Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-09-17 / 39. szám

hatóság. Legföllebb még a sanda gyanú keres és talál is motívumokat ez ügyre ; de mivel csak gyanú, a bizalmas beszélgetések határain és elszörnyüködésein túl nem mehet. Tehát ily túlságosan humánus elnézéssel kitölt vén a törvényszabta három évet, azontúl már még szabadabban zsákmányolta ki a sajtónak nyújtott legszentebb szabadságot. A hatóság nem tehetvén már most semmit, a polgárságnak keresnie kellett menedéket ezen — mint mondják — sokszor másoktól is megfizetett ellensége ellen. Egyik, a nagyobb rész meghajolt s irtózatos erkölcsi resignatióval kereste barátságát, vagy a per üt, vagy pedig a lapjára való előfizetés révén; a másik, kisebb rész pedig megvetéssel fordult el töle és ha e miatt a szerkesztő kikezdte, vesszővel, husánggal, korbácscsal vett magának elégtételt; sőt akadt egy olyan is, — nő volt, — aki plakátokon a jellemet tönkre tevő kifejezésekkel vett ezen emberen boszút. Magyarországnak talán egyetlen városában sem vertek el jogos felháborodásukban tisztességes egyének egy embert annyiszor, mint Pápán a „Közlöny" szerkesztőjét. S nem borzasztó-e, Méltóságos Űr! hogy tiz évig ült már a nyakunkon, országos szégyenünkre — ezen ember — és még tovább is terhünkre marad, ha magas állású elöljáróink eddig éreztetett kedveskedésükkel tovább is kitüntetik és ha a hatóságok még az állami illetékek behajtásánál is föltűnő, jobban mondva: kirivó elnézésben részesitik. Nem az irigység mondatja ezt velünk, hanem annak a tudata, hogy e szerkesztő semmiféle kedveskedést, semmiféle különös elnézést nem érdemel abban a városban, amelynek jószivü s csendes s türelmes lakosságát, minden ok nélkül, legföllebb a megélhetés rútul fölfogott czéljából, lapjában vérig sértette. S éppen ez azon ok, amely megmagyarázza, hogy városunk lakosságának a legnagyobb része, bizonyos fájdalmas resignatióval ugyan, de nem szótlanul nézi, midőn látja méltóságod leereszkedő s nyájas társaságában azon embert. Igaz ugyan, hogy nem Méltóságod keresi föl barátságát, hanem az settenkedik erőszakkal is talán közelébe a a főispán urnák; — de a közönség nagy része, amely előtt amaz egyénnek múltja ismeretes s amelyet sértő viczczeivel s cinikus sajtóbéli basáskodásával maga ellen ingerelt, nem úgy látja a dolgokat, hanem máskép, ellenkezőleg. S természetes, hogy élénk fantáziájával e tény megokolására is keres adatokat. Nem akarhatunk Méltóságod egyéni jogaiba beleavatkozni, azt nem is szabad tennünk. De meggyőződéssel állithatjuk, hogy az egész város örömmel fogadná, ha azt a szerkesztőt köréből száműzné. Hisz sem .egyéniségének, sem magas állásának az ő közelsége fényt nem kölcsönözhet, inkább sokak előtt árthat. Szokatlan egy óhajtás ez, beismerjük ; de irtózatosan szokatlan a helyzet, is amelyet teremtett ama rovott múltú szerkesztő városunkban. Ő tiz egész esztendőn át provokálta kihivó malicziával közönségünket, mcst már ideje, hogy végre-valahára üssön a leszámolás órája lakosságunk részéről neki is. Sem a sajtószabadság, sem városunk morális, sem méltóságod egyéni és állásbeli érdeke nem engedheti, hogy e veszedelem akár á főispán nyiltan kifejezett barátságával s ennél fogva akár városunk több előkelő személyiségének tüntető mosolyával dicsekedhessék. Mondjuk ki nyiltan, amit mindannyian magunk közt bevallunk: terhünkre van és scandaiumunkra ezen szerkesztő szereplése Pápa városában. E tehertől meg kell szabadulni. S e tehertől való megszabadulás első, hatalmas jelét joggal kérhéti Pápa Méltóságodtól, mint egy ideig szeretett képviselőjétől s most Veszprémmegye lovagias főispánjától. A hadgyakorlat elmaradt, Ez a szó hangzott szét megdöbbentően Pápa városában f. hó 12-én az esteli órákban mindenütt. Szinte föltűnő volt látni azt a sok levert városi és vidéki arezot, amely még röviddel előbb mosolyogva tekintett szerte-széjjel a már félig-meddig díszített főutezán. Hej! beteljesedett rajtunk is keservesen a közmondás: ember tervez, Isten végez. Hogy terveztük mi is pápaiak és egész Veszprém-vármegye, hogy mily díszbe öltözve várjuk hőn szeretett jó királyunkat, hogy már kora reggel ezerével kivonulva, kordont állva lessük azt a drága perczet, amelyben elvonul előttünk hazánk áldott koronás fejedelme. És mind ebből semmi sem lett! Elmosta összes örömünk vetését az eső. nek kellett lennie, hogy azon koholmányok sürü fátyolán át meglátta a tiszta valót. Nem avatkozott 0 a politikába, de azért szavát többre becsülte jóságos Királyunk, mint azét a szolgahadét, mely csak a maga érdekét tekinti, mely előtt semmi sem szent, mely nem ismer más jelszavat, mint. „Szolgaság, örökös szolgaság 1" 0 megmutatta, hogy milyen ereje van a szeretetnek, ha igaz, ha nem férkőzik közelébe semmi, a mi leronthatná azt a nimbuszt, mely körűiveszi. Ne soroljuk elő, hogy mi mindent köszönhetünk neki, hisz minden nyom, minden emlék csak növeli azt a veszteséget, melyet amúgy is kínosan érzünk egy esztendő óta, melynek minden egyes órája mindmegannyi esztendő a fájdalom világában. Nem hirdeti még nevét méltó érc^emlék, de azért él emléke azon az oltáron, melyet szivünkben a szeretetnek emeltünk. Mi látjuk képét, látjuk folyton folyvást, látja minden magyar, még magyar lesz e földön. Az a nap, mely Őt elszakította tőlünk, a gyásznapok gyásznapja lesz, ez a nap örökké arra emlékeztet bennünket, hogy elveszettük azt, a mi szabadságunk, hazánk mellett legdrágább kincsünk volt, szerető édes drága anyánkat. Ahhoz á helyhez pedig, mely tetemeit .takarja, elzarándokolunk keresve a vigaszt, melyet életében nyújtott. Nclior Armiii. ± törAróxi^ri^ezósElnök: Balázsfalvi Árpád. Jegyző: Ujíalusi Richárd. Bíró: Kövödi Ignátz. Pótbiró : Csákási Franczi. Vádló: Dohodi Rózsa Sanyi. Vádlott: Heltányi Jaroszláv. Elnök: Az ügyelő vezesse elő a vádlottat. Heltányi: (Büszke önérzettel jelenik meg vérbirái előtt.) Elnök : (olvas.) Heltányi aug. 21-én a főpróbáról késett 25 perczet. Vádló : Dohod, igazgató, 1 eltányi: Az nem lehet, mert én a darabban nem is játszom. Dohodi Rózsa Sanyi: (közbeszól.) Az nem kifogás, hát mért nem játszik? Heltángi: Mert nem osztottak rám szerepet. Dohodi Rózsa Sanyi: Az nem kifogás; ha valakire nincs is szerep osztva, akkor is tartozik játszani. Elnök: Az igazgató urnák igaza van. Dohodi Rózsa Sanyi: Kérem szigorú megbüntetését. Elnök : Enyhitő körülményül tekintetbe vesszük, hogy önre nem volt szerep osztva megbüntetjük (Dohodihoz.) Kérem mennyire kivánja vádlottat büntetni? Dohodi Rózsa Sanyi: Kérem én nem vagyok az az ember, aki tagjainak a gagejára utazik, enyhén kivánom őt büntetni, azt hiszem 30% elegendő lesz. Elnök: Helyes. Tehát az igazgató ur enyhén kivánja önt büntetni és megelégszik 30% bünttetéssel. Köszönje meg az igazgató ur jóindulatát. Heltányi-. (Mélyen meghajolva megköszöni jóságát.) Elnök: Heltányi aug. 22-ikén a főbróbán velem szemben tiszteletlenül viselkedett és feleselt. Vádló: Dohodi Rózsa Sanyi. Heltányi: Én egyáltalán nem feleseltem, tanúim vannak. Nyolcz tanú bizonyitja Heltányi állítását. Dohodi Rózsa Sanyi: Ki mer ellenem tanúskodni? Elcsapom azt, aki ellellem ta_