Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-12-17 / 52. szám

És e jogtalanul szerencsés körülményekbe elbizakodva még attól sem riadt vissza, hogy midőn a „Pápai Újság" a város közhangulatának és óhajának megfelelően a nemes indulatuak köztetszése mellett — mivel semmi előzetes humánus intés nem használt neki, — fölháborodva leplezte le múltját s méltatlan voltát a hirlapirói működésre, toll helyett tőrös bottal orvul támadta meg a lap szerkesztőjét nyilt utczán. Es e tette után oly szabadon járt és jár most is, mintha a legártatlanabb emberek egyike volna. Sőt, jóllehet a város jobb érzésű lakossága és körei mind őt mind lapját elutasították maguktól, városi hatóságunk kimutatja iránta való régi jóakaratát s érintkezik vele, holott éppen magának a hatóságnak kellene először is a sajtó ily méltatlan vészes lovagjától minden szívességet, minden kedvezményt megtagadni, ha másért nem, legalább is azért, hogy az ily érintkezésből származó gyanúkat elkerüljék. Kegyelmes Úr! Nem folytatjuk e sorainkat, nehogy váddá erősbödjék szerény panaszunk. Mert senkit sem vádolni, hanem csupán panaszt óhajtottunk Excellentiád kegyes tudomására hozni, amely panasz városunk társadalmi életének egy sötét tünetére mutat rá. Exellentiád kimondotta a társadalmi megújhodásnak is hatalmas igéit s bölcs erélyével azt megvalósítani is törekszik s főleg megköveteli, hogy a társadalmi s erkölcsi élet javításában maguk a városi és egyéb közhatóságok járjanak elő jó példával, vagy ahol a társadalom — mint nálunk is -- már e tekintetben munkálkodni kezdett, azt a hatóságok teljes erejőkkel támogassák. Mert csak így lehet siker az áldásos fáradozásán Excellentiádnak, máskép soha. Midőn tehát e hódolatteljes sorainkra fölhívni bátorkodunk Kegyelmes Urunk bölcs figyelmét, a magas személyéhez fűződő benső bizodalommal reméljük, hogy ha lehet és arnenynyire lehet, a mi városunkban megindult e társadalmi purgatio érdekében hathatós befolyásával ajándékoz meg majd bennünket. Szeretett városunk és drága hazánk igazi közjaváért önzetlenül lelkesedve, vagyunk Excellentiádnak hódoló tisztelettel Töbl) pápai polgár. Adófizetők öröme, Bizony kény telenek vagyunk ilyennek nevezni a mai „haladó kor" -nak nevezett időben divó minden olyan hatósági vagy nem hatósági önkényes intézkedést, a melyekből az adófizető polgárok vállaira eddig nn'g nem ismert uj és váratlan adóterhek nehezednek. Mert hát a bennünket minduntalan ujabb és ujabb adókkal megrovó hatóságunknak tapasztalat szerint az már nagyon is mindegy, hogy örülünk-e vagy nem az uj adóteherzavarta meg, de ez se hangjával; profontot tördelt fogaival s ez oly száraz és egyúttal fagyos is volt, hogy úgy ropogott a fogai alatt, mintha tiz patkány kétszer sültet rágicsált volna ; néha néha hátratekintet, hegy* messzire hagyták-e már el a várost, de biz ebből semmitse látott, attól lehettek mértföldnyire is, meg 600 lépésre is, a köd nem engedte a látást. Egyedül arról tudták meg, hogy már egy óra óta jönnek, hogy az erdőszéle mutatkozott. Beérvén az erdőbe, a parancsnok megállította a járőrt, hogy rágyújthatnak ; eddig ez se ízlett

; mert a pipaszár és a szivar végén, mihelyt a szájból kikerült, a rajta maradt nedvesség jéggé fagyott s kellemetlen volt a fognak és a szájnak; az erdő mélyén talán enyhébb a levegő s pipázhatnak is. Bodor füstöt eregetve haladt a járőr felfelé a kevéssé meredek hegyoldalon: el nem tévedhettek, mert csak egyenesen kellett felfelé menni s ha jobbra vagy balra tértek volna el, rögtön észrevehették volna, hogy nem a hegy gerinczének tartanak. Félórai menet után a maguk okozta zajon kívúl sajátságos neszt hallanak, mintha a fák ágait csókolóztatná a hideg szél, csakhogy ez látható is volna, mert a fák ágain levő hó nyakukra hullana. Gondolkozni sem volt idő

ö midőn az előttük barnálló ködből egy csapat vaddisznó körvonalai bontakoznak ki, élén a vezető agyarassal. Óriási robajjal csörzettek elóre, egyenesen a felfelé haladó járőrnek. Egy pillanat és a tiszt kivont karddal, a bakák feltűzött szuronyos puskákkal várták a történendőket. Valóságos, kinos helyzet előtt állottak ; a katona Isten után fegyverében helyezi minden birodalmát s ezért nem is fél, nem jut eszébe a félelem, még ha a vidéken vérengző farkassal találkozik is ; de így s ily meglepetve ösztönszerűen is eszébe jut a vég, ha egy pillanatnyi ideig is. A másik szempillantás azonban már készen találja fegyverrel kézben még a halállal szemben is. Villanyszerüen futott át minden bakán a borzongás és rohant előre, hogy mit csinál és mi lesz a parancsnokkal. Makranczy hadnagy úr megállt mintha földbe gyökerezett volna lába, mellette termett a kürtös, kinek arczán a meglepetés érzete örömmel párosultan jelentkezett; örül a veszélynek, ő már ismeri a vadokat, sokszor volt egygyel-egygyel baja egyedül magának is, sőt volt rá eset, hogy őszfelé medvékkel ie meggyült a baja, midőn juhait a béreztetőn legeltette. A hadnagy előre kitörő lépésben szúrásra tartá kardját, emberei pedig fegyvereiket ; egy gondolat és az agyarait csattogtató vadkan által vezetett disznó csapat rajtuk volt, keresztül törte soraikat anélkül, hogy harezba bocsátkoztak volna. A járőrrel való találkozásra a vaddisznók se gondoltak s ők is meg voltak lepetve ; a találkozás egy szempillanatig tarnek? Fődolog az, hogy azt vonakodás nélkül megfizessük. Mert ha vonakodnánk — bizony kipréselteti belőlünk hatóságunk a végrehajtóval, ha anyagilag bele halunk is. Ez ma a „haladó kor" dicséretes szelleme. Panaszunk egy még eddig városunkban senki által nem ismert, de végrehajtás utján a mult hó folyaman mégis beszedett uj adóra vonatkozik, neve: M e d e r t i s z t o g at á s i költség. Hogy kinek agyában született meg ezen ujabb teher kivetése és beszedése és hogy az igy befolyt öszszeg hova fordíttatott vagy hol van, ezt nyugodt lélekkel állítjuk, hogy még sem a városi képviselőtestületünk, sem a köztünk élő megyebizottsági tagok nem tudják. Csupán csak annyit tudunk ebből, hogy meg kellett fizetnünk. Polgármesterünk, a megyebizottsági tagok és városi képviselő urak által megkérdeztetvén, hogy kik által, hol és mikor lett ez elhatározva és kivetve és hol vau az a kitisztított vagy kitisztítandó meder: azt felelte azon uraknak, hogybizony nem tudja, ezt a vármegye intézte és követelte beszedetni. No hát ha ez igy van, most már csak azon csudálkozunk, hogy ily ismereten terhek kivetéséről megyebizottsági tagjaink nem tudnak. De nem tud erről városi hatóságunk sem. Hát ki intézkedik ily ügyekben? Talán láthatatlan kezek? Hisz igy mi, tott, mig a sorfalat képező járőrön keresztül gázoltak; a vaddisznók rohanása oly gyors volt, hogy mire észrevették az előttük levő élő akadályt, már túl is voltak rajtok s nem tartották érdemesnek a megállást, talán a hegy lábánál gőzölgő, teljesen soha be nem fagyó meleg forráshoz siettek reggelire. Nyom nélkül azonban nem múlt el a találkozás egyik félre nézve sem; Makranczy hadnagy kezébe többé nem teljes, hanem egy harmad kard van, többi része nincs; köpenyének jobb szárnya jó darabon be van hasitva ; körülötte egy pár bakát kivéve, emberei a hóba vannak gabalyodva, bámész pillantásokat vetve jobbra balra czihelődnek fel; egyik a fegyverét, másik a sapkáját keresi. A kürtös is épen most állott talpra, hóval telement kürtjét tisztogatja. Midőn a járőr feltápászkodott, akkor néztek körül, hogy mi történt: egy-két baka bizony vérzett, ki a lábszáron, ki az arczán, ki a kezén; meglehet, hogy valamelyik disznó lökte, sértette meg futtában, de az is lehet, hogy a sebet esés közben a szomszéd fegyvere okozta ; szerencse, hogy nagyobb sérülés nem történt, a vérzés elállását az összehúzó hideg elősegítette. Midőn összeszedelőzködött a járőr, akkor tekintett mindenki arra felé, a merre a vaddisznók futottak; de már ekkor nem láttak mást, mint a tova futók által létrehozott csapást a havon.