Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-11-12 / 47. szám

E tanári gytllési határozatot a „Jókai-kör" irodalmi szakosztályának csakis tudomásul vennie kellett és lehetett volna (ha ezt ott felolvasták volna!) és vagy elfogadni a benne foglalt ajánlatot, vagy pedig, megköszönve, mellőzni azt; de annak intenczióit kutatni s azt birálat tárgyává tenni nem lett volna szabad. Még kevésbbé illett a „Pápai Lapokétól az, hogy egy erkölcsi testületnek és intézetnek legbensőbb jogon alapuló határozatát — a melyhez különben egyáltalában semmi köze nem volt — gyanúsítsa és olvasóközönségének félrevezetésére fölhasználja. Ezekből láthatja a közönség, hogy az „Ünneprontók" czimre a pápai, állami tanitóképzö-intézet tanári testülete nem szolgált rá. . * . * * A föntebbi, tanárgyülési, hivatalos nyilatkozathoz csatolom én is az engemet — ama inzinuáló hirecské-közlemény keretében külön megnevezve — is ért, legalábbis tapintatlan megemlékezésre vonakozó, abbeli kijelentésemet, hogy: Harmos Zoltánnak, a pápai Jókai-kör alelnökének, nálam tett látogatásakor, én azt, hogy képezdénk ifjúsága a főiskolaival, egy monstre-karban, föltétlenül együtt fog működni, meg nem Ígértem ; az eszmét csupán elvileg helyeseltem ; de gyakorlati kivihetőségét már akkor lehetetlennek tartottam és mondottam. S hogy miért?: annak ezer és egy oka van. Ebből folyólag tehát én a Jókai-kör „Irodalmi szakosztályába" sem azt, hogy képezdénk a rendezendő Petöfi-emléküiinepélyen ilymódon vesz részt, be nem jelentettem; sem ilynemű bejelentésre senkit föl nem hatalmaztam ; sempetlig — végül — be sem is jelenthettem; mivel a képezdei ifjúság s az azt énekben és zenében vezető szaktanár, vagy szaktanárok kirendelésére, vagy az ezek fölött való, bárminő — különösen ilyen szabású — intézkedésre egyedül csak a tanári testület — s ez is csak gyűlési határozattal — illetékes. A „régebben, hozzájámdásommal, megállapított program-"ról meg épenséggel egy betűt sem tudok s ez a vérszegény ráfogás vagy tendencziózus tévedés, vagypedig — ami sokkal bizonyosabb — egészséges gondolatfolytonossági hiány. A Pápai Lapok tudósítója tehát az ünnepély elmaradásának okát ne a képezdei tanáritesíület hivatalból kiadott, de ama Irodalmi szakosztályban kutyába sem vett — mert föl nem olvasott — gyűlési határozatának világos és korrekt sorai közt keresse ; sem az én magánbeszélgetésemet az ügy hivatalos kihegyezésére ne használja; hanem mondja ki kereken, hogy sem a képezdei tanáritestület, sem annak igazgatója még nem jutott oly jókedvhez, hogy idegen muzsikára tánczoljon s vele — meghallgatása nélkül — szére-ssóra csak ugy rendelkezni lehessen. Mondja ki világosan, hogy a képezde önálló ereje neki — sok. S hogysem ilyenről hírt vegyen a világ: inkább maradjon el az ünnepély. A farkas és bárány meséjét jól ismerjük s csak azon csodálkozunk, hogy a mi erünk éá erényünk (tudás és szerenység) „Ünneprontók" czim alatt került bele Pápa városának abba a lapjába, melynek fcó7fó'(!!)-szerkcsztője épenséggel nem „dezavuálta" magát akkor, amidőn szóértelmi, tehát nyelvtani, tekintetben is helyesnek hitte az Unnepélyrontök helyett a föntebbi — mindig egyházi értelemben vett — kifejezést, malicziózus czim gyanánt, a — saját szája vallomása szer ént általa irt — gonoszindulatu kotyvalék fölé plántálni. Pápa, 1899. évi novemberhó 8-án. Szováthy Iwijos. igazgató. Megértették továbbá ebből utasaink, hogy hogy a holdiak is voltak oly szép termetűek, erőtől duzzadok, mint ők, de szervezetük lassan-lassan generatiókon keresztül alakuláson, hosszú fejlődési fokozaton ment át millió és millió évek alatt. Hátramaradt művészetük, különféle találmányok bizonyítják, hogy elődeik egykor — egykor ... a műveltség mily magas fokán állottak ! Most pedig ők csak ugy élhetnek, hogy kijönnek a napfelkelése s lemenetele körül a szabadba táplálékot gyűjteni . . . Mély gondolatokba merült Selenius és Magyar, megértve ezeket. Önkénytelenül tolult ajkukra a kérdés: Vájjon nem ugy lesz-e ez a földi emberekkel is ? Vájjon nem fog-e ide jutni a Föld is évezredek és milliókig tartó alakulások után?. Bizony e sors vár ránk is. A Földnek is meg voltak, vannak és lesznek átalakulásai, melyek módosítják az életfeltételt s a szervezetet is. Ki fog hűlni a Föld is részint a Nap melegének fokozatos csökkenése következtében — mint ez kétségkívül észlelve van — részint a belső tüz lehűlése folytán. Lesz oly idő e földön is, midőn az oldhamiák, lingulák, trilobiták, hymenocarisok sem élnek meg, nemhogy az ember. Még rövidebb lesz az ember élete, mint most s ez idő alatt is óriási, mindig növekvő kinnal fogja magát fenntartani. Ekkor még inkább ránk illenek a zsoltár szavai: „Kimúlni hagyod őket oly hirtelen, Mint az álom, mely elmúlik azonnal, Mihelyt az ember felserken álmából . . s joggal fog felsóhajtani az emberiség a mindent megváltó halál után. Midőn eléggé tájékozták magukat egymásfelől, a holdiak hivták beljebb utasainkat s ők be is tértek az üreg belsejébe az uj világpolgárok egy részével. Hát a többiek hova mentek ? E kérdés ült utasaink arczán, mit észrevevén a holdiak. következő felvilágosítást adták : „A mi belső részünk nem olyan mint e tietek, sőt nem is olyan, mint régi-régi elődeinké, kik ez égi test más természeti viszonyai között éltek. Mi a növényeket, a mi csekély még van itt-ott az üregben, a felszín egyes árnyékos helyein — nemcsak gyógyhatásúk miatt gyűjtjük, hanem mert ebből készítjük az élelmi szert is. Ezért mentek testvéreink az üreg külső részeire. A járműbe — mit láttatok — az összeszedett iiöyénynemüt teszik." Ezekután vezetni kezdék utasainkat beljebb-beljebb. A gáznem mindig sűrűbbé Az átvonulási szállásdíj, Mult lapunkban a „Közönség köréből" czimü rovatban Halász Mihály úr a még mult évről fönmaradt „katona átvonulási szállásdíj" kiadását követelte az illetékes városi hatóságtól. E követelés, amely egyszersmind súlyos vád is volt, sajnos, nagyon is jogosnak bizonyult be. Mi tűrés-tagadás : még a lap megjelenése után rögtön, mult vasárnap délután, mint a levélírója is bizonyítja, sok ilyen követelést kielégítettek, sőt — mint biztos forrásból értesülünk — e czimen a városi pénztárba a hatóság mult hét szerdáján (nov. 8.) 300 és egynéhány frtot le is tett. Tehát nem 5—6 potom frtról, hanem több százról van itt szó. S az az első és főkérdés : hol volt eddig e pénz ? Továbbá: Honnan vették most egyszerre elő ? Mért nem fizették ki mindjárt, a kinek járt ? Hogyan maradhatott ez a hivatalnokot megbizó főnök előtt titokban ? Ki bízta meg az illető hivatalnokot s hány év óta megy ez igy? Reméljük, a legközelebbi városi képviselőtestületi gyűlés ezen ügygyei foglalkozik majd, annál is inkább, mert a múltkori levélben egy óriási vád is olvasható, amelyet lehetetlen észre nem venni. A vád ez : „Ezt látjuk Pápa város hatóságánál úgy a közel múltból, mint a jelen esetben is". Ez a legsúlyosabb pont, amelyet hatóságunknak magán száradni hagyni nem szabad; ennek tisztázását megköveteli a város reputácziója is. S mi kijelentjük, hogy nem nyugszunk meg, mig teljes világosságot nekünk és elégtételt a hatóság magának e tekintetben nem szerez. De, hogy a mulasztások mérvét megismerjük, adjuk a következő levelet: Tekintetes Szerkesztő Ur! Becses lapjának legutóbbi számában az 1898. évi katonai „átvonulási szállásdíj" ki vált, sőt a talaj is nedvesebbnek mutatkozott. Ugy látszik, hogy csakugyan beljebb húzódott e két elem, midőn a Holdon azok a rettenetes átalakulások voltak. Nemsokára kiszélesedett az üreg, vakító, hideg fény sugárzott ki belőle. . S mig egyrészt a szokatlan hely, másrészt a látottak felett való csodálkozás egészen leköték figyelmüket, nem is gondoltak azon meglepetésre, melynek nem sok idő ki voltak téve. Egyik fordulónál ugyanis elé tűnt a holdi metropolis. Üregek, kanyarulatok tömkelege ez, melyben eddigi vezetőikhez hasonló alakú lények tanyáztak, Megdöbbentő jelenet tárult eléjük az eszes lények tragoediájából. A földi szenvedők, kik mindennap imádkoznak a halálért, hogy bajaiktól megváltsa őket: még boldogoknak mondhatják magukat ezekhez képest. Arczukról rég eltűnt az utolsó mosoly s megelégedettségnek legfeljebb a legkisebb fokú gyötrelmet tarják. A vad nem kínálkozik húsával, a virág nem pompázik illatával s nincsenek házi állatuk, melyek a szükséges életfentartási anyagot adják. Nincs üditő forrás, mely enyhítse a