Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-01-29 / 4. szám

Pápa, Í899. I. évfolyam 4. sz. Január FtTGGETLSlT, TAESADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal : ITj-iitcza, 122. sz., hová a kéziratok és az előfizetési pénzek küldendők. Kéziratok vissza nem a<l:ttnak. Laptulajdonosok képviselőj : Felelős szerkesz'ő : Szováthy Lajos. I)r. Nyitóra József. Főmunkatárs: Makav István. Előfizetési ár»k: Egy évre 4 forint, félévre 2 forint, negyedévre 1 forint. Egyes zám ára lö kr. Apróhirdetés szavanként 3 kr. Alfréd Capus, Volt idő, midőn méltán panaszoltuk föl, hogy társaséletünk nem volt, hogy egyhangú életünkben nincs változatosság, nincs élénkség; hogy tömegesen leginkább csak mulatságokon jelentünk meg; a látni vagy hallani valót borral vagy sörrel fűszereztük, mert bor, sör élvezése nélkül nem tudtunk finom mulatozást képzelni. Igaz, hogy e szellem még most is kisért: a katonazene borossörös soireé-i zsúfolva telt tereken folytak le ; de tény az is, hogy szellemi nivónk emelkedett, sok olyasban is gyönyörködünk, mik a valódi müveit lélek igazi gyönyörei; mert ma nap vannak már különféle nevű egyleteink, társulataink, köreink, s bizony nem ezek hibája, ha az a szép, melyet megvalósulás végett eléjük tűztek, nem valósulhat teljes mértékben; a társas együttélés örömeit az összejövetelek pár pillanatain tul alig fokozzák. Mindennek nagyrészben oka, hogy társadalmunkat megmételyezte a franczia Figaró szellemtelen munkatársának Alfréd Capusnak erkölcsi alapot nélkülöző eljárása, melyet a mi nem erkölcsi alapon álló lapjaink is meghonosítottak, mert hisz a szellemtelenséget oly könnyű utánozni, s még könnyebb abban gyönyörködni ! ? Capus módja az, hogy mindenből, a legszentebb dologból is mókát csinál, mindenbe bele viszi az 011 dit-t, azt a szellemtelen mende-mondát, mely az üres fejeket, üres sziveket pillanatnyilag kitölti ugyan, de annál nagyobb erkölcsi kárával jár a társadalomnak. Capus Alfréd e léha eljárása, e szellemtelen szellemeskedni akarása, ez üres élezelése, melytől ment maradt a komoly angol, a gondolkodó német irodalom s napi sajtó : vezeti az erkölcsi alapban fogyatékos embereket a nagy férfiak, az j^azi nők, családanyák, a vallás, tudomány, művészet, stb. megítélésében; mert e léhaság, mely sok irodalmi termékünket, s több napi lapunkat is elárasztotta, léhává teszi az ingatag olvasót, társadalmat, s az értékes müvek helyett csak az efemer értékűt keresi: a kupiét, a mókázást, a pikánst, a vastagbohózatot, a frivolt, az érzékit! Az úgy nevelt közönség rajong a fővárosiért, de nem annak igazi, értékes képviselőjéért; a tucat i»*ók lerándulnak a ."kis városba; a nagy közönségnek elég, hogy Bpestről jött egy ur, a ki a helybeli újság szerint kitűnőség, mert hisz a vidéki sajtó — tisztelet a kivételeknek — mindent utána mond a fővárosi sajtónak kritika nélkül. S a nagy közönség készpénz gyanánt fogadja, a mit e jeles férfiak magukról vagy egymásról írnak; esküszik a fővárosi lapok szavaira; mert hisz csak a beavatatlanok nem tudják, hogy a napilapok szerkesztőségében nincsenek műbírálók, — tisztelet a kevés kivételnek — a kik alapos tudományukkal igazi, elfogulatlan ismertetést adhatnának; hanem legtöbbnél a léha iránynak megfelelői eg a lapokban megjelent bírálatot vagy maga a szerző írja, vagy kuszi pajtása, s igy kürtölődik világgá a jeles férfiú, igy bámuljuk mi vidékiek a jeles férfiút! Nem kell messze fáradnunk példáért; jól emlékszünk, hogy egy fővárosi urat szellemtelen, sőt éppen nem épületes szereplése után mint üdvözöltek társadalmunk elitjei is látszólag fölolvasásáért, valóban pedig azért, mert a fővárosból jött, s mert . . . ! midőn pedig egy helybeli tartott ugyanily irányú felolvasást, nem volt az az elitélő szó, melyet nem alkalmaztak volna — de I PÁPAI ÚJSÁG" TÁRCZ»

1A. Alom. . . . Kis szobámban üldögéltem Elmerengve ridegen, Kinn zúgott a téli orkán, Én úgy fáztam ide benn. A kályhába^ tiiz ropogott, De nem adott meleget; Oly hideg volt minden, minden! Egész testem remegett. Kinn sziszegve hullott a hó, Zörgött az ág — recsegett, Fázó lelkem égő vágygyal Ostromolta az eget: . . . „Ha már minden olyan hideg, A természet, s a világ, Miért nincsen viditóul Legalább egy kis virág! Hogy ne sértse meg a telet, Legyen, mint a hó fehér; Nekem ez a kicsi virág A világgal is felér : Ezen hideg, zord világban Vigasztalóm lesz nekem . . . Ilyen fehér kis virágot Oh adj nekem istenem. Ha már .minden olyan fagyos. Minden olyan zord, kihalt, Legyen egy kis szende virág, Mely vidáman él, kihajt, Hogy láthassam e virágon: Van még élet, lesz tavasz, Nem lesz mindég gyötrő vendég Ajakamon a panasz." . . . Alig lebbent ajakamról Istenemhez ez a vágy, Szólt egy angyal elém lépve : — Hangja, mint a szellő lágy —„Bús fiatal, a mit kértél íme isten megadta, Itt a szende, fehér virág, Egyszer" az alakja. De mielőtt odaadnám, Fogadd meg azt esküvel, Hogy ezt a szép virágocskát Nem hagyod te soha el. Ápolgatod, védelmezed . . . — A jutalmad az leszen ; Nem lesz többet soha se' tél A te gyenge sziveden." Megesküdtem az. angyalnak Áhítattal, igazán — 0 átadta a virágot Vig mosolylyal ajakán : Gyöngyvirág volt — de a midőn Megérezte kezemet, A virágból egy mosolygó, Piruló kis lányka lett. Odaborult kebelemre, Vigasztalta lelkemet, Aranyos kis feje körül Ártatlanság lebegett . . . — A jó angyal mosolyogva Visszerepült az égbe,