Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-08-20 / 35. szám

alkotásának ; a felett már nem vitatkozunk, hogy " a falevél milyen szinti, mig az eszményi világ tárgyainak mibenlétét ininden egyes alkalommal következtetések utján tudjuk csak megállapítani, tehát itt már bizonyítanunk kell. S a bizonyítás, a következtetés, tehát az igazság szolgáltatásánál az igazság megállapítása már teljesen egyéni. Megvaiínak az általános szabályaink, például, hogy milyen bizonyítékokat használhatunk fel, de hogy ezeket mikor és hogyan alkalmazzuk, teljesen egyéni meggyőződésünktől függ. S még ez a korlát is veszedelmes. — Hosszabb idő óta foglalkozom annak tanulmányozásával, hogy a perrendszerü bizonyítékok, melyek valamelyikére a biró ítéletét alapítani kénytelen, az idők multával, mint egész állami és társadalmi berendezésünk, idejüket múlják, hitelüket vesztik. Dr. Ballagi Aladár kiváló történettudósunk, kivel ez irányban tett tapasztalataimat közöltem, meglepő adatokat szolgáltatott nekem. Nagyon messze mennék czélőmtól, ha e lap kereteben arról irnék, milyen hatalmas bizonyítékul szolgált egykoron az igazság kiderítésénél a perdöntő párbaj, az istenitélet, és a czivilizáczió terjedésével ezek lassanként mennyire erejüket vesztették. Nem szólok hosszasabban az esküről> melyet, mint önmagában álló bizonyítási eszközt a modern jogok nagy része már kiküszöbölt. Megmaradt azonban még a tanubizonyiték és az okirat. a „kiküldött tudósok" harczjelentéseiben ez lett volna olvasható: A . . . ik hadtest a R . . . , völgyében laktáborozó ellenségen íényes győzelmet aratott; az ellenséges hadtest kimagasló egyéniségét. Tudósát, foglyul ejtette. Most már remélhető, hogy a sok ember életébe került hadjárat nemsokára békekötessel végződik. Reméljük, hogy e fényes haditettet méltó kitüntetés fogja követni". Erre gondolt az én Tudósom, s hogy e szégyent seregünkre ne hozza, visszatért. Bizony sok tudós ember nem felel anynyira meg nevének, mint az én Tudósom; befejezésül elég legyen csak annyit megemlítenem, hogy nincs-e földön olyan tudós, — legyen az valamennyi tudós társaságának tagja is — mint az én Tudósom, j Próbálja meg a tudósok közül bárki is engem (86 klgrammos vagyok) Miskolcztól BalassaGyarmatig éjjel, nappal, étlen szomjan, árkon, bokron, hegyen, völgyön, délczegen és sérülésünk nélkül hátán hordani. Ha megteszi: leveszem a fövegem. Egyetlen hibája azonban Tudósomnak is volt, (nem Csoda, hiszen mindenkiben van egy kis gyarlóság) az t. i. hogy gondatlan Szomorú állapotok tárulnak elénk, ha a statisztikai adatokat látjuk, hogy mennyi hamis tanúvallomás és hamis okirat szerepel egy-egy éven át a perekben. Nemrég egy angol könyv jelent meg, mely merő satyrával ostorozza a tanúvallomásokat s eclatáns példákat hoz fel. Egy egész fejezetben beszél a hamis tanuzásról, mint kenyérkeresetről. Newyorkban a perlekedők mindenre kapnak tanút. Titkos ügynökségek vannak, melyek hamis tanuk közvetítésével foglalkoznak; százan és százan vannak, kik a tanúskodásból óriási jövedelemre tesznek szert. Lehet-e ilyen körülmények között a bírónak teljes igazságot szolgáltatni? Hogy az igazságot megtaláljuk, nem elég a bírónak lelkiismeretesnek lennie, kell, hogy a nép, az egész társadalom lelkiismeretes legyen. Csak I való tények alapján építhetjük fel az I igazságot, mihelyt a nép szemérmetlenül hazugságot visz bele pereibe, az igazság csődöt mond. Ez volt alapja a Dreyfus-per igazságtalanságának is. Hamis okirat és hamis tanú az igazság látszatával szerepelt. És mi lett a vége ? A világra szóló ítélet hamis bizonyítékokon felépülve, maga is hamis lett. Az egész társadalomnak, az egész népnek meg kell győződve lenni arról, hogy az igazság a legfőbb jó, a legnagyobb hatalom. Különben jog, erkölcs, erény, mindez csak puszta fogalommá, elérhetetlen ideállá válik ; •— g az igazságot még megközelítőleg sem építhetjük fel. I)r. Sándor Aladár. volt; toalett készletét (vakaró, kefe stb.) útközben elvesztette, mikért épen e napokban 137 krt kellett fizetnem, de ezt is megbocsátom, mert tudom, hogy a ló, még ha szögsárga is, sohse fizet a réven vámot. János vitéz. IMLal-tlx-CLS tanaHa a XIX. század erkölcsi életének mérlegét elkészítjük a passzívák, rovatába kell felvennünk az érzést, azt a harmonikus vonzalmat az embereknek egymás iránt. A létért való küzdelem hajszájában örökös versengés között, hajtják a társadalmi gépezet motorját és remegve esnek egymást taposva, arra a kis szemérnyi darab sikerre, a mit a gép teste kivet magából. Megrögződött ugyanis bennünk az a meggyőződés, hogy a munka productumai, a föld termelőképessége, nem elegendők az emberiség fenntartására, hogy a gyümölcs, az eredmény kevés, az aspiránsok számához képest és ezért a népesség szaporodása, a megtermékenyült emberi csirák ujabb és ujabb szenvedést nélkülözést és nyomort zúdítanak az életre. A bopszöYetkezet. Lelkem egész melegével üdvözlöm a hitel; — lelkem egész erejével kárhoztatom a fogyasztási szövetkezetet. Az első megszerzi a kis ember számára a termelés leghathatósabb tényezőiét: a tőkét, s a magukban tehetetlen erők. egyesítésével — pusztán az egyéni felelősség kisebb-nagyobb, mérve alapján — lábra állítja a „kisembert". Az által, hogy a tőke szegény erőket tőkéhez juttatja, intensivvé teszi az ő munkálkodását; és ennek folytán ama rettenetes harczban, a mely a nagy és kisipar között folyik, a mely a kisipart a végenyészettel fenyegeti, felsegíti és versenyképessé teszi az utóbbit. Mig igy a hitelszövetkezet társadalmi viszonyainkban egy mindenképen jelentőségteljes osztály reorganizálását teszi feladatává ; addig a fogyasztási szövetkezeteknél mit látunk ? A szövetkezetek ez a faja éppen a szövetkezet czéljával ellenkező hatást gyakorol társadalmi életünkre, mert a kisiparost és kiskereskedőt szorítja le a küzdő térről, éppen azok existencziáját dönti romba és neveli velük nag3?ra a proletárságot. Elég e tekintetben a vidékünkön szövetkezeti alapon keletkezett szatócs-üzletekre utalnom és romboló hatásuk világossá tételére csak a falvakból kiszorított és városunkba betóduló foglalkozásnélküli kis kereskedők nagy tömegére kell hivatkoznom. És ezen nagy hátránynyal szemben még azt sem Írhatjuk javára, hogy a fogyasztást olcsóbbbá tenné; mert azon kis összeg, mely üzleti nyereség czimén a kiskereskedő zsebébe menne, a szövetkezethez szükséges állások javadalmazására fordittatik. Ebből látjuk, hogy a fogyasztó közönségre néző minden haszon nélkül romboltatik le a kiskereskedő egyéni függetlensége, — sőt hozzáadva azt, hogy a forgalom azok által közvetittetik, a kiknek az természetes hivatás körén kivül esik és a kiknek ideje és egyéb termelési ágakban kifejthető ereje elpocsékoltatik — el merem mondani, hogy a fogyasztási szövetkezetek a nemzettest. A mult század második felében egy angol gazdasági bölcselő, Malthus tudományos rendszerbe foglalta ezt az életfelfogást, mely rideg pessimismussal, mondja. „A természet bankettjén" csak korlátolt számos résztvevők foglalhatnak helyet, a többiek leszorulnak és elernyedt testtel buknak a pauperismus örvényébe. A fatalismus hitvallása ez, mely nem bizik abban a gazdasági evolutióban, a melyet az emberi munka hoz létre és daczára, hogy Malthus könyvét vajmi kevesen olvasták, az ő theoriájának magva megrögződött az egész emberiség elméjében és rávezetett a legsivárabb erkölcsi felfogásra, a melynek practicus következménye a legborzalmasabb bűnök, a melyekhez gyenge az igazságszolgáltatás, melyeket törvények meg nem szüntethetnek, a mely a beteg emberiség megfakult és elpetyhüdt lelki organismusából származik, a mely rávisz a népe és korlátozására. Megakadályozni, hogy a mag kikeljen és gyümölcsöt fakasszon, mert a föld nem ad elég kenyeret^ az ipar nem producal annyit, hogy az „uj ember" teste fennmaradhasson és fejlődhessen.