Dénesi Tamás: Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején I. - Studia ex Archivo Sancti Martini edita I. (Pannonhalma, 2017)

Vörös Géza: Bencés nővérek a diktatúrában. A Szent Benedek Leányai Társasága és a politikai rendőrség módszerei

180 VÖRÖS GÉZA

büntetéssel érték el, hogy a lényegesebb egyházi posztokon őrségváltás következett be.4

A menesztett vagy börtönbe zárt egyházi vezetők helyét és a választható világi tisztségviselők posztjait a hatalomhoz lojális személyekkel töltötték be, akik ún. egyezményeket kötöttek az állammal: 1948. október 7-én a református és az unitárius egyház, december 7-én az izraelita felekezet képviselői, és december 14-én az evangélikus egyház vezetői írták alá a dokumentumokat.5

Azonban a katolikus egyház vezetői továbbra sem voltak hajlandóak aláírni az állam által rájuk erőszakolni kívánt egyezményt. Ezért a pártállam vezetőinek csak drasztikus egyházellenes intézkedéseket követően sikerült 1950-ben tárgyalóasztalhoz ültetni a püspöki kart.6

A Magyar Katolikus Egyházzal szembeni radikális intézkedések közül kiemelkedik a szerzetesrendek felszámolása. Révai József népművelési miniszter 1950. május 25-én terjesztette a kommunista pártvezetés elé „Harc a klerikális reakció ellen” című referátumát, amelyben indokolni próbálta a pártállam egyházellenes adminisztratív intézkedéseit. Révai szerint „a kol

duló és missziós rendek tagjai járják az országot, és mint az imperialisták agitátorai, mint reakciós hírverők lépnek fel. A tanító szerzetesrendek tagjai, megtagadva a tanítást, mint lelkészek helyezkedtek el, aminek következtében a papok létszáma indokolatlanul megnőtt, megduzzadt a klerikális reakció agitátor apparátusa, amelynek terheit végső soron a dolgozó nép viseli. Ezt a helyzetet a magyar népi demokrácia nem tűrheti tovább.”7

A Révai

-féle referátum alapján az állampárt, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége (KV) 1950. június 1-jén határozatot hozott a „klerikális reakció elleni harcról”, amelyben az egyházakkal szembeni fellépés fokozását, a teljes ellenőrzés megvalósítását tűzték ki célul.8

1950 nyarán „közrendészeti és 4 id. Fabiny Tibor:

Túróczy Zoltán életútja. In Isten embere. Túróczy Zoltán evangélikus püspök (1893–1971). I. Életút és dokumentumok. Szerk. Cserháti Péter és mások. Bp. 2002. 38–45.; Ladányi Sándor:

Vázlatos történelmi áttekintés a Magyarországi Református Egy

ház közelebbi múltjának alakulásáról. In A Magyarországi Református Egyház története 1918–1990. Szerk. Barcza József – Dienes Dénes. Sárospatak 1999. 111–119.; Balogh Margit:

Mindszenty József. Bp. 2002. 206–255., Gergely Jenő:

A Mindszenty

-per. Bp. 2001. 31–50.

5 Balogh Margit – Gergely Jenő:

Állam, egyházak, vallásgyakorlás Magyarországon, 1790–

2005. II. Bp. 2005. 863–872, 874–885.

6 Balogh Margit:

Egyházak a szovjet rendszerben (1945–1989). In Magyarország a XX. szá

zadban. II. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd 1997. 397–398.

7 Bánkuti Gábor:

Jezsuiták a diktatúrában. A Jézus Társasága Magyarországi Rendtartomá

nya története 1945–1965. Bp. 2011. 37.

8 A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége, Politikai Bizottságának és Szervező Bi

zottságának fontosabb határozatai. Bp. 1951. 164. A határozat a „protestáns egyházakban, a zsidó egyházakban jelentkező reakciós irányzatokkal” szembeni fellépést is megemlíti. Uo. 168.