Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-03-19 / 12. szám

a rendes formális eljárást mellőzni veszedelmes. Kire és mire háritják a felelősséget, ha — a mi több, mint valószínű — a kijelölt helyen felállított képezde czéljának meg nem felel? Pedig ez be fog következni és akkor talán majd ez ügy eddigi vezetői fogják első sorban vádolni a legfelsőbb forumot, a mint ez már egy itteni intézet elhibázott épitésénél meg is történt. Kárnak nincs gazdája s bünbakott először is az siet keresni, a ki éppen a leghibásabb benne. Ennyit erről. Sokkal többe^ lehet, sőt kell is mondanunk ama tervről, hogy a tanítóképző a mostani marhavásártérre szoruljon ki. Itt nagy bökkenő van. Legelőbb is az, hogy e felett még a városi képviselőségnek kell határoznia. Mert „de nobis sine nobis," — (rólunk és nélkülünk) már még sem lehet a XIX. század végén még Pápa városában sem valamit is cselekedni. Ha pedig ennek ez a törvényes sora: akkor kár volt előre az építési tervre a pályázatot kihirdettetni. Mert lehetetlen, hogy ennek az intelligens gondolkodású városnak a képviselőtestülete át ne látna a szitán és veto-t ne mondana a komédiának. Nem komédia az, hogy ha ekkép gondolkodunk: ha nem lehet a földmives-iskolával szemben az az intézet, hozzuk pár száz lépéssel közelebb a városhoz, s punktum : a káposzta is megmarad, a kecske is jól lakik. Hát azt elhisszük, hogy e terv körösztülvitelével talán több érdek jól laknék; azonban maga a város és az intézet fölöttébb koplalna : az elvesztené összes anyagi hasznát; ez pedig nemes feladatát félig is csak nagy erőlködéssel oldhatná meg. Vagyis : a város 30 ezer frtot dobna ki azért semmi haszon fejébe, hogy tanítóképzőt emeljen — Tapolczafőnek; a praeparandia pedig sok-sok ezerbe kerülő ösvényén döczögve, kínlódva haladna czélja felé. Reméljük, hogy ily küátások után a városi képviselőtestület nagy többsége tiltakozni fog az ellen, hogy a 30 ezer frton kivül még a vásártérről is lemondjon minden haszon nélkül ; reméljük, hogy nem engedi a tanítóképzőt arra a helyre épiteni, a honnan közelebb Tapolczafőre jutni, mint a város másik végére. Kérje meg inkább az illetékes legfelsőbb forumot, hogy internátus nélkül állitassék fel a képezde s erre a város belső területén 6 hely is van; ha pedig ez nem teljesíthető, az internátussal kapcsolatos iskola bátran fölépíthető a vasút melletti térségen. S ha ez sem sikerülne, inkább maradjunk meg képezde nélkül, semhogy 30—36 ezer frtot a sárba dobjunk és legyen egy iskolánk, mely évente ujabb és ujabb panaszok hallgatására s ezek megszüntetése végett váratlan pénzáldozatokba kényszeritsen. Megengedjük, hogy culturális szempontból igen üdvös volna idehozni a praeparandiát; de akkor áldozzunk is érte és pedig ugy, hogy abból a városnak is haszna legyen, s az intézet is fölvirágozzék. Ez utóbbi okból méltán keltett nagy megütközést, hogy az építési előzetes tervezetekre nézve az illetékes tanári kart s igazgató-tanácsot meg sem kérdezték. Ez szokatlan is, veszedelmes is. S csak azzal a megber lévén, mint egy czérnaszál, de semmikép sem ment fejembe, hogy fér ily vékony dongával össze az a trombita erejű tüdő, s mint nem hibázza el sohasem azt a kottát, mikor keresztyén voltát bizonyító szemeállásával sohasem az előtte, hanem a mellette levő csinos menyecskékre sanditgat. A rektor uram körül szerzett ismeretségemmel csak fokozatosan nőtt bennem az iránta való bámulat. Midőn keserves búcsúztatóin sírni, ríni láttam az összes kölönséget és beható hangja erejéből életre ébredni a tetszhalottakat; midőn meggyőződtem, hogy nemcsak a kóruson s az iskolában nincs tanitó, ki őt legyőzné, de a jó bort termő Harsány határában nincs akkora kancsó, mely a „bort megissza — magyar ember" elvet valló Both rektort leteremteiié ; midőn meggyőződtem ; hogy ő, ki éjjel legutolsó a pinczókben, a koránkelő kakassal tartva, legelső is az iskolában; midőn, keresztelőn, lagzin és toron az ő énekét hallgatták, az ő tréfáit mosolyogták követválasztáskor az általa komponált dalokat zengedezték a választó kerületben leginkább; midőn láttam, hogy nem csak arpó hallgatóit tanítja a legszorgalmasabban az olvasásra, betű és számvetésre, de a falu apraját, nagyját is belevezette a „Szózat", „Hymnusz" és más hazafias dallok éneklésébe, sőt némelyeket még az orgonálásba is; midőn jó ötletein, tréfáin uri compániában egész estén át elmulattunk: akkor értettem meg, miért oly hires, oly bámult ós kedvelt ember Both rektor uram falujának ós annak messzekörnyékén. Egy-két jó ötlete minden szónál praegnansabb vonásul szolgál arczképéhez. Megtörtént, hogy Both uram épen a templom előtt szólalkozott össze a külömben derék, de minden kákán csomót kereső Kulcsár presbyterrel. Bezzeg volt Both uramnak mit hallgatnia és talán még most is hallgatná, ha az isteni szolgálat őt is, meg a pörlekedő presbytert is nem szóllitja a templomba. — Igy a presbyternek elkellett hallgatnia és átengedni a szót Both uramnak, ki az előzményekre való tekintettel reá is kezdte a második zsoltárt a miként következik: „Miért zúgolódnak a pogányok? Mit forgatna* ő bolond elméjökben". A lefőzött K. presbyter nem is zúgolódott többé Both uram ellen, vagy ha zujegyzéssel kisérhetjük, hogy ezen tény hatalmas vádoló argumentumot fog szolgáltatni arra az esetre, ha az intézet feladatát kellőképen megoldani alig birja. íme ezeket akartuk még elmondani a képezde ügyében. S talán hihetjük, hogy nem hiába. E reményünket főleg az erősiti, hogy végrevalahára városunk intelligencziájának s érdekelt feleinek igen nagy része akczióra készül, sőt már a dolog oly stadiumban van, hogy legközelebb nagy gyűlést hiv Össze, ahol tiltakozását fogja kijelenteni s megválasztani a miniszterhez küldendő küldöttséget. Örömmel üdvözöljük a mozgalmat! Szivünkből kívánunk hozzá sikert I Vezető férfiait pedig kérjük, hogy városunk érdeke végett sem ne lankadjanak, sem vissza ne rettenjenek semmitől ! Munkájukat e város jelen és jövő nemzedéke is a hála és elismerés koszorújával ajándékozza meg. Bár az ellentétes vélemény mármár a győzelem bástyái közé kezd vonulni; ne , féljünk, sok okunk van hinni, hogy erélyes és bölcs föllépésünk ne legyen még későn. t. Lakás mizériák. E becses lap T-ik számában, e czim alatt közlemény jelent meg, E közlemény valóban időszerű volt, — s mi több, fején találta a szeget. Hallatlan állapotok azok, melyek városunkban a lakás változtatások alkalmával előfordulnak. Más vidékről idejött emberek sehogysem tudnak vele megbarátkozni, sehogysem tudják magukat beleélni. Ezek pedig legtobbnyire a tisztviselők gárdájához tartoznak; — ezek kényszeríttetnek változtatni működési helyüket. A háztulajdonosok egészen elvannak golódott is, jónak tartotta nem kötni ki nyíltan a leleményes rectorral. Más izben néhai lelkészével D.-vel volt Both uram hadilábon! Nyári idő, szárazság ideje lévén D. lelkész buzgó könyörgést mondott az ég urához esőért. Both uram nem engedte a bosszúállás ez alkalmát elszalasztani, s alig végzé be a lelkész könyörgését, rector uram rázendíteni a „Szárazságkor mondandó énekből": „Halld meg a barom nyögését, éhbógését, Melynek ugy lesz falatja, Ha megnyitván zárt kebelét, eledelét A föld kiszolgáltatja". De ha ő megtréfálgatott másokat, bizony több izben ő sem maradt ki a kifiguráztatásból. Midőn 1860-ban Sczitovszky, a boldogult prímás arra járt, — a kálamista faluban is előzékenységgel fogadták. Valaki beugrasztotta a vastagnyaku kálamista rektort s vele köszöntette fel az érseket, kit ugyancsak összeeskettetett feleségével, megáldotta három gyermekét s boldogságot kívánt családi életének stb. Mérgelődött, boszankodott 'aztán érte, de hála Istennek nem ártott meg egészségének ez a boszankodás. És bár bankártársa,