Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-11-12 / 47. szám

E tanári gytllési határozatot a „Jókai-kör" irodalmi szakosztályának csakis tudomásul vennie kellett és lehetett volna (ha ezt ott felolvasták volna!) és vagy elfogadni a benne foglalt ajánlatot, vagy pedig, meg­köszönve, mellőzni azt; de annak in­tenczióit kutatni s azt birálat tár­gyává tenni nem lett volna szabad. Még kevésbbé illett a „Pápai Lapokétól az, hogy egy erkölcsi tes­tületnek és intézetnek legbensőbb jo­gon alapuló határozatát — a melyhez különben egyáltalában semmi köze nem volt — gyanúsítsa és olvasó­közönségének félrevezetésére fölhasz­nálja. Ezekből láthatja a közönség, hogy az „Ünneprontók" czimre a pápai, állami tanitóképzö-intézet tanári tes­tülete nem szolgált rá. . * . * * A föntebbi, tanárgyülési, hivatalos nyi­latkozathoz csatolom én is az engemet — ama inzinuáló hirecské-közlemény keretében külön megnevezve — is ért, legalábbis ta­pintatlan megemlékezésre vonakozó, abbeli kijelentésemet, hogy: Harmos Zoltánnak, a pápai Jókai-kör alelnökének, nálam tett látogatásakor, én azt, hogy képezdénk ifjúsága a főiskolaival, egy monstre-karban, föltétlenül együtt fog működni, meg nem Ígértem ; az eszmét csu­pán elvileg helyeseltem ; de gyakorlati kivi­hetőségét már akkor lehetetlennek tartottam és mondottam. S hogy miért?: annak ezer és egy oka van. Ebből folyólag tehát én a Jókai-kör „Irodalmi szakosztályába" sem azt, hogy ké­pezdénk a rendezendő Petöfi-emléküiinepé­lyen ilymódon vesz részt, be nem jelentettem; sem ilynemű bejelentésre senkit föl nem hatalmaztam ; sempetlig — végül — be sem is jelenthettem; mivel a képezdei ifjúság s az azt énekben és zenében vezető szakta­nár, vagy szaktanárok kirendelésére, vagy az ezek fölött való, bárminő — különösen ilyen szabású — intézkedésre egyedül csak a tanári testület — s ez is csak gyűlési határozattal — illetékes. A „régebben, hoz­zájámdásommal, megállapított program-"ról meg épenséggel egy betűt sem tudok s ez a vérszegény ráfogás vagy tendencziózus té­vedés, vagypedig — ami sokkal bizo­nyosabb — egészséges gondolatfolytonos­sági hiány. A Pápai Lapok tudósítója tehát az ün­nepély elmaradásának okát ne a képezdei tanáritesíület hivatalból kiadott, de ama Irodalmi szakosztályban kutyába sem vett — mert föl nem olvasott — gyűlési határo­zatának világos és korrekt sorai közt keresse ; sem az én magánbeszélgetésemet az ügy hi­vatalos kihegyezésére ne használja; hanem mondja ki kereken, hogy sem a képezdei tanáritestület, sem annak igazgatója még nem jutott oly jókedvhez, hogy idegen mu­zsikára tánczoljon s vele — meghallgatása nélkül — szére-ssóra csak ugy rendelkezni lehessen. Mondja ki világosan, hogy a ké­pezde önálló ereje neki — sok. S hogysem ilyenről hírt vegyen a világ: inkább ma­radjon el az ünnepély. A farkas és bá­rány meséjét jól ismerjük s csak azon cso­dálkozunk, hogy a mi erünk éá erényünk (tudás és szerenység) „Ünneprontók" czim alatt került bele Pápa városának abba a lapjába, melynek fcó7fó'(!!)-szerkcsztője épenséggel nem „dezavuálta" magát akkor, amidőn szóértelmi, tehát nyelvtani, tekin­tetben is helyesnek hitte az Unnepélyrontök helyett a föntebbi — mindig egyházi érte­lemben vett — kifejezést, malicziózus czim gyanánt, a — saját szája vallomása szer ént általa irt — gonoszindulatu kotyvalék fölé plántálni. Pápa, 1899. évi novemberhó 8-án. Szováthy Iwijos. igazgató. Megértették továbbá ebből utasaink, hogy hogy a holdiak is voltak oly szép ter­metűek, erőtől duzzadok, mint ők, de szer­vezetük lassan-lassan generatiókon keresz­tül alakuláson, hosszú fejlődési fokozaton ment át millió és millió évek alatt. Hátramaradt művészetük, különféle ta­lálmányok bizonyítják, hogy elődeik egykor — egykor ... a műveltség mily magas fokán állottak ! Most pedig ők csak ugy él­hetnek, hogy kijönnek a napfelkelése s le­menetele körül a szabadba táplálékot gyűj­teni . . . Mély gondolatokba merült Selenius és Magyar, megértve ezeket. Önkénytelenül to­lult ajkukra a kérdés: Vájjon nem ugy lesz-e ez a földi em­berekkel is ? Vájjon nem fog-e ide jutni a Föld is évezredek és milliókig tartó alakulások után?. Bizony e sors vár ránk is. A Földnek is meg voltak, vannak és lesznek átalaku­lásai, melyek módosítják az életfeltételt s a szervezetet is. Ki fog hűlni a Föld is részint a Nap melegének fokozatos csökkenése következ­tében — mint ez kétségkívül észlelve van — részint a belső tüz lehűlése folytán. Lesz oly idő e földön is, midőn az oldhamiák, lingulák, trilobiták, hymeno­carisok sem élnek meg, nemhogy az ember. Még rövidebb lesz az ember élete, mint most s ez idő alatt is óriási, mindig nö­vekvő kinnal fogja magát fenntartani. Ekkor még inkább ránk illenek a zsoltár szavai: „Kimúlni hagyod őket oly hirtelen, Mint az álom, mely elmúlik azonnal, Mihelyt az ember felserken álmából . . s joggal fog felsóhajtani az emberiség a mindent megváltó halál után. Midőn eléggé tájékozták magukat egy­másfelől, a holdiak hivták beljebb utasainkat s ők be is tértek az üreg belsejébe az uj világpolgárok egy részével. Hát a többiek hova mentek ? E kérdés ült utasaink arczán, mit észre­vevén a holdiak. következő felvilágosítást adták : „A mi belső részünk nem olyan mint e tietek, sőt nem is olyan, mint régi-régi elődeinké, kik ez égi test más természeti viszonyai között éltek. Mi a növényeket, a mi csekély még van itt-ott az üregben, a felszín egyes árnyékos helyein — nemcsak gyógyhatásúk miatt gyűjtjük, hanem mert ebből készítjük az élelmi szert is. Ezért mentek testvéreink az üreg külső részeire. A járműbe — mit láttatok — az összesze­dett iiöyénynemüt teszik." Ezekután vezetni kezdék utasainkat beljebb-beljebb. A gáznem mindig sűrűbbé Az átvonulási szállásdíj, Mult lapunkban a „Közönség köréből" czimü rovatban Halász Mihály úr a még mult évről fönmaradt „katona átvonulási szállásdíj" kiadását követelte az illetékes városi hatóságtól. E követelés, amely egyszersmind súlyos vád is volt, sajnos, nagyon is jogosnak bi­zonyult be. Mi tűrés-tagadás : még a lap megjele­nése után rögtön, mult vasárnap délután, mint a levélírója is bizonyítja, sok ilyen követelést kielégítettek, sőt — mint biztos forrásból értesülünk — e czimen a városi pénztárba a hatóság mult hét szerdáján (nov. 8.) 300 és egynéhány frtot le is tett. Tehát nem 5—6 potom frtról, hanem több százról van itt szó. S az az első és főkérdés : hol volt eddig e pénz ? Továbbá: Honnan vették most egyszerre elő ? Mért nem fizették ki mindjárt, a kinek járt ? Hogyan maradhatott ez a hivatalnokot meg­bizó főnök előtt titokban ? Ki bízta meg az illető hivatalnokot s hány év óta megy ez igy? Reméljük, a legközelebbi városi képvi­selőtestületi gyűlés ezen ügygyei foglalko­zik majd, annál is inkább, mert a múltkori levélben egy óriási vád is olvasható, amelyet lehetetlen észre nem venni. A vád ez : „Ezt látjuk Pápa város ha­tóságánál úgy a közel múltból, mint a jelen esetben is". Ez a legsúlyosabb pont, amelyet ható­ságunknak magán száradni hagyni nem sza­bad; ennek tisztázását megköveteli a város reputácziója is. S mi kijelentjük, hogy nem nyugszunk meg, mig teljes világosságot ne­künk és elégtételt a hatóság magának e tekintetben nem szerez. De, hogy a mulasztások mérvét meg­ismerjük, adjuk a következő levelet: Tekintetes Szerkesztő Ur! Becses lapjának legutóbbi számában az 1898. évi katonai „átvonulási szállásdíj" ki vált, sőt a talaj is nedvesebbnek mutat­kozott. Ugy látszik, hogy csakugyan beljebb húzódott e két elem, midőn a Holdon azok a rettenetes átalakulások voltak. Nemsokára kiszélesedett az üreg, va­kító, hideg fény sugárzott ki belőle. . S mig egyrészt a szokatlan hely, más­részt a látottak felett való csodálkozás egé­szen leköték figyelmüket, nem is gondoltak azon meglepetésre, melynek nem sok idő ki voltak téve. Egyik fordulónál ugyanis elé tűnt a holdi metropolis. Üregek, kanyarulatok tömkelege ez, melyben eddigi vezetőikhez hasonló alakú lények tanyáztak, Megdöbbentő jelenet tárult eléjük az eszes lények tragoediájából. A földi szenvedők, kik mindennap imád­koznak a halálért, hogy bajaiktól megváltsa őket: még boldogoknak mondhatják magu­kat ezekhez képest. Arczukról rég eltűnt az utolsó mosoly s megelégedettségnek legfeljebb a legkisebb fokú gyötrelmet tarják. A vad nem kínálkozik húsával, a virág nem pompázik illatával s nincsenek házi állatuk, melyek a szükséges életfentartási anyagot adják. Nincs üditő forrás, mely enyhítse a

Next

/
Thumbnails
Contents