Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-12-03 / 50. szám

Pápa, 1899. I. évfolyam 50. sz. deczember 3. ZFXTGrGrZETXjIEIISr, T^IRS^D ^LMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal : lOs-lltcza, 990. SZ., hová a kéziratok és az előfizetési pénzek küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. Laptulajdonosok képviselője: Szováthy Lajos. A szerkesztésért felelős: Győri Gyula. Előfizetési árak: Egy évre 4 forint, félévre 2 forint, negyedévre 1 forint. Egyes szám ára 10 kr. Apróhirdetés szavanként 2 kr. Az acetylen világítás. Mult heti lapunkban tartózkodtunk attól, hogy az acetylen világításról véleményt mondjunk, mert azon ki­szemben voltunk, hogy a világítás csak az első napokban nyújt nekünk ily szép látványt. I)e miután a vilá­gítást már két hét óta szemlélhetjük és azt látjuk, hogy minden zavar nélkül működik, már bátrabban meg­állapíthatjuk, hogy a világítás rend­kívül szép ; egyenletes, nyugodt fénye nagy világító ereje városunk lakos­ságának nagy részét már megnyerte. Azok a zavarok, melyek az első próbavilágitásnál fennforogtak, telje­sen megszűntek, nem füstöl, bűzt nem terjeszt és mint ahogy személyesen a szerkezetnél meggyőzödtünk, a hí­resztelt robbanás veszélye alkalmas mechanismusánál fogva mesebeszéd­nek bizonyult; nem veszélyesebb, mint akármely más gáz! És ha való az, amiről értesülünk, hogy a világítás a petróleumnál is olcsóbb, — igen ajánljuk városunk tanácsának, hogy szabadítson meg bennünket végre ettől az egyptomi sötétségtől és ha nagy költségébe nem kerül, állandósítsa ezt a vilá­Legközelebb komoly vita tárgyává óhajtjuk tenni e világítás kérdését. Közölni fogjuk a ezég ajánlatát, szá­mításait, azok bírálatába bocsátko­zunk és ha a számításokat kétségen kivül állóknak tartjuk, továbbá maga a felszerelés sok költségbe nem so­dorja városunkat; vagy a mint ál­lítják : még arra is alkalmas, hogy uj jövedelmet teremtsen a városnak, nem fogjuk elmulasztani, hogy őszin­tén és minden tartózkodás nélkül e világítást pártoljuk, hogy valahára a fényes asphalttal burkolt város e te­kintetben is magasabb fokra, európai nívóra emelkedjék. Azokhoz is van néhány szavunk, kik a villamos világítást óhajtják. A villamos világítás kisebb városokban 100—150 ezer forintba kerülne ; üzemköltsége az oly nagy 1000—1500 lángnál csak akkor oszlik el kedve­zően, ha az erő teljesen kihasznál­ható, a mi Pápán, tekintve iparunk mai állapotát, alig lehetséges. Ha megnézzük a dohánygyár izzólámpáit, bizony nem lesz nagy kedvünk a vil­lamos világítás mellett állást fog­lalnunk. Különösen azért is, mert azacetylén anyagának (carbid) elkészítése könnyű és igy az az acetylén világítás házi kezelése minden nehézség nélkül esz­közölhető, akárcsak a villamos csengő szerkezete. A minek következtében aztán elő állhat az az eset, hogy ha most a viilamvilágitást drága és nagy üzemköltséggel bevezetjük, néhány év mutva lesz egy költséges villamos felszerelésünk, mely nagy üzemkölt­séggel csak néhány privát lakónak áll szolgálatában. Különben pálczát törni e kérdés­ben még nem akarunk. Majd meglát­juk, melyik biztosan előnyösebb: az acetylén-e, vagy a villám — és akkor a minden tekintetben előnyösebb mellé állunk. Annyit azonban előre jelezhetünk, A^,,PÁPAI ÚJSÁG" TÁRCZÁJA. Utolsó éj a szülői házban. Utrakelésein egy fillér s minden okmány nélkül. Emlékezés Bihari, a czigány királyról *) Az 1890. évi január első napjának esti 8 órája körül bezörgettem a szülei ház aj­taján, s abba váratlanul betoppantam, va­lóban nagy meglepetést okozva otthon. Kérdi szeretett anyám : „Hát téged mi hordoz itt Dombovárról, hiszen csak a napokban irtad, hogy továbbra is megmaradsz e jó állomásodon ?! „Már pedig én megyek Olaszországba szerencsét próbálni." S azzal az elibém tett oldalasból jóko­rát lekanyaritva, előadtam terveimet utamra nézve, melyek éppen nem találkoztak az aggódó anyai szív helyeslésével. *) Mntatvány Mihályi Imre: «Mihályi Béla és Budni Gyula kal3i;djai három világrészben* czimii 1500 illustráczíóval, kép és mümellékletiel ellátott útleírásá­nak harmadik (disz) kiadásából. Egy füzet ára 25 kr. „De hiszen sem útleveled, sem pénzed nincsen. S ily hosszú útra hova mennél üres kézzel?" „Hát nem is kell egyik sem. Mert pénzt még a kősziklából is lehet teremteni, útle­vélnek meg jó lesz ez a szállitó-levél, a mit a talián, mert magyarul van írva, ugy sem tud elolvasni." S azzal előhúztam egy vasúti áruleve­let, melyen a főnököm részére legutóbb ér­kezett vas-szálitmány van feltüntetve, s ki­jelentem, hogy: ez lesz az én útlevelem. S miután látta, hogy nem mókázok: termé­szetesen nem találta helyesnek a szándé­komat jó anyám, a ki mindig túlságos szü­lői szeretettel bcczézgetett. Hátha még azt sejtette volna, hogy bennem mi lappang ? Kétségbeesésében talán megőrül. Mert én már ekkor megmásithatatlanul elhatároztam magamban, hogy akármi uton­módon, de körüljárom ezt a földgolyóbist, s ezen szándékkal tértem pihenőre. De bár különben jól szoktam aludni, mivel könnyen tulteszem magamat a gon­dokon: hanem ezen az éjszakán jótékony álom nem zárta le pilláimat, s folyton hány­kolódtam nyugágyamon. S olykori elszuny­nyadásomból felriasztottak azon éjjeli rém­látások, melyekhez hasonlókkal csak a Sahara sivatagján találkoztam, a mikor is sovány vacsorámat a hiénák: és sakálok társaságá­ban elköltve, a kimerült testi szervezet hallucinációi oly mértékben jelentkeztek, a mik már az őrülettel voltak határosak. S már másnap reggel, minden tartóz­tatás s rimánkodás ellenére, még jól ki sem pihenve magamat, a belém szorult vándor­lási ösztöntől sarkallva, egy jó fütykössel a markomban minden útlevél és egy fillérnyi pénz nélkül, vékony ruhában megindultam, persze gyalog: Fiume felé, a mely alka­lommal rettenetes hideg volt, s a veszprém­megyei Noszlopra majdnem félholtan érkez­tem meg. Itt a korcsmában éjjeli szállást kértem s csakhamar összeismerkedtem egy czipész­mesterrel, kinek neje valamikor szüleimnél FRIEDMALMN JAKAB A legmegbízhatóbb szabó ezég-!! FRIEDMALMN JAKAB Elegáns ! ! augolszabás ! ! A legmegbízhatóbb szabó ezég-!! — Fö-utcza, a Benczések átellenében — első rendű szabó üzlete, hol a legelegánsabb férfi ruhák készíttetnek bel- és külföldi szövetekből. Pontos kiszolgálás, jutányos ár! Elegáns ! ! augolszabás ! ! — Fö-utcza, a Benczések átellenében — első rendű szabó üzlete, hol a legelegánsabb férfi ruhák készíttetnek bel- és külföldi szövetekből. Pontos kiszolgálás, jutányos ár!

Next

/
Thumbnails
Contents