Dénesi Tamás: Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején I. - Studia ex Archivo Sancti Martini edita I. (Pannonhalma, 2017)

Soós Viktor Attila: Egy szigorúan titkos tiszt, Kovács István egyházügyi tanácsos egy évtizedes (1966–1977) felügyeleti munkájai és jelentései a bencés rendről

198 SOÓS VIKTOR ATTILA közvetlen felügyelete alá került.10 Jogutód nélküli megszüntetésére 1989-ben került sor, erről az 1989. évi 14. számú törvényerejű rendelet rendelke­zett. 11 Az ÁEH a Rákosi-, majd a Kádár-rendszer egyik jellegzetes intézménye volt, amelynek mindenkori tevékenysége hűen tükrözte a diktatúra aktuális viszonyát az egyházakhoz. Az ÁEH munkáját két irányban – politikai és adminisztratív vonalon – folytatta. A munka nagyobb része politikai jellegű volt, amelyet a Hivatal központja a püspökségeken és a megyei tanácsokon működő megbízottak segítségével végzett. A Hivatal tartotta nyilván az egyházak papjait, biztosította számukra az államsegély utalását, és intézte egyéb ügyeiket. Az ÁEH megyei munkatársai – Egyházügyi tanácsosok Az ÁEH-nak minden megyei tanácson volt egy helyi megbízottja, aki előbb az oktatási, majd később a művelődésügyi osztály munkatársaként, annak keretében tevékenykedett, előadói, főelőadói besorolásban. Az egyházügyi szakigazgatás szerveinek hatásköréről és működéséről egy 1962-es utasítás rendelkezett.12 Prantner József, az ÁEH elnöke 1966. január 25-én kelt kör ­levelében az egyházügyi főelőadói megnevezést egyházügyi tanácsosra vál­toztatta. Az ÁEH megyei munkatársainak, az egyházügyi tanácsosoknak a követ­kező szakmai feladatai voltak: • A Párt által megállapított egyházpolitikai elvek gyakorlati megvalósí­tása. • Az egyházak, felekezetek vezetőivel és papjaival személyes kapcsola­tok tartása, tárgyalások folytatása. • Az egyes egyházakat érintő egyházpolitikai kérdések intézése. • Egyházpolitikai elvi javaslatok kidolgozása, az intézkedések ellenőrzé­sének végrehajtása. 10 Az 1959. május 28-i Minisztertanácsi ülésen tárgyalt, 1959. évi 25. törvényerejű rendelet. Magyar Közlöny 61. sz. 1959. jún. 2. 11 14/1989. sz. törvényerejű rendelet. Magyar Közlöny 43. sz. 1989. jún. 30. 12 MNL OL XIX–A–21–e Állami Egyházügyi Hivatal, Tematikusan rendezett iratok (a to ­vábbiakban: XIX–A–21–-e) 0011-1/1962. (1. d.) Az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének 0011-1/1962. számú utasítása a megyei /fővárosi/ tanácsok végrehajtóbizottsága egyházügyi szakigazgatási szerveinek hatásköréről és működéséről.

Next

/
Thumbnails
Contents