Dénesi Tamás: Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején I. - Studia ex Archivo Sancti Martini edita I. (Pannonhalma, 2017)
Soós Viktor Attila: Egy szigorúan titkos tiszt, Kovács István egyházügyi tanácsos egy évtizedes (1966–1977) felügyeleti munkájai és jelentései a bencés rendről
196 SOÓS VIKTOR ATTILA lojális jelöltek lejáratására. Folyamatos operatív tevékenységünkkel megakadályoztuk a reakciós csoport jelöltjének megválasztását, de nem tudtuk elérni a számunkra legjobbnak tartott jelölt megválasztását. Végül is az új főapát megválasztásával a rend élére az állammal együttműködésre kész személy került.”2 [...] „Volt szerzetesrendi vezetők közül 3 személlyel figyelmeztető be szélgetést folytattunk illegális rendi tevékenységük megszakítása céljából. A Pannonhalmi Bencés Renden belül folytatott hálózati munkánk eredményeképpen elértük, hogy a többször megismételt főapát választás végső soron állami szempontból megfelelő személy megválasztását eredményezte.” 3 Az 1973. évre vonatkozó munkaterv a bencés rend esetében az alábbi feladatokat határozta meg: „Az egyházi reakció vonalán kiemelt jelentőségű a győri rk. püspökség és Hittudományi Főiskola, valamint a Pannonhalmi Bencés Rend, ezeken belül elhelyezkedő reakciós beállítottságú papi személyek operatív ellenőrzése. Tervezett intézkedéseink a lojális egyházmegyei vezetés ellenséges befolyásolásának megakadályozására, az ellenséges beállítottságú rk. papok lejáratására, pártunk és kormányunk egyházpolitikai céljainak elősegítésére irányulnak. [...] A Bencés Rend vonalán intézkedéseink arra irányulnak, hogy erősödjön ott a lojális erők vezető szerepe. Tovább folytatjuk a reakciós beállítottságú bencés szerzetesek ellenőrzését. Ebből a célból operatív technikai eszközeinket célszerűbb helyekre csoportosítjuk át.” 4 Ha tanulmányom kifejezetten az állambiztonság tevékenységére, a Belügyminisztérium bencés renddel kapcsolatos fellépésére fókuszálna, akkor érthető lenne a bevezetőben idézett szövegek citálása. Ugyanakkor tanulmányomban Kovács Istvánnak, a Győr-Sopron Megyei Tanács egyházügyi tanácsosának bencés renddel kapcsolatos tevékenységét, jelentéseit mutatom be. A kettő szorosan összekapcsolódik, hiszen Kovács István egyházügyi ta ná csosi tevékenységével egy időben a BM Győr-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság III/III–1. alosztály „Szigorúan titkos” állományú, főoperatív beosztottjaként is tevékenykedett. Így a bencés rend vonatkozásában végzett ellenőrzést, felügyeletet két irányból jövő információk alapján végezte, és munkájának is két kifutása volt: ennek átláthatóbb, jobban dokumentált része az egyházügyi tanácsosi működése, ugyanakkor a BM Győr-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 2 MNL GyMSML GyL XXIV. 12. 33. d. 0586/1972. Összefoglaló jelentés a Győr-Sopron Megyei RFK 1972. évi tevékenységéről, Győr, 1973. január 6. 5–6. 3 Uo. 8. 4 Uo. 12–13.