Dr. Murai Éva szerk.: Parasitologia Hungarica 14. (Budapest, 1982)

pheles álcák ellen. A továbbiak során hatásos vegyszerek keresése volt a kutatások tárgya s ezek az anyagok a következő módon csoportosíthatók. a) A szúnyogálcák elleni vegyi, biológiai vagy fizikai eszközök. b) A "repülő" szúnyog elleni vegyi anyagok, melyek között megkülönböztetjük a gyorshatású és a reziduális hatással biró szereket. A szúnyogálcák elleni anyagok közül a nafta származékokat még ma is használják. E vegyi anyagok a víz felszínén elterülve lehetetlenné teszik az álcák légzését. Hátrányuk, hogy a szél megbontja az öszszefüggő réteget a víz felszínén s ami még fontosabb, környezetszennyeződést okoznak. A malária elleni küzdelemben használt toxikus hatású anyagok közül a párisi zöldet emeljük ki. E vegyszert 1921-ben első ízben Hollandiában használtak. Ujabban más vegyszereket is használnak (pl. Abate és Dussban), melyek hatása reziduális, tehát ritkábban kell ismételni alkalmazásukat. A szúnyogsürííség csökkentésére különböző "földmunkákat" alkalmaznak. Céljuk az, hogy csökkentse az állóvizek felszínét a gödrök betöltésével, a víz levezetésével, az állóvizekben élő növények eltávolításával. A biológiai eszközök közül elsősorban azokat a halfajokat említjük, amelyek a szúnyog álcáival táplálkoznak. A Gambusia affinis pl. a II. világháború előtt a malária elleni küzdelem szimbóluma volt. Az Adriai-tengerben fekvő négy szigeten (Gres, Losing, Pag és Rab) a maláriát kizárólag a Gambusia affinis elszaporításával irtották ki; ez a hal ma is lényegesen hozzájárul egyes területeken a szúnyogmennyiség csökkentéséhez. Más fajok is használhatók e célra, pl. a "Guppi" (Lebistes setoculatus), az un. "éves hal" (Nothobranchius, Cynolebias), s végül a pontyfélék (Cyprinidae) családjához tartozó omnivorus fajok. A baktériumok, protozoák és gombák is vizsgálat tárgyát képezték a szúnyogálcák elleni küzdelemben. Közülük csak a Bacillus thurigiensis varisraelensist találták alkalmasnak. Számolni lehet azzal, hogy a bacillusnak liofilizált toxinja hamarosan olyan mennyiségben kerül használatba, hogy valódi hatása a területi munkában is kimutatható lesz. A "repülő" szúnyogok irtására a II. világháború végéig csak a Pyrethrin volt használatos. Gyors hatású szer, hátránya, hogy hamar elbomlik. A DDT hatásmechanizmusának a felderítése (MÜLLER és WEIZMAN, 1939) új fejezetet nyitott a malária elleni küzdelemben. Igaz, hogy ZEIDLER már 1874-ben szintetizálta elsőként a dichlor-diphenyl-trichloretant, de nem ismerte a rovarokra gyakorolt hatását. A DDT után több vegyszert állítottak elő a klórozott szénhidrogén csoporton belül. így pl. a Dieldrint és a HCH (Lindan)-t, a szervesfoszfát vegyületek között a Malathiont, a Fenthront, a Dichloront és a Feurtrothiont, a karbamátok közül a Propzurt, Legújabban a mesterségesen szintetizált pyrethroid inszekticideket is vizsgálták. Az Egészségügyi Világszervezet (EVSz) az utóbbi 25 évben kb. kétezer vegyszert próbált ki és az előbb említett szereket választották a malária elleni küzdelemre. Ezek az anyagok különböző formákban használhatók: emulzió, oldat, szuszpenzió és impregnált formában. A malária elleni gyógyszerek kifejlesztése több perióduson ment keresztül. PELLETIER és CAVENTON már 1820-ban izolálták a chinin és couchoucine alkaloidokat a Cinchona fa kérgéből. KOCH tekintélyére volt szükség ahhoz, hogy 1901-ben a chinin készítmények gyártása lendületet kapjon. Az 1920-as években megindult a malária elleni gyógyszerek kutatása, mely 1924-ben a Plasmochin és 1930-ban az Atelin (Mecapsin, Afabin), továbbá 1934-ben a chloroquin felfedezéséhez vezetett. A chloroquintkésőbb mellőzték, majd 1946-ban ismét előtérbe került; azóta is egyike a legfontosabb és leghatásosabb malária elleni gyógyszereknek. A proguanilt (Paludin) 1944-ben, a pyrimethamint 1951-ben fedezték fel. A Plasmochin toxikus hatása arra késztette a kutatókat, hogy újabb analógokat készítsenek. így a 8aminoquinolin csoporton belül a Primaquint és a Chinacidot fejlesztették ki. A kutatások alapján a maláriaellenes gyógyszereket a következőképpen csoportosíthatjuka) Shízontocid gyógyszerek (a vörösvérsejtben fejlődő trophozoiták elleni szerek). Ezek közül a chinin, atebrin, chloroquin, amodiaquin a legfontosabbak. Eredményesen használhatók még a proquanil és a pyrimethamin, valamint a sulfonok és sulfonamidok is. b) Gametocid gyógyszerek között a Primaquin a leghatásosabb, gátolja a gametocyták magjainak a karyokynézisét.