Dr. Murai Éva szerk.: Parasitologia Hungarica 16. (Budapest, 1983)

A kaptársöpredék vizsgálatánál biztonságosabb módszer a fiasítás rendszeres vizsgálata. Mivel a fedett herefiasftáson mindig több atkát találunk, mint a munkásfiasításon, ezért lehetőleg herefiasitást vizsgáljunk (5. kép). A fiasítás vizsgálatakor kiemeljük a sejtből a bábot. Erre legalkalmasabb méhészeti eszköz a fedelezővilla. A legalább 18 napos herebábokat a tor magasságában kell átszúrni, hogy a sejtekből könnyebben kiemelhetők legyenek. A villára szúrt bábokon sötét színükkel jól előtűnnek a Varroa nőstényei. A vizsgálatkor nemcsak az atkát érdemes keresni, hanem annak ürüléknyomait is. Az ürüléknyomok megtalálhatók az üres sejtek fenekén és falán, de gyakran magukon a bábokon is (6. kép). Külföldön a kifejlett méheket is vizsgálják a Varroa felderítése céljából. Egyszerre 200-250 egyedet valamilyen szerves oldószerben áztatnak, és a róluk levált atkákat finom szitaszöveten gyűjtik össze. Máshol az élő méheket 47°C-ra melegítik, mely hőfokon az atkák leválnak a méhek testéről, és ezeket használják föl a diagnózishoz. A Varroa atka megtalálásának legbiztosabb módja a méhcsalád provokatív kezelése. E felderítő kezelésre legalkalmasabb a fiasítás-szegény őszi időszak. A méhcsalád kezelése előtt egy tiszta fehér papirlapot kell a kaptár fenékdeszkájára elhelyezni, melyre a kezelést követően lepotyognak az atkák. Veszélyeztetett területeken, amennyiben az atkát még nem találták meg, célszerű a méhészet családjainak 10-20%-ában évről-évre provokatív kezelést végezni. Javasolható a méhészeknek, hogy olyan családokat válasszanak ki a kezelésre, amelyekben a nyár folyamán anya-rendellenesség fordult elő. Ezekben a családokban ugyanis a tapasztalat szerint elsőként dúsul fel a fertőzöttség. Ennek magyarázata az, hogy az ilyen családok még a hereűzés után is megtűrik a heréket, és az idegen herék befogadásával nemcsak a szomszédos családokból, hanem a környék méhészeteiből is magukba gyűjtik az atkákat. Kisebb létszámú méhészetekben célszerű minden egyes családot megvizsgálni. VÉDEKEZÉS Számolnunk kell azzal, hogy a Varroa az idő múlásával szinte minden méhészetben meg fog jelenni. Ennek tudomásulvétele arra készteti a méhészt, hogy a védekezési eljárást beépítse a termelési technológiába, ahhoz hasonlóan, amint ezt más betegségek, például a gyomorvész esetében már megtette. A Varroa atka esetében azonban több nehézség adódik. Sehol a világon még nem dolgoztak ki olyan eljárást, amely egyetlen beavatkozással, esetleg beavatkozás sorozattal tökéletesen megszabadítaná a méhészetet ettől a kártevőtől. Ennek okai sokrétűek, közülük néhány fontosabb a következő: 1. Mivel a Varroa atka ízeltlábú, nehéz olyan szert találni, mely az atkát megöli, de az ugyancsak ízeltlábú ménre nézve ártalmatlan. 2. A méhcsaládok kezelésére használt szerek vegyszer jellegükkel veszélyeztetik a méz - mint élelmiszer - tisztaságát. 3. A fiasítás zárt fedele védelmet nyújt minden kaptárba juttatott atkaölő szerrel szemben. Ennek következtében fiasításos időben minden beavatkozás csak részleges eredményt adhat. 4. A rezisztencia kialakulásának veszélye az ízeltlábúak világában közismert, az atkák esetében pedig kiváltképp gyakori. 5. Az eddig használt biológiai védekezési lehetőségek önmagukban nem kielégitőek. A biológiai védekezési módszerek a méh és a V

arroa fejlődésének ismeretében az atka sebezhető tulajdonságait igyekeznek kihasználni. Leggyakoribb eljárás a fedett herefiasitás rendszeres eltávolítása a méhcsaládból. RITTER (1981/a) szerint ezzel az eljárással az atkák 50%-a eltávolítható. Hátránya, hogy az eltávolított fiasítás tárolása és a viasz kiolvasztása komoly gondot jelent. Egy másik biológiai eljárás a fiasítás meghatározott időközönkénti rendszeres eltávolítására támaszkodik. A módszer lényege, hogy az anyát hat naponként üres lépekre rekesztik és