Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-08-13 / 34. szám

tisztán felekezeti bőrszövetkezetnek ellensége nem, sőt támogatói leszünk ama reményben, hogy bölcs vezetői mindent megtesznek a más vallásúak tehát a zsidóság befogadására is s igazi keresztyén elvek szerint dirigálják a társulatot. Ha e reményünkben csalódunk és pedig nem a zsidóság makacs viszszavonulása, hanem a felekezeti gyűlölség miatt: akkor a haza és a társadalom igaz jóléte parancs szavát követjük. Felvesszük a harezot minden ily fanatikus felekezeti törekvések ellen s kérlelhetlen határozottsággal folytatjuk és befejezzük is sikerrel : Isten minket ugy segéljen! Jelszavak. A mai társadalom egy részének úgyszólván ismertető jele és eleme a jelszó. A legkomolyabb dolgokat, a legégetőbb társadalmi kérdéseket jelszóval intézi el, vagy azt hiszi, hogy jelszóval elintézheti s oly virtuozitással hangoztatja e jelszavakat, hogy a szegény laikus a szánt szándékkal előidézett homályban a legkápráztatóbb fényt látja s igy félrevezetve szívesen hajol meg a jelszavakkal élő urak előtt, sőt még meg sem kísérli a dolgok mélyébe pillantani. Természetes, hogy aztán megfújják a győzelem harsonáját: „Győzött a jelszó! Kardcsapás nélkül hódítottuk meg a közvéleményt !" Ha később azután a közvélemény feljajdul a csalódások súlya alatt, legfelljebb azt feleli a jelszavas tábor: „Eső után késő a köpönyeg", vagy ha azt akarja, hogy elnémuljon a közvélemény jajkiáltása, más jelszót ad ki, mely hivatva van a régi jelszó elhomályosult fényét az előbbinél is vakítóbbá tenni. meredekebb oldalon kellett utunkat folytatnunk. Az aláereszkedés előtt Tudósom két lábujjhegyére ágaskodván jelezte, hogy tudásom újra ő rá szorul, hogy itt tanácsos lesz, ha kis időre is, egymástól megválnunk. Hallgasson rá, bár ő rá illett volna jelen esetben a példaszó: „Az okosabb enged." Szerencsésen leérvén a hegyről, újra a sokat mondó, élégiilt, fölényt gyakorló tekintettel találkoztam. Tudósom eszélyességének ezer meg ezer jeleit tapasztaltam még. Egy alkalommal szomszédom harczi társa, ki különben szinre nézve közeli rokonságban állott Tudósommal, furcsa ki-' gyózószerü mozdulatot tett néhányszor, mely abban nyilvánult, hogy hol a feje, hol a dereka, hol hátulsó része volt magasabban ; s ha a derekát hozta e helyzetbe; akkor társának válni kellett tőle vagy akart, vagy nem. Ilyféle elválás pedig rendszerint érezhető nyomásokat hagy az ember testén és< lelkén és igen szomorú lehet végkimenetelében. János vitéz. (Folyt, köv.) Persze, azt elfelejtik a jelszó felkent lovagjai, hogy ha a laikus igen, de a közvélemény nem könnyen hagyja magát félrevezettetni. Városunkban a minap „intendatura" név alatt egy intézményt létesített a város képviselőtestülete, melynek hivatását a közönség nem értve, vagy, mondjuk félreértve, nagy dolgokat vár tőle a szinügy felvirágoztatása körül. A hivatalos (?) közlöny üdvözli az uj intézményt, fényes képeket rajzol már most jövőjéről, meghatározza a fogalmát, tán az utat is kijelöli, melyen haladnia kell s az öröm félreismerhetetlen hangján tudatja velünk, hogy az intendatura czélja az, hogy a „rendőrkapitánynyal egy rangban ellenőrizze a színművészet közigazgatási ügyeinek loyalis és megfelelő elintézését". — Nézetünk szerint az intendantúra oly intézmény, mely birói funktiót nem gyakorol, melynek hatásköre inkább a szinügy szellemi fejlődésére és előmozdítására terjed ki. Az a kötelessége, hogy a szinmű vészetet megfelelő niveaura emelje, evvel aztán megszerzi a társadalom jóakaratát magának a színművészetnek. Kettős hivatást teljesít, szolgálja a társadalmat avval, hogy a „szinügy" név helyét a „színművészet

u váltja fel, szolgálja a színészet érdekeit avval, hogy biztosítja neki a közönség anyagi támogatását. Ha vitás, közigatási kérdésekről van szó, legfeljeb mint közvetítő léphet fel; az persze természetes, hogy annak az intendantúrának, mely feladata magaslatán áll, itt is van, kell hogy legyen döntő befolyása. — Hatáskörébe mást belemagyarázni semmi uton, módon nem lehet. Mi, részünkről, igen üdvösnek tartjuk az intendantúra létesítését, hisz abból, a mint előbb az intendantúra hivatását körülirtuk, világosan kitűnik az intézménynek üdvös volta, de akkor igazán elhibázott volna a városi képviselőtestület eljárása, ha az intendantúrát, mely minden tekintetben csak magánjellegű lehet, végrehajtó joggal és hatalommal ruházza fel. Ez az intendantúrára nézve valóban „terhes működés" volna s ez volna a lehető legextrémebb theoria, mely a gyakorlati életben egyáltalában ki nem vihető. Hiszen ekkor az intendantúra működése minduntalan a hivatott hivatalos közegek hatáskörét érintené s nem a színművészet ügyének rendezését vonná maga után hanem kellemetlen félreértéseket s még kellemetlen visszaéléseket idéznek elő. — Hogy nézet-Xmk helyes,arról tanúskodik az a tény, hogy az ellennézet a személyeskedés terére lép át. Feléje vág, még pedig jó dühösen, annak a közegnek, mely eddig is vitte a felügyeletet a szinügy felett, ellátja, nemcsak, hanem elhalmozza a legékesebb jelzőkkel, dicshymnuszt zeng az uj bizottság tagjairól s csak akkor kezd rövid ideig helyes húrokat pengetni, mikor egyes személyeken személyes boszuját kitöltötte, más személyeknek pedig meghozta a magasztalás áldozatát. Megvalljuk, hogy nem értjük, mire való az a nagy, részben sértő, részben dicsőítő bevezetés. — Nem lett volna elég, nem lett volna helyes, nem lett volna czélhoz vezető, ha mindjárt belekezdett volna azoknak az aktuális kérdéseknek tárgyalásába, melyeknek megoldása az intendantúrára vár? Nem lett volna helyesebb, ha személyeskedés helyett, mely jóra sohasem vezethet, megérteti a nagyközönséggel. annak minden egyes rétegével a szinügy magasztos és culturális voltát? Ha az igazi czél helyett valaki más feladatot tüz maga elébe, olyan feladatot, melynek csak átkos következménye van, hogy a jós szerepét vállalnók magunkra, megmondhatjuk, hogy szava a közönséggel szemben elhaló hang lesz a pusztában; ha eltéveszti a helyes irányt, akár szándékosan, akár nem, jó szolgálatot sohasem tesz a szinügynek. Ha az intendantúra nemes czélja helyett olyan dolgokba avatkozik, melyek a czéllal merően ellenkeznek, működése üdvös eredménynyel nem járhat s az intendantúra, mely magában véve üdvös intézmény, csak jelszó, még pedig üres jelszó marad. A hivatalos (?) közlöny közleményére még csak azt jegyezzük meg, hogy egyes személyek cultusa, úgyszintén a más személyek ellen irányított heczcz csak múlékony természetű, meggyőző ereje nincs, s az eredmény, melyet igy érünk el, még magunkra nézve sem üdvös. * E nagyfontosságú és jeles tollra valló czikkhez kiegészítésül legyen szabad egyet-mást, mintegy magyarázatkép, még hozzá fűznünk. Ugyanis az egész intendantúra kérdésnek legközelebbi oka ez: A kapitány a polgármester felszólítására s egyébb fontos okok alapján betiltotta r színészeknek a nyilt szinen is a szivarzást; s mivel a színészek nem engedelmeskedtek, megbüntette. E miatt aztán megtámadták a rendőrkapitányt, még a hivatalos közlöny is előkelő részt vett e támadásban. I)e vélvén, hogy most vége lesz a kapiténynak örökre S mivel az illető tisztviselőnek semmi bántódása ebben a pörben — jobban mondva — hajszá-