Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-06-25 / 27. szám

polgárokat neveljenek, kik legfőbb kötelességüknek tartsák: szeretett hazánk jóléte, boldogsága s dicsősége előmozdításának munkálását \

u Biró Isván, I. éves, képezdei növendék, volt a harmadik, ki társai nevében, az utósó téglát helyezte az alapba, ezekkel a jelszavakkal: „Kedves pályatársak! Isten, haza, király, — — erre a három szóra tanítsuk meg azokat a leendő polgárokat, akik majdan kezeink alá jutnak !" S ezzel az alapkövek elhelyezése véget ért. Letétetett összesen: 14 darab tégla, amiket az építési vállalkozó ide állandóan kiküldött, építésvezető, jeles, fiatal mérnöke : Fuchs Samu — a bolygathatatlanság jeléül — malterrel azonnal leöntött. S most szót emelt Papp Sándor, Veszprémvármegye kir. tanfelügyelője s a következő, szép, oktató beszédet mondta: Igen tisztelt Jelenlévők! Tekintetes Tanárikar! Kedves Ifjak! Istennel a kezdés! Igy tartjuk ezt mindenkor; kivált, ha nagy munkához fogunk. Igy tartották ezt a régiek: „Ab Jove princípium !" Minden a pillanat válságától függ. A pillanat az, mely szüli az eseményeket, a munkát —• egy ponton, csak egy ponton ; de az az a fontos, nevezetes pont, melyről az a régi természettudós azt mondta: „ Adjátok kivül nekem e földön s én kiforgatom a földet sarkából!" ; ez az a bizonyos pont. a mathematikai pont, mely nyomokat hagyván a hosszúságban, a szélességben, mélységben, magasságban: képezi a dimenziókat; ezt a pontot jelezzük mi ma, helyezvén rá az első követ. Ebből a pontból kiindulva: széltében, hosszában, tömörségben fog létesülni, a művész terve szerint, az a gyönyörű, nagy, impozáns épület, mely a pápai, állami tanitóképezdét fogja magába fogadni. Rendíthetetlen, ingathatlan szilárd lesz az a pont s hasonlóan szilárdan fogják követni a dimenzók; és szilárdan fog állani az épület, mert szilárd a pont helyzete ós megmásithatatlanok irányai ; szükségképen fog kő kő után következni és előáll az épület, szép mintaszerű terve szerint. A szilárdság ós a jövő iskola képe az a két mozzanat, mely jelen alkalommal figyelmünket leköti. A komoly munkához komoly szó fér; igy jobban halad, mondja a bölcs. Egyrészt mirajtunk: tanférfiakon, tanárokon van a sor; másrészt rajtatok is, kedves ifjak! megszívlelni azokat a tekinteteket, melyek szerént minden helyes képzés, nevelés és tanítás történik. Mi vagyunk hivatva titeket azok szerint tanítani, nevelni és a ti kötelességtek azok szerént tanulni és jövendő hivatástokban, melyre készültök, nevelőleg hatni. Ez a három tekintet, hogy ugymondj am : irányelv: a szeretet, a példa s a munka. Szeretettel épül a nevelés-oktatás magasztos épülete ; az igaz, önzetlen emberszeretettel — a szélességben; ez az a széles alap, melyre mindent építsünk, melyre mindent állítsunk, alapítsunk, akár tanítsunk, akár neveljünk mi; akár tanuljatok, akár nevelődjetek ti: jövendő embernevelők, jellemképzők, a nép gyermekeinek leendő tanítói. A ki nem önzetlen szeretettől van áthatva: annak nincs köztünk helye ; mert itt önmegtagadásra van szükség és folytonos kitartásra az ingathatatlan emberszeretetben. A második irány, melyben épül a nevelés-oktatás épülete s a melyet magunknak, mint tanférfiaknak és tanítóknak, követnünk és nektek is majd egykor, mint hivatásos néptanítóknak, követnetek kell: a példa, teljes hosszúságban; az a példa, mely attól az időtől fogva, hogy önállóan gondolkodunk, cselekszünk, viselkedünk, egy egész hosszú életen át, amig utolsót lehelünk, folytonosan tart, hat és vonz. A példa felejthetetlen, Amint az egész élethosszán tart: ugy az ember egész életén át emlékezetes. Fényeskedjék a nevelés s oktatás művelőinek egész életök hossszán át jellemkópző, igaz példájok. Magasra pedig csakiS a munka juttat; ez az, ami nemesit, egyedül megkülönböztet embert embertől; kezdettől fogva mindent létesített; a munka tesz egészségessé, vagyonossá, önérzetessé. Íme : szeretet, példa, munka, a jellemképző, jellemszilárditó,három hatalmas elem, a vallás-erkölcs oszlopai. Az emitt felállítandó) uj épület azonban a népnevelésnek és népoktatásnak eddiginél is dicsőbb jövőjét jelenti előre. Sok történt eddig aráíiylag kis idő alatt; nagyobbat e téren alig érhetünk már el; csak többet: általánosabbá, elterjedtebbé tehetjük még a népoktatást; sőt tennünk is kell s akkor a tanintézetek hajlékai, épületei is nagy szerepet játszanak. Mindinkább dicsőbb és áldásosabb dolog lesz tanférfivá, néptanítóvá lenni. A jövőé a dicsőség; ámde — gondoljuk meg — a múlté megint az érdem, midőn szerényebb eszközökkel, szegényesb viszonyokkal értük el a nagy czélt. Szerény, nem szép, nem kényelmes hajlók az intézet mostani helye; de érdeme, nimbusza nagy ; a hazai reform, egyház vetette meg alapját többi közt Pápán a nemzeti tanítóképzésnek is; abban a szerény, régi épületben hány nagy fia a hazának, hány államférfiú, irodalmi fény nyerte alapképzését ?! Ámde az itt emelendő, uj épület gyönyörű lesz, jellegzetessé válik Pápa városára nézve ; mintája lesz a jövő tanintézeteinek ; egy kiváló szép példány azokból az iskolai épületmintákból, melyeket a vallás- és közoktatásügyi, m. kir. miniszter ur kiadott. Elviszitek ti is, kedves ifjak!, ez épület eszméjét, czélszerüségét, csinosságát, benyomását azokba a szerényebb körökbe, ahova egykor hivatalosak lesztek s ha szavatoknak, véleményeteknek, meggyőződésteknek tekintélyt lesztek képesek szerezni szeretet, példa és munka által: akkor iskolai mintaépületek felállításainak ti lesztek legjobb apostolai. A dicsőbb közművelődési jövőnek záloga lesz tehát ez az impozáns, szép képezdei épület. hoz ölelt volna, talán közel eresztett volna magához. De meghalt, sírba tették és én nem bírom elviselni, hogy más is közeledjen, beszéljen erről a zöld pázsitos virágról, fehér liliomról, illatos sírról, mint egy tiszta életű asszony. Őrület, a mif most írok, de ebben az őrületben van az a gyöngéd subtilis kegyelet kifejezve, melylyel az „Ő" emlékét őrzöm . .. én is olyan félénken, a bűnös ember bizonytalan lépteivel közeledek a sírjához, ne menj hát te se el oda szerelmem, kinek édes piros ajkán, tán most is ég az érzéki szenvedély csókja. Bocsáss meg ezért a levélért, hisz beteg irta, egy szomorú, keserű ember, a ki gyűlöl mindent, a mi él, tenyészik, virul . . . mikor a mama ott fekszik hidegen a sírban. V. Maga bohó kis Annus, ki rózsaszín battist ruhácskájábanoly édes látvány a szemnek, azt kérdezi tőlem, miért nem fekete a maga ruhája, miért jár úgy, mint az előtt, olyan „rendes" ruhában. Kedves kis baba, maga a gyászban keresi azt a romantikát, azt a ; komoly sötét poesist, a melyről a regények \ irnak, hát jobban szeretne engem is igy látni feketén, sötét fájdalom posejában. Nem válaszoltam akkor Önnek, mert csak valami durvaságot mondtam volna, pedig nem akartam megsérteni, mert hisz Ön még nem érti mi az a gyász, mi az a fájdalom. Higyje el édes, hogy nincs abban semmi költészet, semmi, a mi rokonszenvessé teheti az embert, mely illusiót kelt. Egy végtelenül összetépett kínos rom az ember lelke, mikor tömeggé lett az a lény, a kit a szivével szeretett, a kit csókolt rajongó imádattal, a ki előtt feltárta az élete gyötrelmes és gyönyörteljes titkait. Nincs a lelkünkben semmi olyan finom subtuilis poesis, a melyről önök álmodnak, hanem elkeseredett harag, nyers kétségbeesés és olyan zsibbadtság, mely lenyűgözi az energiánkat. Nem lettem jobb, nem lettem kedvesebb, érdekesebb azért, mert a sors szörnyű csapást mért reám, hanem csak szomorúbb. A hit kedves kis leány, a vallásban az isteniségben való bizalom, oh nem Annus! Ugy tűnik fel nekem az a végzetes erő, mint az absolut hatalom, melynek joga van megtiporni a népet, melytől reszket, de nem birja imádni. „Atheista" vagyok én most is éppen olyan „feketelélek", mint azon a soirén mondta a maga mamája, csak hogy most még hozzá teheti egy szomorú fekete lélek, a kit a soirékon már nem lehet használni, egy szomorú alak, a ki fáradtan halad az Andrássy-uton, a kinek gyászában nincsen semmi romantikus valami, a ki nem ölt magára sötét flórral átkötött ruhát, hanem . . . megy egykedvűen szürkén, hanyagul a liget fasoráig ... és mikor kiért . . . körülnéz . . . hogy nem látja-e valaki . . . aztán odahull a pázsitra és sir, sir keservesen a mama után. Epilóg. Csak fehér márványsirt Kell emelni neki, Csak fehér virágot A hantjára tépni. Hisz kiket a földön Egyedül hagyott, Elég sötétek, Feketék azok. Halmi ll<S<log".