Dénesi Tamás: Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején I. - Studia ex Archivo Sancti Martini edita I. (Pannonhalma, 2017)
Dénesi Tamás: Bencés diaszpóra 1948–1950 között
122 DÉNESI TAMÁS sajtófelület, mint a kormányzatnak. A katolikus közvéleményt a püspöki kar körlevelekkel tájékoztatta a kialakult helyzetről, illetve a várható következményekről. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba tömegével érkeztek az államosítást ellenző, valamint az azt támogató nyilatkozatok, felterjesztések. A pócspetri eseményekkel és a perrel párhuzamosan, június első felében minden előkészületet megtettek az államosítás lebonyolítására. Az iskolák állami kézbe vételéről szóló törvényjavaslatot 15-én terjesztették az országgyűlés közoktatásügyi bizottsága elé, azt a képviselőház másnap tárgyalta és fogadta el. Az 1948. évi XXXIII. törvény alapján valamennyi iskolát, tanulóotthont, kisdedóvót, azok berendezését és felszerelését, va lamint a fenntartásukra szolgáló célvagyont államosították. Az állam ösz szesen 5437 általános és népiskolát, 224 polgári iskolát, 113 gimnáziumot, 98 tanító- és tanítónőképzőt, valamint 3 óvónőképzőt vett át az egyházaktól. A nyár folyamán történt meg a törvény aprópénzre váltása: ezeket az intézményeket be kellett illeszteni az állami rendszerbe. Az egyházi iskolákban foglalkoztatott tanerőt átvették és beosztották, de a püspöki kar határozata szerint az egyházi személyek – a hitoktatáson kívül – állami iskolában nem vállalhattak tanítást. 3 A bencés rend az iskolák államosítása után A fenti törvény értelmében a pannonhalmi egyházmegye 19 nyolcosztályos általános iskolája és egy nyolcosztályos népiskolája,4 valamint a bencés rend nyolc gimnáziuma került állami kézbe. 5 A Pannonhalmi Főapátsági Szent Gellért Hittudományi és Tanárképző Főiskola ugyanennek a törvénynek következtében csupán hittudományi főiskolaként folytatta működését, azaz a rend központjában megszűnt a tanárképzés. 6 3 Balogh M.: Kötélhúzás a kulisszák mögött i. m. 88–90. Keresztes Cs.: Ortutay Gyula kul tuszminiszter és a katolikus iskolák államosítása i. m. 108–118. A pócspetri ügyhöz: Mikó Zsuzsanna: A pócspetri per(ek). In: Az egyházi iskolák államosítása Magyarországon i. m. 123–137. 4 A pontos számot Mindszenty József érdeklődésére Sárközy Pál bakonybéli apát jelentette az esztergomi érseknek június 27-én: PFL FL FH 668/1948. A pannonhalmi egyházmegye elemi iskoláinak államosításához : Varga László: A pannonhalmi egyházmegye népiskolái a XIX–XX. században. Bp. 2007. 83–85. 5 Várszegi Asztrik: A bencés iskolák államosítása. In: Az egyházi iskolák államosítása Ma gyarországon i. m. 211–222. 6 Várszegi Asztrik: A bencés iskolák államosítása i. m. 213. A bencés rendben a 19. század eleje óta volt tanárképzés. Először 1884-ben, utóbb 1926-ban sikerült elérni, hogy a pan-