Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-08-13 / 34. szám

ták, hogy egyetlen egy sem jön el közülök. Sőt még azt is hiresztelgetik, hogy tudomásukra is adták a gyűlés idejét és helyét, de nem jöttek el. Mindezek inkább gyönge védekezések, mint hihető állitások. Mert azt teljesen absurd dolognak tartjuk, hogy a zsidó czipészek mind egytől-egyig idegenkednének a szövetkezettől. Megengedjük, hogy a jobb módúak között több távol tartotta volna magát, de a szegényebbek szívesen pártolták volna azt. Pedig, hogy mily sok szegény, földhöz tapadt ezipész van az izraeliták között is, az köztudomású. És, hogy ezek visszautasították volna azt a szövetkezetet, ahonnan ők is egyedül remélhették már sorsuk jobbra fordulását, azt annál is inkább ráfogásnak véljük, mert éppen tudtunkkal, az izr. szegény czipészek pendítették meg először — és pedig előttünk — a bőripar-szövetkezet eszméjét s ők voltak annak leglelkesebb támog tói. Ha tehát anyagi kérdés nem, akkor csakis vállási érdek vihette volna a kiválásra őket. De ezt az izraelitáktól föltenni is nehéz. Egyrészt, mert sokkal okosabbak, semhogy be ne látnák, hogy ott, ahol sorsunk javításáról van szó, felekezetieskedni, dőreség. Másrészt azzal is tisztában vannak, hogy sokkal csekélyebb a számuk, semhogy, ha keresztyén bőriparosok komolyan akarják, nélkülök is meg ne valósithatnák a szövetkezetet. Harmadszor, — ez a legfőbb e tekintetben — megtanította őket a két ezredéves szomorú történet, hogy nekik kezdeni, mintegy kihívó módon, felekezeti különválást nem lehet. Az ő külön válásuk, s a társadalmi téren külön tömörülések mindig akkor következett be, midőn az embertelen s és a krisztusi tanokkal homlokegyenest ellenkező fanatikus egyébb vallású felfogások üldözőbe vették, mikor tehát a létfentartás ösztöne hajtotta, természetszerűleg, egy vallási táborba. De különben is nagyon jól tudják, hogy Magyarországon nemcsak nekik, de bármely felekezetnek, vallásnak, belekezdeni társadalmi secessióba óriási veszedelmekkel s biztos csúf bukással járna, mert a jobb s nemesebb gondolkozásuak erős ármádiája rohanna rájok a szellem fegyvereinek tüzével s csakhamar összetörné a társadalmi béke e rút vakmerő háborgatóit, s ha itt Pápán ütné föl vészes fejét az átkos liydra, először lapunk támadna rá minden erejével, szivének, eszének s tetterejének összes hatalmával a haza boldogsága s az emberiséget szerető egy igaz Isten nevében. Tehát ily előrelátások mellett ne mondja senki, hogy a zsidóság kezdette a külön-válást a szövetkezetben, hanem kiindult az máshonnan. Es pedig, hogy igazságosak legyünk itt is, onnan ered az egész secessió, mert a zsidóságot nem akarták befogadni azon okon, minthogy egy zsidó igazgatósági tag visszalépése miatt megbukott az első szövetkezet. Hát annyit meg kell engednünk, hogy különösen azokat a szegény iparosokat, akik e szövetkezettől várták megváltásukat, fölöttébb elkeseríthette annak az egy igazgatósági tagnak visszalépése, amely miatt oly hamar megrekedett a szövetkezet ügye. S mi magunk sem helyeseljük sőt elitéljük azon ig. tagnak ez eljárását. De azért, mert ez éppen izr. Itt szerezte meg a kvaliíikácziót a Tudós névre, mely nevet valósággal meg is érdemelt. A biztos, szilárd, egyöntetű lépést, mikor és hogyan kell kényesen tartott fővel járni; milyen nyomásnak engedve kell oldalazni, kecsesen lépkedni és őzszerűen ugrálni : ezt mind itt sajátította el. Az utczán járván, ama bizonyos ablak előtt hogyan kell toporzékolni, ijedezni, a magasabb művészet mind itt vált sajátjává. Ez ügyességek, nevelési eredmények nála öntudatosan nyilvánultak; minden lépése mélyen gondolkodó főre vallott; e sajátságát 5 heti együttlétünk alatt igen sokszor igazolta. Egy napon még a sötétség és a nagy nyugalom nehézkedett a Sajó völgyére, midőn 4 órakor Tudósommal társulva elindultunk M. városból. A város végén elterülető földeken kellett magasabb elöljáróinkat bevárni. — Elindulásunk perczében lassan megeredt az eső ; nyirkossá, simává lett az út annyira, hogy annyit mentünk hátra, mint előre. Ez úton egy és ugyanazon időben egy dandárnak kellett a kijelölt helyre menni; i ember-ember mellett volt; az elhajított tű közöttünk földre sohse talált volna. Az én Tudósom a zavarok, a zsúfolások közepette oly higgadtan, óvatosan lépkedett, hogy senkinek tyúkszemét nem veszélyeztette : heves vére nyugodtan tűrte az érintkezés bármely erősebb voltát. Óvatossága egész iszonyattá változott akkor, midőn az útról letérendők (orvosi szavakkal élve) egy sötétlő folytonossági hiány — árok — ásítozott előttünk, melyen át kellett volna haladnunk. Tudóst, előttem mármegszokott bölcsessége, arra ösztönözte, hogy úgy hanggal, valamint ügyesen végrehajtott oldal-valczer ugrásokkal kifejezést adjon annak, hogy e helyen szerencsétlenség érhet. Lehetetlen volt rábeszélnem, bármily erős indokokat hoztam is fel, az előremenetelre. Hasztalan idéztem Demosthenesből, Horatiusból, Kolcseyből, Deákból és sok híres szónoknak el nem mondott, ki nem adott műveiből: ő nem hallgatott, érveim előtt meg nem hajolt, s igy őt ott kellett hagynom nevelője kíséretében. Ott várakoztak rám. Ugyanez alkalommal más j hivatásszerű kollegájanem bírván annyi eszé- j lyességgel mint ó: nem respektálta sem a 1 volt, minden zsidót kizárni az ujabb alakulásból, sem nem következetes, sem nem igazságos és annál kevésbé hasznos magára az uj társulatra. Nem következetes: mert egyért az összest elitélni soha nem szabad. Ugyan mit szólnának keresztyén iparosaink, ha azért, hogy van közöttük részeges, munkakerülő, segítségre nem érdemes, ezért valamennyire kimondanók a legyalázó szavakat? Ugy-e tiltakoznának ellene és pedig jogosan. Lám, ami önöknek nem tetőzhetik, az más felekezetünek sincs Ínyére. De eljárásuk nem is igazságos: minthogy egynek hibájáért bosszút állanak a többi ártatlan önökhöz hasonló szegény iparosokon, akiknek legfőbb bűnük, hogy zsidóknak születtek. Krisztus tanának alapelve: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. A ker. egyház szerint pedig: felebarátunk minden ember vallás és rangkülönbség nélkül. S a mit ez uj testületnél látunk, az valóbari szép felebaráti szeretet, a melyből nem kér egy nemes gondolkozó katholikus vagy protestáns sem. Vagy azt lehet hinni, hogy a zsidók nélkül boldogul a szövetkezet.. Adja az Ég! De mi nem hiszünk benne. Ahol egyszer bevette magát a szétszakadás romboló eszméje, ott nem fog a siker gyökeret verni. Mi, mert szegény bőriparosaink helyzetében a javulást szivünkből óhajtjuk, s mert mi az uj szövetkezetben e várva várt jobbulásra legalább is egy végső kísérletet látunk, - azért is e most még külsőleg sötétséget, sem az árkot, s igy aztán kisebb baleset érte. Látni kellett volna ekkor azt a szemkifejezést, önelégült arezot, mit Tudósom mutatott; leolvastam arczárói a szellemi fensőség érzetét; mintha mondta volna: „Látod ! ha rám nem hallgatsz, mi is ugy jártunk vojna, te is ott hevernél az árokban velem együtt. S igaza is lehetett volna. E percztől fogva még többre becsültem Tudósom minden izében. Máskor reggeli 5 órától délután 1 óráig szakadó esőben meneteltünk; a Bikknek egy meredek, koporsó alakú gerincze terült keresztben előttülik, melyen át kellett haladnunk. Dúdolva (én), tüsszögve (ő) kellemesen csevegve haladtunk fölfelé. Társalgásunkat Tudósom részéről csak az őszi avarként elötünedező, inycsiklandoztató illatos pázsit zavarta meg; mig részemről a himporon, kéklő beszterczei szilvák, a fillokszera invasió előtt mosolygó szőlőgerezdek édes emléke befolyásolta; melyek helyét most a szintén áhítat tárgyát képező krumpli foglalta el. A hegygerinezre érvén, a túlsó még