állam és az egyházak politikai, jogi és igazgatási kapcsolatai Magyarországon 1945–89 között. Bp. 2005. 7 110/1951. minisztertanácsi rendelet. Magyar Közlöny 77. sz. 1951. máj. 19. 8 1951. évi I. törvény. 1. §. 9 33/1959. kormányrendelet. Magyar Közlöny 61. sz. 1959. jún. 2.