Dr. Murai Éva szerk.: Parasitologia Hungarica 16. (Budapest, 1983)
a szárazra került alakok a közvetlen napfény hatására pillanatok alatt elpusztulnak. Árnyékban, száraz környezetben még a 3. stádiumú lárvák is csupán néhány órát bfrnak ki. A legelőn a júliusi kánikulát, víz hiányában ez utóbbiak is csak néhány napig bírják. Tehát az A. anseris fejlődési alakjai feltűnően higrofilek. Ez is a gazda természetes környezetéhez való alkalmazkodás folyománya. Az A. anseris invázióra alkalmas 3. stádiumú lárvái nem rendelkeznek negatív geotropizmussal. A víz felszínén úszkálnak ugyan, mert az élénk égési folyamataikhoz (nagyon gyors mozgás!) szükséges sok oxigénhez (ENIGK és DEY HÁZRA, 1969) itt juthatnak hozzá. Ez esetben a "felhajtásban" feltehetően szerepet játszik a lárva testében lévő, a víznél könnyebb fajsúlyú szíkanyag is. Ennek elhasználódása azt eredményezi, hogy a lárvák a vízoszlopban mind mélyebbre süllyednek és mozgásuk is fokozatosan alábbhagy. Végül már csak a lárvák bélsejtjeiben van porszerű szikanyag, de ekkor már nem életképesek és gyakorlatilag mozdulatlanul fekszenek a vízoszlop alján. Az A. anseris invázióra alkalmas lárvái nem vándorolnak fel a vízből kinyúló fűszálakra. Ezek ide csak úgy kerülhetnek, ha a vízből szorosan egymás mellett kinövő két fűszál között a kapillaritás törvényeinek megfelelően vízoszlop keletkezik, amelyben a lárvák felnyomulnak. Magasabb vízoszlop alján (50 cm-nél több) az embrionális, valamint a posztembrionális fejlődés első szakasza vontatottan, vagy egyáltalán nem halad előre (LOZOVSZKIJ, 1947; ENIGK és DEY HÁZRA, 1969). Ilyen mélységből a 3. stádiumú lárvák nem emelkednek a víz felszínére, aminek okát még nem ismerjük. A fogékony gazda fertőződése invázióra alkalmas lárvákat tartalmazó víz fogyasztása révén történik. Az ENIGK és DEY HÁZRA (1968) által leírt percután invázió lehetőségét gondosan végrehajtott, többször ismételt kísérletek ellenére nem tudtuk igazolni (KOBULEJ, 1969). A jelenségről rajtuk kivül az irodalomban senki sem tesz említést. Az eddig "nyugalmi állapotban" lévő (nem táplálkozó) lárvák bonyolult biokémiai-élettani átalakulás által válnak parazitává. A folyamatot a mirigyes gyomorban működő tényezők együttese indítja meg. LAPAGE (1935) megfigyeléséig, de különösen SOMMERVILLE (1957) idevonatkozó kísérleti 'eredményeinek publikálásáig általános volt az a felfogás, hogy a geohelmint-fonálférgek 3. stádiumú lárváinak parazitává válása egyszerű mechanikai folyamat: a 2. vedlésből származó kutikula egyszerűen felhasad, és a kiszabadult lárva a gazda adott szervében megtelepszik, vagyis parazitikus élőlénnyé lesz. Az utóbbi szerző vizsgálati eredményei azonban rámutattak, hogy az addig szabadon élő, nem táplálkozó lárva parazitává válását, pontosabban a második vedlés kutikulájából való kikelését (ecdysis, exsheatment) összetett élettani-biokémiai folyamat segíti elő, amelyben ún. extrinsic és intrinsic faktorok játszanak szerepet. Eleinte azt hitték, hogy az extrinsic faktor a gazdaszervezet valamilyen speciális anyaga, amely a lárvában mobilizálja az intrinsic faktort - valamilyen enzimet -, amely segítségével utóbbi kiszabadul a 2. vedlés kutikulájából. SOMMERVILLE (1957), majd ROGERS és SOMMERVILLE (1960) kutatásai során kiderült, hogy az ún. extrinsic faktor esetében nem valamilyen speciális anyag, hanem minden szervezetben, ill. annak különféle szerveiben jelenlévő tényezők együttes hatásáról van szó. E tényezők a hőmérséklet, az illető szerv pH-ja, valamint a disszociált és nem disszociált CO2 bizonyos aránya a szövetekben (pl. nyálkahártyában). Az extrinsic faktor hatására működni kezd a lárva nyelőcsövének bulbusában lévő két speciális mirigy, amelyek váladéka - a leucin-amidopeptidáz - elbontja azt az anyagot, amely a 2.vedlés kutikulájának elülső, kúp alakú részét a kutikula többi részéhez rögzíti. Ezzel utat nyit a lárvának a már korábban levedlett kutikula elhagyására. A folyamat in vitro is tanulmányozható. Az A. anseris 3. stádiumú lárvái in vitro ecdysisének (exsheatment) optimális körülményei a következők: 0,01 M-os NaHCO„-oldat, 41 t, C,
